NBA

Sorra hullottak a keleti élcsapatok szombaton

Szombaton tíz mérkőzéssel folytatódott az NBA (észak-amerikai kosárlabda-bajnokság) alapszakasza. A játéknap furcsaságát az szolgáltattak, hogy a keleti élcsapatok kivétel nélkül nagy pofonba szaladtak bele.

Carmelo Anthony

Philadelphia-New York
97-80

Hiába áll nagyon rosszul a Sixers, Jrue Holidayék még mindig meg tudják nehezíteni az ellenfelek dolgát, szombaton pedig ezt a New York is megtapasztalhatta. A Philadelphia ugyanis esélyt sem hagyott a Knicksnek, hiszen három negyednyi játék után 26 ponttal vezettek a hazaiak.

A Sixers kiválóan védekezett, a Knicks ugyanis csak 28 mezőnykísérletet tudott értékesíteni a 81-ből, ennek köszönhetően pedig Anthony 25, illetve Smith 20 pontján kívül senki sem tudott értékelhető teljesítményt nyújtani (előbbin kívül a teljes kezdő összesen 15 egységet hozott össze).

Washington-Chicago
86-73

Folytatta bravúros feltámadását a Washington is, amely ezúttal a Chicagót fektette két vállra. Mivel a vendégek két napon belül második meccsüket játszották, ráadásul Luol Deng nélkül, ezért a Wizardsnak valamivel könnyebb volt a feladata a szokásosnál, na persze a Bulls legyőzése így is nagy fegyvertény.

Leírni is furcsa, de a Bullsnak olyannyira pocsékul ment a játék, hogy egyetlen kezdőjátékos sem tudta elérni a tízpontos határt, sőt, a teljes keretből mindössze Nate Robinsonnak sikerült ez a mutatvány, ő 19 egységgel zárt. A másik oldalon ez három kezdőnek is összejött, Wall és Okafor 15-15, míg Nene 14 egységgel zárta a találkozót.

Toronto-Cleveland
98-99

Új seprű jól seper, tartja a mondás, ezt pedig a Cleveland gárdája is megtapasztalhatta. A Raptors ellen ugyanis már bevethetőek voltak a Memphistől gyakorlatilag bagóért megszerzett játékosok, így Kyrie Irvingnek több társa is akadt, mint azt már korábban megszokhatta. Ennek köszönhetően az ohioi gárda az utolsó negyedben ledolgozta kilencpontos hátrányát, Irving 0.9 másodperccel a vége előtt értékesített triplájával pedig megnyerte a találkozót.

Hogy miért emeltük ki az ex-memphisi játékosokat? Nos, Kyrie Irving 32 pontja mellé Marreese Speights 17-et, míg Wayne Ellington 12-t pakolt oda, így kijelenthető, hogy a Cavs padja egyértelműen ponterőssé vált. Ennek ellenére azonban nem valószínű, hogy Ellingtonék sokáig maradnak Ohio államban, hiszen a vezetőség az átigazolási határidőig elpasszolná őket…

Houston-Brooklyn
119-106

A keleti élcsapatok szombati pofonzuhatagából a Brooklyn sem maradhatott ki, Deron Williamsék tükörsimán kikaptak Houstonban. Hiába kezdett jól ugyanis a Nets, a Houston a második negyedet 34-20-ra nyerte, amely később döntőnek bizonyult a mérkőzés kimenetelét illetően.

Ezen a találkozón leginkább a hátvédek villogtak, Deron Williams 27 ponttal és 11 gólpasszal zárt, a másik oldalon James Harden 29 egységet szorgoskodott össze. Érdemes még kiemelni Ömer Asik játékát is, a hazaiak centere kiválóan teljesített, 20 pontja mellé 16 lepattanót is begyűjtött.

Utah-Indiana
114-110 (h.u.)

Hogy mennyire nehéz Salt Lake Cityben játszani, azt szombaton az Indiana együttese tapasztalhatta meg. A találkozó rendkívül hullámzóan alakult, a záró játékrészre a Jazz érkezett nyolcpontos előnnyel, amelyet bravúros módon ledolgoztak a vendégek, a döntetlen eredményt Paul George büntetői alakították ki. A hosszabbítást egy 6-0-s rohammal kezdték a hazaiak, ennek köszönhetően pedig meg is nyerték a találkozót.

Kiváló egyéni teljesítményekben nem volt hiány, a Pacersnél például a Hill-George-West trió minden tagja 20 pont felett végzett, a másik oldalon ugyanez a Jefferson-Millsap duóról mondható el.

Portland-Los Angeles Clippers
101-100

Szintén izgalmas, a végletekig kiélezett meccset produkált a Clippers és a Portland. A rendkívül kiegyenlített párharc utolsó negyedének a Blazers hatpontos előnyből vághatott neki, amit azonban majdnem le tudott dolgozni a Chris Pault nélkülöző Blazers. A végeredményt J.J. Hickson büntetői alakították ki, utána azonban Jamal Crawford kétszer is dobhatott a győzelemért, ám sem a ziccere, sem a jobbszárnyról eleresztett kísérletét nem tudta értékesíteni.

Paul hiányában továbbra is Griffin viszi hátán a Los Angelest, a fiatal erőcsatár ezúttal 24 pontot termelt, de 10 gólpassza mellett csupán két lepattanóval maradt le a tripla-dupláról. A másik oldalon azonban Nicolas Batum összehozta a „mesterhármast”, 20 ponttal, 12 gólpasszal, valamint 10 lepattanóval zárt a francia játékos.

NBA
Alapszakasz, 85. játéknap
Philadelphia-New York 97-80
Toronto-Cleveland 98-99
Washington-Chicago 86-73
Charlotte-Minnesota 102-101
Houston-Brooklyn 119-106
Milwaukee-Golden State 109-102
San Antonio-Phoenix 108-99
Denver-Sacramento 121-93
Utah-Indiana 114-110 (h.u.)
Portland-Los Angeles Clippers 101-100