Australian Open

Olasz siker a női párosok küzdelmében

  • VNA

A papírformának megfelelően az első helyen kiemelt olasz Roberta Vinci és Sara Errani sikerével ért véget az esztendő első Grand Slam tenisztornája a női párosoknál.

Az Australian Open tenisztorna pénteki napján egy férfi elődöntő mellett a női párosok fináléja szerepelt a programban. A Rod Laver Arénában rendezett utóbbi találkozót ráadásul a hazai szurkolók is különös érdeklődéssel kísérhették, lévén 1977 (Evonne Goolagong és Helen Gourlay menetelése) után most először jutott be a hölgyeknél párosban döntőbe ausztrál duó. A mindössze 16 éves Ashleigh Barty és a nála 11 évvel idősebb Casey Dellacqua - akik érdekes módon csak a szervezők által adott szabadkártyával indulhattak el egyáltalán a tornán - azonban nem esélyesként várhatta a finálét, ellenfelük ugyanis az első helyen kiemelt - tavalyi döntős - olasz Sara Errani és Roberta Vinci volt.

Az összesen 102 percig tartó döntőben végül az esélyek realizálódtak, így az olasz páros 6-2, 3-6, 6-2 arányban győzött. Vinci és Errani ezzel - a tavalyi Roland Garros és US Open siker után - immáron harmadik közös Grand Slam győzelmét aratta. Az olasz páros a diadal mellett annak is örülhetett, hogy alig két hét alatt 499.000 amerikai dollárt keresett.