Vívó-vb

Budapesten is ünnepli 100. születésnapját a nemzetközi szövetség

Tizennyolc eseményen, köztük az augusztusi, budapesti világbajnokságon ünnepli megalakulásának századik évfordulóját a Nemzetközi Vívószövetség (FIE).

A szervezet az MTI-hez eljutatott hírlevelében az egész éven át tartó programsorozatból két pontot emelt ki, első helyen a sportág idei főversenyét, az augusztus 5-től és 12-ig tartó vb-t. A budapesti viadal mellett a november 30-i centenáriumi gálavacsorán kap még kiemelt helyet az elmúlt száz év megünneplése. Utóbbi eseményt egy nappal előzi meg a centenáriumi kongresszus, ugyancsak a francia fővárosban.

A FIE jelezte továbbá azt is, hogy a kilenc alapító tagállamban - Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Csehországban, és Norvégiában - egy-egy kijelölt versenyen az alapítástól eltelt száz évre emlékeznek. Az első lesz ezek sorában a hétvégi, londoni női kard Világkupa.

Az év folyamán utazó kiállításon ismerkedhetnek a sportág történetével az érdeklődők, de a centenáriumi eseménysorozat része a sportági hírességek csarnokának létrehozása is.