Australian Open

Murray megerőltetés nélkül nyert

A 3. kiemelt brit Andy Murray sima három szettben verte a Monfils ellen maratoni csatát vívó Gilles Simont. Ezzel könnyedén jutott a torna negyeddöntőjébe.

Simon nem tudta megállítani Murray-t

Gilles Simon nem találta az ellenszerét Andy Murray játékának az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Az első szettben hiába tudta elvenni Murray adogatását, az brit azonnal visszatámadott és háromszor brékelte Simont.

A második szettben a francia bele sem tudott szólni az eredmény állásába, végig Murray irányított. Míg Simonnak 14, addig Murray-nek, csak 3 ki nem kényszerített hibája volt. A szetteket tekintve már 2-0-ra vezetett a brit.

A harmadik szettben Simon kezdett, hozni is tudta saját adogatását, azonban a következő adogatójátékát ismét elveszítette, így Murray brékelőnybe került. Az előző körben maratoni csatát vívó francia többször fájlalta a lábát a mérkőzésen. 5:3-nál fogadóként sikerült meccslabdához jutnia a britnek és ki is használta, így könnyedén jutott a negyeddöntőbe.

Andy Murray következő ellenfele a francia Jeremy Chardy lesz. Eddig ötször mérkőztek meg egymással, ebből négyszer a brit bizonyult jobbnak. Chardy az egyetlen győzelmét tavaly a cincinnati tornán szerezte.

Australian Open
Nyolcaddöntő
Murray (brit, 3.) - Simon (francia, 14.) 6:3, 6:1, 6:3
 
Korábban:
Tsonga (francia, 7.) - Gasquet (francia, 9.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
Chardy (francia) - Seppi (olasz, 21.) 5:7, 6:3, 6:2, 6:2
 
Korábban,nők:
Kuznyecova (orosz) - Wozniacki (dán, 10.) 6:2, 2:6, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 1.) - Vesznyina (orosz) 6:1, 6:1
Stephens (amerikai, 29.) - Jovanovszki (szerb) 6:1, 3:6, 7:5
Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Roger Federer teniszfelszerelését!
Az Australian Open ideje alatt minden nap kiválasztunk egy mérkőzést a (helyi idő szerinti) esti programból, Neked pedig nincs más dolgod, mint tippelni a meccsre, és máris megvan a lehetőséged, hogy nyerj velünk!
A részletekért kattints ide!
A főnyeremény Roger Federer teniszfelszerelése (a Nike 2012-es modelljei), és öt óra ingyenes teniszoktatás a korábbi kiváló játékos, Csurgó Virág jóvoltából.
A fődíj mellett minden nap gazdára talál egy-egy RF emblémával ellátott baseball sapka, Eurosport emblémával ellátott sporttáska valamint egy egyéves Eurosport Player előfizetés.