Dakar 2013

Szalayék örülnek a 24. helynek

megosztom

A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó után az ugyancsak az autósok között érdekelt Sebestyén Sándor, Bognár József kettős és a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió, valamint a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos hármas is célba ért a Dél-Amerikában rendezett Dakar-rali szombati, utolsó szakaszán.

Pócsikék a 79. helyen teljesítették az utolsó napot, Sebestyénék pedig egy hellyel mögöttük értek be a célba. Az összetett eredményükről egyelőre ellentmondásosak a hírek: a csapat beszámolója szerint Sebestyénék a 72., míg Pócsikék a 74. helyen végeztek, a viadal honlapja viszont a 74., illetve a 76. helyre rangsorolja őket.

"Beérett a kemény munka, valóra vált a gyerekkori álmunk, szinte azt sem tudjuk, hol vagyunk! Annyira friss az élmény, hogy azt érezzük, mindjárt megint be fognak küldeni bennünket a pályára. - idézte a Sandlander Dakar Team hírlevele Sebestyént, aki társával másodszor indult, de most először tudta teljesítette a teljes távot. - Nagy büszkeség, hogy magyarként teljesíteni tudtunk egy olyan versenysorozatot, amely még a legnagyobb versenyzőknek is komoly kihívás."

Szalay Balázsék a 24. pozíciót szerezték meg. A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer. "Nincs könnyű Dakar, ez sem volt az, minden egyes kilométerén meg kellett küzdeni a célba érkezésért. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hogy itt vagyunk" - értékelt Szalay, hozzátéve, hogy a legjobb eredményüket, azaz a huszadik helyet ugyan nem sikerült megjavítaniuk, de emiatt nem csalódott, mert szerinte nagyon sűrű volt az élmezőny, és szinte alig esett ki valaki.

"A korábbi Dakarokon ilyen eredménnyel a top tíz közelébe lehetett volna kerülni, most másként alakult. Volt egy-két technikai gondunk, nyilván volt benne vezetői hiba is és egyszer eltévedtünk, de összességében jó Dakart zártunk" - fogalmazott.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása alapján a Darázsi, Vörös, Szalai kamionos trió összetettben a 30. lett a kategóriájában.

Az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres nyerte meg az idei Dakar-ralit. Mindkét versenyző megvédte címét: Peterhansel 11. alkalommal - ötször autóval és hatszor motorkerékpáron - nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét, míg Despres ötödször diadalmaskodott két keréken.

megosztom