Sportpolitika

Kína már curlingben is világbajnokságot rendezhet

  • VNA

A nemzetközi szövetség döntése értelmében jövőre Pekingben kerül sor a férfi curling világbajnokság küzdelmeire.

Szerdán a Nemzetközi Curling Szövetség (WCF) úgy döntött, hogy Pekingnek adja a 2014-es férfi világbajnokság rendezési jogát. A jövőre március 29-e és április hatodika között sorra kerülő eseményről a szervezet elnöke, Kate Caithness így nyilatkozott: "Ez egy mérföldkő a sportág történetében, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy egy férfi vb rendezési jogát az ázsiai régióba adtuk. Az utóbbi egy évtizedben rohamosan nő a sportág népszerűsége ebben a térségben."

A vb-t alig négy héttel a Szocsiban sorra kerülő téli olimpia után rendezik meg a kínaiak. A sportág szokásjoga szerint - ahol hallgatólagos megállapodás van arról, hogy minden évben van (felváltva női és férfi) világbajnokság Kanadában - a 2014-es női vb-t majd ismét a sportág meghatározó nemzete rendezheti meg. A kínai curling fejlődését egyébként jól mutatja, hogy a hölgyeknél 2009-ben már világbajnoki címét, egy évvel később pedig olimpiai bronzérmet szereztek.