NB I

Válogatott védő érkezett Pécsre

Elhagyja a kecskeméti csapatot Balogh Béla kilencszeres válogatott labdarúgó, a PMFC az új klubja.

A két klub megegyezett Balogh Béla átigazolásáról, így a játékos a PMFC-Matias színeiben folytatja karrierjét - számol be a kecskeméti együttes honlapja.

Balogh Béla 2010 nyarán igazolt a KTE-hez és összesen 63 NBI-es mérkőzésen viselte a klub lila-fehér szerelését, ezeken a találkozókon két gólig jutott. A hátvéd tagja volt a kupagyőztes csapatnak, ezen kívül Szuperkupa és Ligakupa ezüstérmet szerzett klubbal.

Balogh Béla korábban az MTK játékosa volt nyolc évig, de ezalatt kölcsönben megfordult az angol másodosztályú Colchester UFC-nél és a spanyol másodikvonalas Real Murcia-nál is. 2010-ben igazolt a híres városba. A válogatottban 2006 novemberében mutatkozott be Várhidi Péter mestersége alatt a Kanada elleni meccsen. Utoljára 2007 novemberében volt rajta a címeres mez. A válogatott karrierje egy évig tartott, ezalatt kilenc meccsen játszott.