Női foci

Vágó Attila veszi át a női válogatott irányítását

Vágó Attila veszi át a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségét. Az Magyar Labdarúgó Szövetség ezzel párhuzamosan dolgozik a szakág átfogó fejlesztésén.

A tavaszi felkészülés már Vágó Attila vezetésével kezdődik meg (fotó: vehir.hu)A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége - amint annak legutóbbi, decemberi ülésén is hangot adott - úgy ítéli meg, hogy a szakmai stáb, sem a női labdarúgás egészben, sem az egyes korosztályos válogatottak terén, nem tudott látványos eredményeket, előrelépést felmutatni, ezért indokolt a szakembergárda összetételének átalakítása - közölte az MLSZ honlapján kerezstül.

A szövetségi kapitányi tisztséget Kiss Lászlótól Vágó Attila veszi át, aki jelenleg a Veszprémi LC NB II-es férfi csapatának a vezetőedzője. A szakember 2013. júniusáig, azaz szerződése lejártáig részmunkaidőben, azt követően pedig főállásban veszi át az első számú női csapat szakmai irányítását. A korábbi 33-szoros válogatott játékos, Kiss László marad az MLSZ tágabb kötelékében, a jövőben a Budapesti Igazgatóság utánpótlását irányítja.

Vágó Attila számára nem ismeretlen a szövetségi kapitányi megbízatás, hiszen 2007 őszétől közel három esztendőn át, 27 (10 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség) mérkőzés erejéig már betöltötte ezt a tisztséget. Leánya, Vágó Fanny, az MTK játékosa az egyik legtehetségesebb magyar női labdarúgó, akit 2012-ben az MLSZ az év női focistájának választott.