NBA

Oregonban hasalt el a címvédő

Csütörtökön három mérkőzésre került sor az NBA-ben (észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság), azonban a rövid program ellenére is változatos meccseket láthattunk. Volt itt hosszabbítás, bajnokverés, egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere.

LeBron James

Portland-Miami
92-90

Előzetesen biztosan nem számított könnyű meccsre Oregonban a Miami Heat gárdája, de nagy valószínűséggel kevesen gondolták volna, hogy a Portland elkapja LeBron Jameséket. Márpedig így történt, ráadásul nem is akármilyen módon. A címvédő ugyanis kiválóan kezdte a mérkőzést, félidőben már 13 ponttal vezetett, sőt mi több, a záró játékrész elején is 12 egység volt a különbség. A Blazers fiataljai azonban rácáfoltak a realitásra, és a végjátékban Wesley Matthews 30 másodpercen belül elsüllyesztett két triplájának, illetve LaMarcus Aldridge büntetőjének köszönhetően legyőzték a Miamit.

Az oregoniak hátvédje így értékelte nem mindennapi mutatványát: „Ha nem lettem volna magabiztos, akkor azok a dobások biztosan nem mennek be. Így működik ez a játék… Hiszel magadban, kemény vagy, versenyzel, jól játszol, magabiztos vagy, a kosárlabda istenei pedig megsegítenek.”

A mérkőzés legjobbja Chris Bosh volt 29 egységgel, furcsa módon pedig mind Dwyane Wade, mind LeBron James húsz pont alatt maradt, utóbbi esetében ráadásul ez azt is jelenti, hogy 33 mérkőzésnél ért véget a meccsenként elért legalább húsz pontos sorozata. A másik oldalon Nicolas Batum 28 pontot termelt, míg LaMarcus Aldridge 20 egységet ért el.

Indiana-New York
81-76

Carmelo Anthony eltiltása miatt kihagyta az Indiana elleni mérkőzést, amely meg is látszott a Knicks teljesítményén, legalábbis ha a szerzett pontokat vesszük figyelembe. Mindemellett a New York az idegenbeli rangadót is elbukta, pedig jó eséllyel pályázott a sikerre. A meccs elején ugyanis egyik fél sem találta a gyűrűt, mintha bedeszkázták volna azt. Ennek ellenére a Pacers félidőben ötpontnyi előnyben volt, viszont a nagyszünet után sokkal jobban kezdett a Knicks, amely a harmadik negyed végére át is vette a vezetést. Apró szépséghiba J.R. Smith-ék szempontjából, hogy a végjátékra elfáradt a csapat, így a Pacers ha nem is könnyen, de nyerni tudott.

Anthony hiányában a már említett J.R. Smith volt a Knicks kulcsembere, aki 25 pontot termelt, míg a másik oldalon Paul George 24 egységgel terhelte az ellenfél gyűrűjét.

Sacramento-Dallas
112-117 (h.u)

Furcsa módon Sacramentóban sem akartak eltérni a csapatok a nap többi mérkőzésétől, ugyanis ez a találkozó is rendkívül fordulatosra sikerült. A hazaiak villámrajtot véve félidőben már hét ponttal vezettek, amelyre a harmadik negyedben még rápakoltak hármat. Ennek ellenére a Mavs kiválóan hajrázott, és a záró etapot 33-23-ra nyerte meg, a Kings részéről pedig Thomas triplája mentette hosszabbításra a meccset. A ráadásban a dallasiak kihasználták a lélektani előnyüket, és viszonylag simán felülmúlták a házigazdát.

A találkozó legjobbja az egyébként kipontozódó DeMarcus Cousins volt, aki mostanában iszonyatosan jó formában teljesít, és ezúttal is 29 pontot termelt. A vendégeknél O.J. Mayo, valamint Vince Carter tolta leginkább azt a bizonyos szekeret, előbbi 24, utóbbi 23 egységet rámolt be a Kings gyűrűjébe.

NBA
Alapszakasz, 69. játéknap
Indiana-New York 81-76
Sacramento-Dallas 112-117
Portland-Miami 92-90