Karrier

Juhász Roland napi két edzéssel készül a klubváltásra

A magyar válogatott védője, Juhász Roland türelmesen várja, hogy kiderüljön, hol folytatja pályafutását. Az Anderlechtnél partvonalon kívülre került játékos egyelőre nem egyezett meg senkivel.

"Kicsit zavaró, hogy az újságokban több klubbal is összeboronáltak az utóbbi hetekben, mert ezekről az állítólagos kapcsolatokról én is csak a sajtóból értesültem. A váltás kapcsán mindent rábízok a menedzseremre, ő tökéletesen tisztában van az igényeimmel és az elvárásaimmal, biztos vagyok benne, hogy a lehető legoptimálisabb megoldást találja meg számomra. Én kizárólag azzal foglalkozom, hogy ha új csapathoz szerződök, minél jobb állapotban kezdhessem meg a munkát, ennek érdekében keményen dolgozom, napi két edzéssel igyekszem formában tartani magam" - mondta az mlsz.hu-nak Juhász, akinek a válogatottban való szereplés érdekében is szüksége lenne a klubváltásra, és a rendszeres játéklehetőségre.

"Számomra mindig is a válogatott volt a legfontosabb, a klubváltásnál is elsősorban az befolyásolja a döntésemet, hogy olyan helyre kerüljek, ahol rendszeres játéklehetőséghez juthatok. Optimista vagyok, mert a menedzserem tájékoztatása szerint vannak komoly érdeklődők, és az Anderlecht vezetői is figyelembe veszik az érdekeimet a tárgyalások során, mindenki azt szeretné, hogy mielőbb megoldást találjunk a kialakult helyzetre. Nem vagyok türelmetlen, még három hetem van arra, hogy eldőljön a sorsom. Amikor Brüsszelbe szerződtem, az átigazolási időszak utolsó napjának délutánján kaptam az üzenetet, hogy új csapatom van, és azonnal csomagoljak össze, ezért nem aggódom, hogy január közepéhez közeledve még nem derült ki, hol folytatom a játékot" - tette hozzá a 29 éves labdarúgó.