NBA

Nash rekordja ellenére is simán kikapott Houstonban a Lakers

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 67. játéknapjáról elmondható, hogy nem az idegenbeli csapatok napja volt, hiszen az öt mérkőzés közül csupán egy vendég siker született. A Brooklyn Philadelphiában diadalmaskodott, miközben az Indiana hazai pályán verte a címvédő Miami Heatet és a Houston újabb pofonban részesítette a vergődő Los Angeles Lakerst.

Houston Rockets - Los Angeles Lakers 125-112

Illusztris társasághoz csatlakozott a nyáron Steve Nash, miután a Lakersbe került, és most fél évvel később talán egy még előkelőbb csoportba váltotta ki tagságát: 10 000 asszisztnál jár a kanadai játékos, amit korábban csak John Stockton, Jason Kidd, Mark Jackson és Magic Johnson tudott elérni. Nash pechjére még egy ilyen hatalmas mérföldkőnél sem tudott a Lakers kedvező eredményt elérni.

Ami nem meglepő, hiszen nem elég, hogy eleve nem megy jól a játék a Lakersnek, a Houston ellen még Dwight Howardot, Pau Gasolt és Jordan Hillt is nélkülözniük kellett sérülés miatt. Metta World Peace szezoncsúcsot érő 24 ponttal, Kobe Bryant pedig 20-szal igyekezett elfeledtetni Howardék hiányát, azonban a hazaiak üdvöskéi nem szaladtak bele abba a csapdába, hogy a vergődő, és sérülésektől megtizedelt Lakerst lebecsüljék. James Harden 31, Chandler Parsons pedig 20 pontot szorgoskodott össze, a Rockets végül simán nyert.

Ez volt sorozatban az ötödik sikere a hazaiaknak, míg a Lakers már négy meccs óta nem tudta győztesként elhagyni a parkettet. A Lakers játékosai tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mivel is fordulhatna meg a szerencséjük - már 15-19 a mérlegük, amivel a nyugati főcsoport 11. helyén tanyáznak.

"Úgy gondoltam, hogy jobb csapatunk van. Biztosan állíthatom, hogy ma is a miénk volt a jobb, de minden este erről van szó és mégsem mutatkozik meg ez a győzelmek számában" - kesergett Metta World Peace.

Indiana Pacers - Miami Heat 87-77

Paul George azt a hálátlan feladatot kapta a Miami ellen, hogy LeBron James játékát szűrje meg. A 22 éves játékos azonban élt a lehetőséggel, és le is játszotta a tavalyi playoff-MVP-t a parkettről, miközben csapatát győzelemre vitte a címvédő ellen. George 29 ponttal és 11 lepattanóval zárta a meccset, míg James csupán 22 pontig és 10 lepattanóig jutott.

George egyelőre úgy tűnik, hogy meg tud birkózni azzal, hogy Danny Granger, a Pacers tavalyi legeredményesebb játékosának hiányában ráhárul a csapat vezetése. Még LeBron James dicséretét is elnyerte a meccs után, aminél jobb ajánlólevél jelenleg nem igen van az NBA-ben.

"Nagy önbizalommal játszik, rengeteg lehetőséget teremt. Danny Granger sérülése okán végre megmutathatta mit tud, és mint látható, mindent elvégez a pályán. Már tavaly is jó játékos volt, de ezt nem láthattuk, mert nem igazán került előtérbe akkor" - véleményezett James.

A Heat egyébként megint a palánk alatti gyengélkedésnek köszönheti a vereséget, a Pacers 55-36-ra nyerte a lepattanók párbaját. A Heat a szezon eddigi legkevesebb pontját szerezte Indianában, de még mindig a keleti főcsoport legjobb mérlegével büszkélkedhet a csapat.

Philadelphia 76ers - Brooklyn Nets 89-109

A játéknap egyetlen vendég sikerét a Brooklyn Nets könyvelhette el, mely a Philadelphia elleni csoportrangadón gyalogolt át a 76ersen könnyedén. P. J. Carlesimo ideiglenes vezetőedzővel tehát továbbra is szárnyal a Nets, az edzőváltás óta 6-1 a mérlege Brook Lopezéknek.

Andray Blatche szolgáltatta a pikantériát a mérkőzésen, hiszen órákkal a kezdés előtt a rendőrség egy szexuális zaklatás ügyében faggatta. Blatche-t nem viselte meg túlságosan a kikérdezés, mivel 20 pontot tett be a közösbe, és végül 20 pont különbséggel könyvelte el az újabb győzelmet a Nets.

Milwaukee Bucks - Phoenix Suns 108-99

A közelmúlt gyengélkedése után a Milwaukee is megvált elsőszámú szakemberétől, Scott Skilestól, így Brandon Jenningsékre egy új arc várt a Phoenix elleni mérkőzésen Jim Boylan személyében. Jennings magára vehette az előző edző menesztését, és eltökélt szándéka, hogy Boylannel ne történjen meg ugyanez, mint elődjével: 29 ponttal vezette sikerre a Buckst.

A Milwaukee ezzel megszakította négymeccses vereségsorozatát, igaz ez nem is volt olyan nagy kihívás, elvégre a Phoenixnek egy győzelme volt az utolsó tízből, és idegenben sorozatban kilencedszer kapituláltak a Napocskák.

Minnesota Timberwolves - Atlanta Hawks 108-103

A Minnesota továbbra is a surranó pályáról tartja a lépést a nyugati főcsoport többi playoffra hajtó csapatával, még annak ellenére is, hogy Kevin Love-ot hosszabb időre kell nélkülözniük. Nikole Pekovic és az egyre egészségesebb Ricky Rubio szerint azonban van esély arra, hogy a Timberwolves túlélje a Love nélküli korszakot.

Pekovic 25 ponttal zárt, lepattanók tekintetében pedig pályafutása legjobbját nyújtotta 18-cal, továbbá Andrej Kirilenko még 21 pontot hozzáadott a közösbe. A Minnesota így egy szoros találkozón múlta felül a bukdácsoló Atlantát, és fellépett a kilencedik helyre a nyugati főcsoportban.

NBA
67. játéknap
Indiana Pacers - Miami Heat 87-77
Philadelphia 76ers - Brooklyn Nets 89-109
Houston Rockets - Los Angeles Lakers 125-112
Milwaukee Bucks - Phoenix Suns 108-99
Minnesota Timberwolves - Atlanta Hawks 108-103
NBA
Tabella
Csapat GY V MH Helyezés Csapat GY V MH
Miami Heat* 23 10 - 1. Los Angeles Clippers* 27 8 -
New York Knicks* 23 11 0.5 2. Oklahoma City Thunder* 26 8 0.5
Atlanta Hawks 20 12 3.0 3. San Antonio Spurs* 27 10 1.0
Indiana Pacers* 21 14 3.0 4. Memphis Grizzlies 22 10 3.5
Chicago Bulls 19 13 3.5 5. Golden State Warriors 22 11 4.0
Brooklyn Nets 20 15 4.0 6. Houston Rockets 21 14 6.0
Milwaukee Bucks 17 16 6.0 7. Portland Trail Blazers 19 15 7.5
Boston Celtics 17 17 6.5 8. Denver Nuggets 20 16 7.5
Philadelphia 76ers 15 21 9.5 9. Minnesota Timberwolves 16 15 9.0
Detroit Pistons 13 23 11.5 10. Utah Jazz 18 18 9.5
Toronto Raptors 12 22 11.5 11. Los Angeles Lakers 15 19 11.5
Orlando Magic 12 22 11.5 12. Dallas Mavericks 13 22 14.0
Charlotte Bobcats 9 24 14.0 13. Sacramento Kings 13 22 14.0
Cleveland Cavaliers 8 28 16.5 14. Phoenix Suns 12 24 15.5
Washington Wizards 5 28 18.0 15. New Orleans Hornets 9 25 17.5
GY=győzelem, V=vereség, MH=meccshátrány, *=csoportelső