Kajak-kenu

Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea sem versenyezhet idén

Az index információi szerint Douchev-Janics Natasa 2013-ban nem versenyezhet szerb színekben.

Douchev-Janics Natasa 2013-ban nem versenyezhet

Az index a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség tavaly december végi hírlevelére hivatkozik, amely szerint Douchev-Janicshoz hasonlóan három másik magyar kajakos, Csipes Tamara, Paksy Tímea és Hadvina Gergely sem folytathatja kihagyás nélkül pályafutását választott hazája színeiben. A közzétett listából kiderül, Benedek Dalma szerb férje, Dusan Ruzicsics a jövő évi vb-n már Szerbiát képviselheti Duisburgban.

Az ICF elutasítása lezárta a magyar és a szerb szövetség régóta húzódó ügyét. A hazai szövetség felkészülési hozzájárulást, 150 ezer eurót kért Douchev-Janicsért, amit a szerbek nem fizettek ki, így az ICF másként nem is dönthetett. Az eltiltás két évre szól.

A mostani határozat szerint nemcsak 2013-ban, a 2014-es moszkvai világbajnokságon sem versenyezhet szerb színekben a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa. A 2014-es moszkvai vb ugyanis augusztus tizedikén fejeződik be, míg Douchev-Janics 2012 augusztus tizenegyedikén még Magyarországnak nyert bronzérmet a londoni olimpián.