Cselgáncs

Vonattal és villamossal jár Budapestre az olimpiai ezüstérmes

  • VNA

Ungvári Miklós a válogatott keretedzésére vonattal érkezik a fővárosba, egy óra alatt Budapesten van. Az olimpiai második ceglédi judós ki nem állhatja a budapesti forgalmat.

Imád autót vezetni, a fővárosi forgalmat azonban ki nem állhatja Ungvári Miklós (32). Így aztán a londoni olimpián ezüstérmet szerző judós a válogatott keretedzéseire rendszeresen vonattal érkezik otthonából, Ceglédről, Budapesten pedig villamossal közlekedik. „Egyáltalán nincs gondom az autózással, hiszen az olimpia után a különböző felkérések, rendezvények miatt rengeteget hajtottam a kocsimat, szerte az országban több ezer kilométert tettem meg. Azonban bevallom, a budapesti forgalom nem nekem való, a dugót, a nagy tülekedést és idegeskedést kihagyom. Inkább a vonatozást és a tömegközlekedést választom – árulta el a judoinfo.hu oldalnak Ungvári Miklós. – Ez már sok éve így megy, hiszen nevelőegyesületem, a CVSE vasutasklub, szóval fiatalabb koromban vállalati igazolással utaztunk a csapattársakkal. Most pedig diák vagyok a Testnevelési Egyetemen, kedvezményes jeggyel járhatok.”

Viszonylag egyszerű a sportoló útvonala és menetrendje, hiszen Cegléden kimegy az állomásra, és a nagyjából félóránként induló járatok valamelyikére felszáll. Egy óra alatt megérkezik a fővárosba, a Nyugati pályaudvarra. Onnan gyalog a Lehel tér felé veszi az irányt, s végül a 14-es villamossal közelíti meg a Tüzér utcai edzőtermet, a judoválogatott bázisát. Van egy másik bevett útiterve is, néha a zuglói vasútállomáson száll le a vonatról, s onnan az 1-es villamossal tart a tréning helyszínére.

„Nagyon élvezem az utazást, rendszeresen találkozom ismerősökkel. Fiatalabb koromban különösen jó bulit jelentettek ezek a túrák, hiszen sokan jöttünk, és mindig jól éreztük magunkat – tette hozzá Ungvári Miklós. – Azonban ha egyedül vagyok, akkor sem esem kétségbe, szívesen olvasgatok. Nekem a villamosozással, buszozással sincs bajom, hiszen addig is emberek között lehetek, nem unatkozom.”