FA-kupa

Demba Ba duplával debütált, Gera megsérült

Bár hátrányba került az első félidőben, könnyedén jutott tovább a Chelsea a Southampton ellenében az FA-kupa harmadik fordulójából. Szintén győzött a Manchester City, a West Bromwichban kezdőként pályára lépő Gera Zoltánt sérülés miatt kellett lecserélni.

A Chelsea támadó szellemben, de azért lassan kezdett a Sunderland otthonában, nem voltak igazán nagy helyzetei. Ellenben a 22. percben a hazaiak első kontrájából megkapták az első gólt a Kékek, Jay Rodríguez talált be egy szöktetés után. (1-0)

Demba Ba gólöröme, miután a Chelsea-ben első mérkőzésén betalált a Southampton ellen az FA Kupában 2012-ben.

A címvédő ezt követően felpörgött, egymás után harcolt ki szögleteket, beszorította a Szenteket. A 35. percben pedig egyenlített is, Mata felpattanó lövése után a frissen igazolt Demba Ba piszkálta a hálóba a labdát. (1-1) Még a szünet előtt sikerült a fordítás is, Cole bal oldali elfutása után Moses kapta meg a labdát, aki jobbal átvette, ballal pedig a hosszú alsóba lőtt. (1-2)

A fordulás után Ivanovic fejesgólja már azt jelentette, hogy nagyjából eldőlt a továbbjutás (1-3), majd Hazard lapos passza után Demba Ba rögtön a második találatát is megszerezte. (1-4)

Ezt követően már a Southampton sem szakadt meg a szépítésért, a Chelsea pedig könnyedén játszogathatott. Egy - véleményes - tizenegyest így is kiharcoltak a vendégek, amit Lampard magabiztosan belőtt, így még fölényesebb lett csapata sikere. (1-5)

A Manchester City két első félidőben, majd egy hosszabbításban szerzett góllal, 3-0-val búcsúztatta a Watfordot hazai pályán. Gera Zoltán kezdő volt a QPR otthonában pályára lépett West Bromwich-ban, azonban a 20. percben le kellett cserélni, miután ütközött a londoniak koreai játékosával, Pak Dzsi Szunggal. Csapata így nélküle végzett 1-1-es döntetlenre, ami újrajátszást jelent.

Futács Márkó szintén kezdett a Leicesterben, és a 74. percig volt a pályán, így aktívan kivette a részét együttese 2-0-s, Burton elleni győzelméből. Bogdán Ádám csak a kispadon ült a Boltonban, amely 2-2-re végzett hazai pályán a Sunderlanddel, így szintén újra kell játszania a mérkőzését.

Két ötödosztályú csapat, a Macclesfield és a Luton is meglepetést tudott okozni a harmadik körben egy-egy másodosztályú csapat búcsúztatásával. Előbbi a Cardiffot, utóbbi a Wolverhamptont győzte le, ráadásul végig a pályán volt a 27 éves Kovács János, az MTK egykori játékosa is. Ott lesz a következő fordulóban a negyedosztályú Aldershot is, amelynek már a sorsolásnál szerencséje volt, hiszen a vele egy szinten lévő Rotherhammel kellett játszania. A hetedosztályú Hastings nem okozott gondot a Middlesbrough-nak.

FA-kupa
3. forduló
Crystal Palace (II.)-Stoke 0-0
Tottenham-Coventry (III.) 3-0 (3-0)
gólszerzők: Dempsey (14., 37.), Bale (33.)
Wigan-Bournemouth (III.) 1-1 (0-1)
gólszerzők: Gómez J. (70. - büntetőből), illetve O'Kane (41.)
Fulham-Blackpool (II.) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Karagunisz (79.), illetve Sylvestre (60.)
Aston Villa-Ipswich (II.) 2-1 (0-1)
gólszerzők: Bent D. (46.), Weimann (83.), illetve Chopra (31.)
Charlton (II.)-Huddersfield (II.) 0-1 (0-1)
gólszerző: Beckford (10.)
kiállítva: Dervitte (56.) - Charlton
Macclesfield (V.)-Cardiff (II.) 2-1 (0-0)
gólszerzők: Barnes-Homer (84., 87.), illetve Jarvis (57.)
Barnsley (II.)-Burnley (II.) 1-0 (0-0)
gólszerző: Rose (85.)
kiállítva: Stock (36.) - Burnley
Manchester City-Watford (II.) 3-0 (2-0)
gólszerzők: Tévez (25.), Barry (44.), Lopes (90.)
Leicester (II.)-Burton (IV.) 2-0 (2-0)
gólszerzők: Wood (2.), De Laet (21.)
Millwall (II.)-Preston North End (III.) 1-0 (1-0)
gólszerző: Feeney (30.)
Derby (II.)-Tranmere (III.) 5-0 (1-0)
gólszerzők: Davies (42.), Sammon (54.), Brayford (63.), Hendrick (71.), Bennett (87.)
Crawley (III.)-Reading 1-3 (1-2)
gólszerzők: Adams (1.), illetve Le Fondre (12., 49. - büntetőből), Hunt (44.)
Aldershot (IV.)-Rotherham (IV.) 3-1 (2-0)
gólszerzők: Hylton (5., 23., 62.), illetve Frecklington (71.)
kiállítva: Hylton (84.), illetve Arnason (83.)
Middlesbrough (II).-Hastings (VII.) 4-1 (1-0)
gólszerzők: Zemmama (22., 68.), Halliday (47.), Miller (84.), illetve Godlburg (69.)
Oxford (IV.)-Sheffield United (III.) 0-3 (0-1)
gólszerzők: McMahon (17.), Kitson (68.), Blackman (87.)
Southampton-Chelsea 1-5 (1-2)
gólszerzők: Rodríguez (22.), illetve Ba (35., 61.), Moses (45+2.), Ivanovic (52.), Lampard (83. - büntetőből)
QPR-West Bromwich 1-1 (0-0)
gólszerzők: Dyer (90+2.), illetve Long (79.)
Peterborough (II.)-Norwich 0-3 (0-2)
gólszerzők: Bennett (30.), Jackson (41.), Snodgrass (70.)
Bolton (II.)-Sunderland 2-2 (1-0)
gólszerzők: Lee (11.), Sordell (48.), illetve Wickham (59.), Gardner (75.)
Nottingham (II.)-Oldham (III.) 2-3 (1-0)
gólszerzők: Smith (12.), Sharp (90+5.) illetve Simpson (54., 58.), Baxter (61.)
kiállítva: Collins (58.) - Nottingham
Hull (II.)-Leyton (III.) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Proschwitz (90+4.), illetve Mooney (78.)
Blackburn (II.)-Bristol (II.) 2-0 (1-0)
gólszerzők: Murphy (6.), Hanley (58.)
Leeds (II.)-Birmingham City (II.) 1-1 (0-1)
gólszerzők: Becchio (60.), illetve Elliott (32.)
Southend (IV.)-Brentford (III.) 2-2 (1-2)
gólszerzők: Corr (39., 54.), illetve Adeyemi (29.), Cresswell (38.)
Luton (V.)-Wolverhampton (II.) 1-0 (0-0)
gólszerző: Lawless (46.)
Sheffield Wednesday (II.)-Milton Keynes Dons (III.) 0-0
 
korábban játszották:
Brighton & Hove (II.)-Newcastle 2-0 (1-0)
gólszerzők: Orlandi (33.), Hoskins (87.)
kiállítva: Sh. Ameobi (63.) - Newcastle
 
később játsszák:
West Ham United-Manchester United 18:15
A győztes csapatok továbbjutottak, a döntetlenre végződött mérkőzéseket fordított pályaválasztással újrajátsszák.