Ökölvívás

A sportág egyik nagyhatalmánál edzőtáboroznak a mieink

Jövő hétfőtől csaknem két hétig Kubában edzőtáborozik a magyar férfi ökölvívó-válogatott, amelyből hiányozni fog a londoni olimpián ötödik Harcsa Zoltán. Havannába 18 versenyző utazik el, köztük lesz a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg), a londoni olimpikon Varga Miklós (60 kg) és a decemberi országos bajnokságon félnehézsúlyban (81 kg) győztes, mindössze 17 éves Hámori Ádám is.

Kemény ellenfelek várnak Varga Miklósékra (balra) Kubában

"Edzőjével, Szántó Imrével abban egyeztünk meg, hogy Zoli itthon készül ebben az időszakban" - mondta Kovács László szövetségi kapitány "Éppen az alapozás végén tartunk, lassan kezdődik a versenyszezon, így mi is kettős munkát végzünk majd, lesz kemény terheléses edzés és kesztyűzés is a helyiekkel."

Kovács László hangsúlyozta, hogy kiváló lehetőség ez a tábor, hiszen a sportág egyik nagyhatalmánál készülhetnek, helyben ismerkedhetnek ezzel a bokszkultúrával. A túra január 18-áig tart, és nem sokkal utána már komoly feladat vár a magyar öklözőkre, mivel február 6-án kezdődik Debrecenben a kontinens egyik legerősebb nemzetközi tornája, a Bocskai István-emlékverseny.