Síugrás

Schlierenzauer volt a legjobb a garmischi selejtezőben

  • VNA

Az osztrák Gregor Schlierenazuer érte el a legjobb eredményt a síugró Négysáncverseny második állomásának selejtezőjében.

A címvédő osztrák síugró a selejtező utolsó ugrójaként ért el 138 méteres ugrást, amivel mindenkit túlszárnyalva lett a garmischi kvalifikáció legjobbja. Mögötte közvetlenül az oberstdorfi versenyt megnyerő norvég Anders Jacobsen végzett a második helyen, míg a nem minősített ugrók közül a legjobb teljesítményt a mindössze 19 esztendős szlovén Jaka Hvala érte el, aki 134,5 méterig jutott. Meglepetés volt, hogy a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann (117,5 méter) és az oberstdorfi második sorozatból a ruhájának szabálytalansága miatt kizárt osztrák Andreas Kofler (124 méter) is gyengén szerepeltek.

A kedden kora délután (14.00 - Eurosport) sorra kerülő hagyományos újévi versenyen ezáltal mindketten elég hamar sorra kerülnek majd, Kofler majd Jacobsennel, míg Ammann a lengyel Kamil Stoch ellen ugrik párban a KO-rendszerű viadalon. Az oberstdorfi selejtező "csillaghullása" után ezúttal minden nagyobb nevű versenyző bejutott a versenybe, így a három napja csalódást okozó két japán síugró, Ito Daki és Kasai Noriaki is készülhet a keddi versenyre. Érdekesség, hogy Schlierenazuer különösen kedveli az újjáépített garmischi sáncot (amelyet 2008 január elsején adtak át), ahol eddig háromszor (2008, 2010, 2012) tudott győzni, igaz a mostani versenyt majd páratlan évben rendezik...