U21-es válogatott

Róth Antal ismét csapatépítésbe kezd

A következő U21-es Európa-bajnoki sorozatra új csapatot kell építenia Róth Antal szövetségi edzőnek.

Új csapat épülhet Telkiben

Az U21-es korosztály két játékosa mutatkozhatott be az A-válogatottban: Gyurcsó Ádám és Kádár Tamás, míg Megyeri Balázzsal és Gulácsi Péterrel a bővebb keretben számol Egervári Sándor, néhányan pedig a ligaválogatott keretébe kerültek be.

"Az Eb-selejtező sorozat elején mindössze három játékos mondhatta el magáról, hogy folyamatos játéklehetőséget kap a klubjában, s miután nincs olyan edzés, amivel helyettesíteni lehetne a mérkőzések dinamikáját, ez óriási hátrány egy válogatottnál - fogalmazott Róth Antal az mlsz.hu-nak. - Ebből a szempontból minden csoportellenfél jóval előttünk járt. Részben ennek tudható be, hogy tavaly, az első tétmeccseken a keret személyi összetétele folyamatosan változott, ami természetesen az eredményesség rovására ment. Idén a keret zöme rendszeres játéklehetőséghez jutott a klubjában, és a sérülések is elkerültek bennünket, ami jótékony hatással volt az eredményességre."

A következő U21-es Európa-bajnoki sorozatban az 1992-es és 1993-as születésű játékosok vesznek részt, de Róth Antal már néhány 1994-es születésű labdarúgót is kipróbált az ősz folyamán.

"Az U20-as és az U21-es válogatott párhuzamosan futott egymás mellett, ennek köszönhetően folyamatos átjárási lehetőséget tudtunk biztosítani a fiatalabbak számára. Így került az idősebbek közé a keretbe Kovács István, Szolnoki Roland, Radó András, Windecker József, Ugrai Roland, vagy Jova Levente, akik még a következő sorozatban is U21-es válogatottak lehetnek. Számukra jó alapot jelenthet, hogy már megismerték a követelményeket, esetleg többször pályára is léptek az eggyel magasabb korosztály tagjai között. Ők kivétel nélkül igazolták, hogy jó döntést hoztunk a szerepeltetésükkel, melléjük kell felépíteni a csapat gerincét, amiben természetesen nagy segítség, hogy az U20-as együttesből jól ismerjük a korosztály legjobbjait" - tette hozzá Róth Antal.