1. Császár időn túlról is bedobja
A magyar férfi kézilabda-válogatott januárban Szerbiába volt hivatalos, ahol a X. férfi kézilabda Európa-bajnokságot bonyolították le. Mocsai Lajos legénysége a 2011-es világbajnokságon már megmutatta, hogy a papíron erősebb csapatok ellen is képes eredményt felmutatni, de a mieink csoportját elnézve, volt miért aggódni a halandó szurkolóknak. Fortuna istenasszony ezúttal sem fogta a magyarok kezét, így a négycsapatos csoportban sikerült Oroszországgal, Spanyolországgal és Franciaországgal összekerülni.
A lebonyolítás értelmében a négyből három gárda életben maradt, így tudni lehetett, hogy elég lehet egyetlen árva győzelem is az üdvösséghez. Igen ám, de ki ellen? - adódott a kérdés. Előzetesen az oroszokra fentük a fogunkat, de a nyitómeccsen a Csipurin vezette szborjana ellen "csak" egy pont jött össze fiainknak. Mivel a spanyolok eközben legyőzték azokat a franciákat, akikkel az utolsó fordulóban csaptunk össze, a hispánok elleni második csoportmeccs sorsdöntőnek ígérkezett.
Igazából nem is gondoltam, hogy hibázhat, mert ha jól emlékszem az egyik legjobb emberünk volt ezen a meccsen, nagyon biztos kézzel lőtte a heteseket és a távoli lövéseket is. A csapattársában egy ilyen kiélezett helyzetben megbízik az ember, főleg akkor, ha az adott játékosnak nagyon jól megy azon a mérkőzésen. Olyankor azt mondják, ha a hógolyót elindítod a hegyről lefelé, akkor az nem fog megállni.
Fazekas Nándor
A Sterbik Árpáddal, Raúl Enterriosszal, Cristian Ugaldéval felálló spanyol csapat jó passzban volt akkoriban, így nem nagyon lehetett mit kezdeni azzal, hogy végig mi szaladtunk az eredmény után. Úgy tűnt, lefőtt a kávé, de ekkor a csapat megmutatta igazi erejét, az újonc Szöllősi a rendes játékidő utolsó pillanatában harcolt ki egy hétméterest!
24-23 volt ekkor az állás nem ide, az időn túli büntetőhöz az addig hat gólt szerző - négyből négy hetest értékesítő - Császár Gábor állt oda. Javier Hombrados több mint 20 éves pályafutása összes rutinja sem volt elég a mi Csaszink ellen, aki miután bevágta a hetes, összerogyva temette kezeibe arcát - majd néhány másodperc múlva az egész csapatot a nyakában tudhatta.
Az elképesztő pontmentés után a franciákat már "simán" verték a mieink, így négy ponttal kerültek a torna második fázisába. Sajnos a középdöntőben Izlandtól és Szlovéniától is kikaptunk, így végül a nyolcadik helyen zártuk a viadalt. Különösebben nem szomorkodtunk az eredmény miatt, hiszen az oly' fontos olimpiai kvalifikációs jogot sikerült megszerezni, ráadásul olyan ellenfelekkel voltunk pariban, akikkel az utóbbi években nem nagyon. Császár hetesgólja pedig...sokáig emlékezetünkben marad.
2. Azok a gyönyörű zöld-fehér lányok...
Néhány éven keresztül nemzetközi szinten csak egy erős női klubcsapatunk volt, de 2012-ben ez már messze nem volt igaz. A Győri Audi ETO KC és az FTC Rail Cargo Hungaria együttese is parádésan menetelt végig Európán, utóbbi esetében ráadásul egymást követő második évben bonthattunk pezsgőt.
A Fradi KEK-győztes volt 2011-ben, de a BL-részvételt nem tudta kiharcolni, így ismét ugyanabban a sorozatban indulhatott. Ráadásul már a második fordulóban be kellett kapcsolódnia, de azért az inkább aranyos, mint ügyes osztrák Union Kroneuburg legyőzése nem okozott gondot, 95-41-es különbséggel lett meg a továbbjutás. Hasonlóan járt a holland Westfriesland is, amelyet 72-40-nel fejezte be a nemzetközi szereplést.
A KEK így igazából a legjobb 16 között kezdődött a lányoknak, de akkor rögtön elég kemény lett. Elek Gábor tanítványai beiratkoztak orosz szakra, hisz a döntőig előbb a Rosztov Dont, majd a Zvezda Zvenyigorodot, végül a Dinamo Volgogradot kellett legyőzniük. Mivel a később Elek Gyuláról, a csapat egykori csodálatos edzőjéről elnevezett népligeti arénában gyakorlatilag egyik ellenfélnek sem volt esélye - mind legalább nyolc góllal kaptak ki -, bejutott a fináléba a Ferencváros.
Ami igazi álomdöntő lett, az a Viborg volt az ellenfél, amely ellen tavaly is megnyerték a zöld-fehérek a gyakorlatilag előrehozott döntőt, és amelyben dán, norvég és német sztárok vitték a prímet. Ráadásul a Dabasra költöztetett első meccsen keményen be is kezdte a vendégek, a mieink ideges játékának is köszönhetően gyorsan elhúztak. Elek Gábor azonban ekkor és a mérkőzés további pillanataiban is mindig jókor kért időt, mindig jól instruálta a lányokat, akik mindig meg is fogadták a tanácsokat. Viszonylag magabiztos különbséggel, négy góllal is vezetett a Fradi ezen a meccsen, de végül egy találatnyi előnyt tartott meg.
Ahogy a közhelyek tartják, minden mérkőzés más, egy gól is lehet elég, tíz is lehet kevés, és ezúttal előbbi tételt bizonyították Tomori Zsuzsannáék. Eddigre már szokásossá váló nagyon jó védekezésüket mutatták be a visszavágó első félidejében, így vezettek is 15-12-re. A szünet után viszont kijönni látszott, hogy a Ferencvárosban nagyjából egy sorra való nemzetközi szinten edzett játékos volt, lépésről lépésre feljöttek a dánok, így a vége öldöklő harc lett. Elképesztő keményen védekezett mindkét csapat, de mindkét oldal fáradt. Így óriási küzdelem alakult ki, amiben egyik együttes sem tudott elszakadni a másiktól. Az idő telt, ami a mieinknek kedvezett, de pengeélen táncolt a dolog. De az utolsó perc sem hozott változást, kapkodott mindkét csapat, így volt kihagyott helyzet is meg védelmi hiba is mindkét oldalon, amiből a Fradi jött ki jól, amely Zácsik Szandra utolsó másodperces góljával nemcsak megvédte a címét, de kettős győzelemmel tette. 2011 után 2012-ben is KEK-győztes lett a Ferencváros.
3. A szerda délután, amikor itthon megállt az élet
A sikeresnek mondható Európa-bajnokság után áprilisban Göterborgban a Mocsai-legénység újabb sikert aratott, miután a házigazda svédekkel egyetemben sikeresen kiharcolta a londoni ötkarikás játékokon való részvételt. A mienk legnagyobb ellenfele ezen a tornán az Eb-5. Macedónia volt, de a nyitómérkőzésen fegyelmezett, koncentrált játékkal sikerült Kiril Lazarovékat ártalmatlanítani. Ezek után eldőlt, hogy az olimpián szokatlan módon nem a lányok, hanem a fiúk képviselhették hazánkat.
A szerencse ezúttal is elpártolt tőlünk a sorsolás pillanatában, hiszen a hatcsapatos csoportban Horvátország, Dánia és Spanyolország mellett az Eb-ezüstérmes Szerbia, valamint a legjobb ázsiai csapatként számon tartott Dél-Korea volt az ellenfél. A legutóbbi két világversenyünkkel ellentétben, a csoportmérkőzések során a bravúrok elmaradtak, a dánoktól egy szoros, a horvátoktól és a spanyoloktól egy-egy sima meccsen kaptunk ki.
A rutin azonban már a mienkkel volt, Nagy Laciék a két számunkra sorsdöntő meccset a szerbek és a koreaiak ellen behúzták, még ha szünetben mind a kétszer hátrányban is voltunk. A megszerzett négy pontunknak hála továbbjutottunk az egyenes kieséses szakaszba, ahol az A-csoport hibátlan győztesével, Peking ezüstérmesével, Izlanddal kerültünk össze. A negyeddöntőbeli ellenfelükkel kapcsolatban kevés kellemes emléket tudtunk felidézni, elég ha csak a januári Eb-meccsre gondolunk, ahol Sigurdssonék simán elbántak velünk. De ez egy másik mérkőzés volt, egy másik versenyen.
Abbban a helyzetben nem a védés volt nehéz, hanem inkább az, ami utána történt, az a 6-7 másodperc. Pont oda pattant a mi kezünkbe majd indítani tudtunk, és még a Lékai Mátét is megjátszottuk, akinek még volt 2-3 lépésre ideje, hogy gólt szerezzen.
Arra emlékszem, hogy a csoportmérkőzések alatt a Stefansson lőtte a heteseket, és egyet sem hibázott. Az első félidőben ő lőtte az elsőt, de kihagyta, gondolom úgy volt megbeszélve, hogy a másodikat Gudjonsson lövi. A védésre azt tudom mondani, hogy szerencse is kellett hozzá, persze az ember videózik, ismeri az ellenfelet, de abban az idegállapotban nem úgy járt az ember feje, ahogy kellett volna. Hál' Istennek az égiek nekem segítettek, nem az izlandi srácnak Fazekas Nándor
Mocsai Lajos alaposan felkészítette csapatát az északiak elleni ütközetre, hiszen a kissé nagy mellénnyel pályára lépő lékhorgászok az első félidőben bottal ütötték a mieink nyomát. Sajnos a négygólos vezetés a második félidőben 10 perc alatt elapadt, a világsztárok sorát felvonultató izlandi gépezet pedig rendületlenül zakatolt előre. A mieinket sem kellett félteni, mi diktáltuk a tempót, de sajnos az 59. percben Izland átvette a vezetést, a kiesés szélére sodorva ezzel a magyar válogatottat. A 60. percben Iváncsik Gergő ziccerből a kapufát találta telibe, így Izland az utolsó percben a kétgólos vezetésért támadhatott. A minden hájjal megkent matuzsálemi korba lépő Stefansson hetest harcolt ki csapatának, a magyar szurkolók szíve pedig majd' megszakadt. Vége! Gondoltuk vagy másfél millióan a tévé előtt ülve (dühöngve, ordibálva, csapkodva) és néhány ezren a helyszínen. Mikor Snorri Gudjonsson kezébe vette a labdát, a szurkolók arcán a rémület lett úrrá. Egy valaki azonban nem félt. Fazekas Nándor 59:47-nél kiállt a négyes vonaláig, kezeit a magasba emelte, majd farkasszemet nézett az izlandi mészárossal. Aztán olyan történt, amit még a sportág szerelmesei is ritkán láthattak. "Fazék" a feje fölé tartó labdát a jobb lábával "odapasszolta" Császárnak, majd Zubai-Harsányi-Lékai volt a labda útja, utóbbi pedig egy betörés után góljával kiharcolta a hosszabbítást. Mindez négy másodperc lepörgése alatt.
A ráadásban az izgalmak tovább fokozódtak, a közel teltházas londoni Oxigén Aréna közönsége önkívületi állapotba került, akárcsak a játékosok, akik utolsó erőtartalékaikat latba vetve próbálták meg kiharcolni a győzelmet. Óriási szerencsénkre a mezőnyben Nagy Lászlóban volt a legtöbb spiritusz, így az átlövő vezérletével a magyar válogatott egy heroikus küzdelem végén beverekedte magát az olimpiai elődöntőbe!
Nehéz szavakban leírni, milyen érzés lett úrrá rajtunk amikor egy közel két és fél órás maratoni háború végén magasba emelhettünk a kezünket. A telefonok azonnal rezegtek-csörögtek, a közösségi médiák üzenőfalai kis híján összedőltek - mintha egyszerre minden honfitársunk világgá szerette volna kürtölni, mekkora meccset is látott az imént. De nem csak nekünk, magyaroknak volt maradandó az a bizonyos pénteki negyeddöntő és Fazekas orbitális védése, Andy Murray mamája egyenesen szerelmet vallott a veszprémi hálóőrnek...
4. Nagy feloldozta magát a bűnei alól
Mintha nem lett volna részünk fantasztikus örömökben az év első kétharmadában, úgy esett neki az MKB Veszprém Európának az őszi hónapokban. A Bajnokok Ligája idei szezonjában férfi bajnokcsapatunk megkapta "szokásos sorsolását", így a tavalyi évad két finalistájával, a német THW Kiellel és a spanyol Atlético Madriddal került egy csoportba. A két szupercsapat mellett a román, a svéd és a szlovén bajnok is a bakonyiak ellenfelévé vált, de nem lebecsülve a felsoroltakat, mindenki tudta, hogy az igazi kihívást az utóbbi évtized két óriása jelentette.
A Veszprémnél a nyáron bekövetkező jelentős változások miatt a szurkolók mellett a szakértők és a klubvezetők is kíváncsian várták, hogy vajon mire lehet képes a Nagy Lászlóval, Marco Onetóval, Cristian Ugaldéval, Chema Rodriguezzel és az Iman Jamalival megerősített MKB az elitligában. A kispadon Mocsai Lajost váltó Carlos Antonio Ortega türelmet kért mindenki részéről, ami egy ilyen kaliberű vérfrissítés után járt is a szakmai stábnak. DE!
Úgy tűnik valamit nagyon eltaláltak a királynék városában, hiszen nemhogy évek, netán hónapok, csupán hetek kellettek ahhoz, hogy a Veszprém együttese bivalyerős társasággá formálódjon. A magyar válogatottban egymásra teljesen ráhangolódó klasszisok mellett a spanyol légiósok is idejekorán beilleszkedtek, így a sasszemű drukkerek már szeptemberben felfedezhették egy sikeres korszak körvonalait.
Rengeteg új játékosunk van új edzővel, ezért fél év alatt úgy összeraknia gárdát, hogy ilyen csapatok ellen eredményes legyen, az tényleg egy kivételes eset. Ilyen szinten már nem csak a tudás, hanem a szerencse is számít, mert mind a két meccset egy góllal nyertük meg. Főleg az ilyen fontos meccseken tudsz igazán extázisban beszállni, játszani, hisz - nem lebecsülve a magyar csapatokat -, mikor vezetsz tízzel, akkor nehéz olyan extra motivációval pályára lépni, mint egy Kiel vagy az Atlético ellen Fazekas Nándor
A Celje és a Constanta fölényes elpáholása után a kellő önbizalmat is magukra szedték a játékosok, így az Atlético Madrid elleni idegenbeli meccsen már titkon reménykedtünk egy jó eredményben. Az októberi találkozón az MKB végig vezetve szerezte meg fennállása egyik legértékesebb győzelmét, a vezér a 10 gólig jutó Nagy László volt. Ha valaki tudja milyen ellenfélként a madridiak ellen pályára lépni, hát "Lacink" biztos, hiszen a Barca színeiben közel egy évtizeden keresztül harcolt ellenük.
Még szinte fel sem ocsúdtunk a győzelem okozta mámorból, amikor jött a következő megmérettetés: a címvédő, a világ leggazdagabb csapata, a világsztárok sorát felvonultató THW Kiel látogatott a Veszprém Arénába. A tavalyi szezont veretlenül (!) záró Zebrák a nyáron tovább erősödtek, így a legendássá váló csarnok ellenére is ők számítottak a találkozó favoritjainak...
...de a Veszprém egy héten belül másodszor is csodát művelt. A magyar bajnok fantasztikus játékkal rukkolt elő, de a 45. percig jobbára a német csapatnál volt az előny. Ekkor azonban érkezett a kapuba a londoni hős, ziccereket, hétmétereseket hárítva hergelte társait, akik végül a mérkőzés vége előtt három perccel eldöntötték a két pont sorsát. Fazekas beszállója sokáig emlékezetes marad, de Nagy László 9 találata is önmagáért beszél.
A 209 cm magyar balkezes átlövő egy hét leforgása alatt két olyan meccset produkált, amivel bizonyította, miért kapta meg az év kézilabdázója címet korábban, és minden kétséget eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy őt már csak a pénz motiválná. A székesfehérvári születésű világklasszis a Veszprém vezérévé vált, csupaszív játékával pedig kiengesztelte a rá korábban olyannyira fújó publikumot is.
5. Köszönjük KEB, köszönjük Siti Bea, köszönjük Fortuna!
Ahogy fentebb már volt róla szó, a női szakágban klubszinten legfeljebb a Győr vesztes BL-döntője miatt panaszkodhattunk, ráadásul ősszel ott folytatták a kisalföldiek és a ferencvárosiak is, ahol tavasszal abbahagyták, mindkét csapat remekelt a Bajnokok Ligájában. Ha valamit még kívánhattunk, az a válogatott sikeres Eb-szereplése lehetett. Két éve, a 2010-es kontinenstorna óta nem volt világversenyen a magyar csapat, amelynek az élén először ült külföldi szövetségi kapitány a norvég Karl Erik Böhn személyében. Az őszi parádé után reménykedve vágtunk neki a sebtében Szerbiába telepített Eb-nek, aztán majdnem korán véget ért a dolog.
Szépen kiterveltük, hogy Horvátországot könnyen, Németországot nehezebben, Spanyolországot meg bravúrral verjük majd a csoportkörben és elsőként jutunk tovább, aztán rögtön az első meccsen kikaptunk. A másodikat meg 1-6-tal kezdtük. Aztán a szövetségi kapitány - Siti Beáta másodedző elévülhetetlen segítségével - végre megtalálta az aznap legjobb teljesítményre képes felállást, a lányok rábukkantak magukban a tudásra és a tűzre, és lépésről lépésre ledolgozták a hátrányt, majd megnyerték a meccset. A spanyolok ellen ehhez képest sétagalopp volt a meccs, infarktust kapni legalábbis nem kellett egyszer sem az izgalomtól.
Még annyi szerencsénk is volt, hogy a németek továbbjutottak, így mi mehettünk négy ponttal a középdöntőre, ahol az olimpiai ezüstérmes Montenegró következett. Egy furcsa, már-már simán elveszített, aztán Tomori Zsuzsanna kiállítása után a sírból visszahozott, nagyon kemény, de inkább durva meccset játszottak a lányok, amit végül két góllal elveszítettek. Az viszont így is látszott, hogy a küzdőszellem, az összetartás és a tudás is megvan a jobb eredményekhez. Ez aztán ki is jött a következő találkozón, Románia ellen. A betegséggel küzdő Görbicz Anita ott volt a pályán, az eltiltott Tomori nem, de kicsit haloványabb kezdés után nélküle is összeállt a védekezés, Kiss Éva az egész tornán a legjobb teljesítményét nyújtotta a kapuban, így hiába küzdöttek, küszködtek Bradeanuék, eldőlt, hogy elődöntős, éremért játszhat a magyar válogatott.
Volt még a középdöntőben egy tét nélküli meccsen elszenvedett, szóra sem nagyon érdemes vereség az oroszok ellen, ami után jött a nagy falat, a címvédő, olimpiai és világbajnok Norvégia. Ezt a mérkőzést - különösen a nem feltétlen sportszerű norvég előkészületek, a Heidi Löke szájába adott utolsó pillanatos közlemény fényében - jól kezdték a mieink. De a jó játék ezúttal csak az első negyedórára korlátozódott, ez után jöttek a hibák, majd a kapkodás, még több hiba, a skandinávok pedig köszönték szépen, könnyedén megnyerték az elődöntőt. Nem okozott csalódást a magyar csapat, de az kiderült, hogy azon a szinten még nincs, ahol 10-15 éve volt nemzetközi viszonylatban.
Így is maradt azonban még esély a dobogóra, ráadásul nem is olyan csekély. Mert azt tudtuk, hogy Szerbiáénál erősebb csapatunk van, legfeljebb az okozhatott gondot, hogy Lekicsék mögött ott volt a hazai pálya. Aztán kisebb meglepetésre annyira nem volt ott, a szurkolóikat nem nagyon hozta lázba a bronzmeccs, amely tipikusan felszabadult, a védekezéssel keveset foglalkozó csapatok harcát hozta. Már az első félidőben több gól volt, mint más meccseken 60 perc alatt, de semmi nem dőlt el. A hajrában aztán eldőlhetett volna, de ekkor még az ellenfélnek volt több szerencséje. Így is döntetlent hozott azonban a rendes játékidő, ami után nem nagyon tudta kihasználni a lélektani előnyét a szerb csapat, ellenben magyar oldalon Rédei-Soós Viktória remekelt, Görbicz Anita hihetetlenül magabiztos volt, Kiss Éva pedig a végére összekapta magát. Ezzel 2005 után újra érmet, egy bronzot szerzett a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek tagjai önbizalommal tele készülhetnek a BL tavaszi mérkőzéseire, majd a 2013-as világbajnokságra, amelyen már biztosan ott lesznek.