New York Giants - Philadelphia Eagles 42-7
Gálát tartott idénybéli utolsó mérkőzésén a New York Giants, annak reményében, hogy ez talán elfeledteti a szurkolókkal azt, hogy milyen nagy hátrányban van a csapat a playoff-versenyben. A meccs alatt sikerült is kiszolgálni a közönséget, de végül mégis keserédes lett a győzelem, hiszen a Chicago sikerével a Giants hivatalosan is elköszönt a januári részvételtől.
Eli Manning pedig karriercsúcsot döntött, a meccsen öt touchdownt készített elő, kettőt ezek közül az újonc Rueben Randle fejezett be, aki ezt megelőzően csupán egy touchdownt jegyzett a szezonban. A Philadelphiában ismét Michael Vick kezdett, de a hosszú pihenő nem volt jó hatással rá, és egy touchdown-passz mellett egy interceptiont is produkált, és csupán 54%-kal dobálta a labdát.
Ez immáron sorozatban a hetedik év, amikor az aktuális bajnok még csak rájátszás mérkőzést sem nyer a Super Bowl elhódítását követő évben. A Giantsnek ezúttal a playoff sem jött össze, azok után, hogy tavaly pont a 2010-es bajnok Green Bay Packerst verték meg idegenben. A Philadelphiánál Andy Reidet, a csapat vezetőedzőjét a találkozó után nem sokkal menesztették is 14 év szolgálat után, mivel pályafutása legrosszabb idényét futotta az Eaglesszel.
Detroit Lions - Chicago Bears 24-26
A Chicago előbb ráhozta a szívbajt saját szurkolóira, majd kipréselte magából a győzelmet a Detroit otthonában. Az első félidőben már 20-3-ra mentek a vendégek, de Matt Stafford két gyors touchdownnal visszahozta a reményeket a hazaiak számára, végül azonban a siker kiharcolására nem maradt lehetőség: a Bears az utolsó 4 percet már lefutotta anélkül, hogy a labda visszakerült volna a hazaiakhoz.
A Detroit így sorozatban nyolc vereséggel zárta a 2012-es alapszakaszt, és Calvin Johnson sem tudott belépni a 2000-esek klubjába, elsőként a liga történetében. Egy héttel azután, hogy megdöntötte Jerry Rice rekordját, 72 elkapott yarddal fejezte be a mérkőzést, és végül 1964-gyel zárta a szezont, ami előreláthatólag nem marad hosszú évekig NFL-rekord, ha Johnson lendülete kitart.
A Chicago így életben tartotta reményeit a playoffra, legfőképp az egész évben konzisztens védőmunkájának köszönhetően. A Medvék védői négy alkalommal szereztek labdát a vendégektől, míg Jay Cutler csupán egy touchdown-passzt osztott ki, de Olindo Mare négy mezőnygólja elegendőnek bizonyult a kedvező végeredményhez. A Chicagónak még mindig szüksége van a Minnesota vereségére is, hogy bejussanak a wild card körbe, úgyhogy egy meccs erejére Jay Cutlerék fel fogják ölteni a Green Bay mezt.
Indianapolis Colts - Houston Texans 28-16
Chuck Pagano szeptember 26-a óta először állt az Indianapolis játékosai mögött a pálya szélén, és a leukémiát leküzdő szakember jelenléte elképesztő hatással volt Andrew Luckékra. Az újonc irányító két touchdownhoz asszisztált, az egyiket T.Y. Hiltonnak adta, aki így 70 yardos touchdownt jegyzett, de a legszebb jelenet Deji Karim nevéhez fűződött, aki 101 yardos visszahordást mutatott be egy kezdőrúgást követően.
A Colts így az AFC ötödik legjobb mérlegével abszolválta a szezont, egy évvel azután, hogy tavaly csak két győzelemre voltak képesek Peyton Manning hiányában. A wild card héten a Baltimore-ral fognak megküzdeni.A Houston a szezonvégi hullámvölgyének köszönhetően már jövő héten nekivághat a playoffnak, ha a Denver és a New England is nyernek később, akkor a Cincinnatit fogják fogadni, csakúgy mint tavaly a wild card körben.
Atlanta Falcons - Tampa Bay Buccaneers 17-22
Mike Smith vezetőedző a lehető legpozitívabb módon akart hangolódni a rájátszásra azok után, hogy csapata, a Falcons bebiztosította a múlt héten első helyét az NFC-ben. Így a kezdőit nem pihentetve, teljes kerettel vágott neki a Tampa Baynek a Falcons, de Matt Ryanék végül alulmaradtak a csoportriválissal szemben.
Josh Freeman előszedte szebbik énjét, és touchdownnal járult hozzá az ünneprontáshoz, Doug Martin pedig a szezon közepéről idézte legjobb formáját, 142 yardot futva abszolválta a mérkőzést. Smith mester végül duplán bosszankodhatott, hiszen a vereség mellé két védőt is elvesztett a csapat, John Abraham és Dunta Robinson sem tértek vissza a sérülésüket követően. A jó hír, hogy van két hetük a felépülésre így is.
Cincinnati Bengals - Baltimore Ravens 23-17
Egyik kezdő irányító sem játszotta végig a mérkőzést. Joe Flacco és Andy Daltont már az első félidő végére felváltották helyetteseik az év utolsó AFC északi csoportrangadóján, aminek a korábbi meccsekhez képest nem volt már sok tétje. Ennek megfelelően nem is volt egy színvonalas mérkőzés, de legalább a Bengals elmondhatta magáról a legvégén, hogy idén a Pittsburgh Steelerst és a Baltimore-t is leverte.
A Cincinnati a szezon végére beérte a Baltimore-t, de így sem ünnepelhetett csoportbajnoki címet, mivel a Ravens már múlt héten bebiztosította a csoporton belüli címvédést. Mégis, a két csapat közül a Bengals vette jobban a szezon hajráját, és most már csak azt kell kivárniuk, hogy ki lesz az ellenfelük jövő héten a New England/Houston páros közül.
Pittsburgh Steelers - Cleveland Browns 24-10
A Pittsburgh alatt rezgett a léc, de Ben Roethlisbergerék újabb pozitív mutatójú idényt zártak le. Ennyi örömük maradt a szezon fináléjára, ha már a múlt héten eldőlt, hogy idén nem jutnak be a rájátszásba. A Pittsburgh veterán irányítója három touchdown-passzt jegyzett, míg a vendégek oldalán bemutatkozott Thaddeus Lewis, aki élete első meccsén touchdown-passzt és interceptiont tudott felmutatni.
Míg a Steelersnél megvárják, míg lecsillapodnak a kedélyek, addig a Clevelandnél máris elkezdődtek a változások. Az új tulajdonos már kitette a szűrét a csapat elnökének, Mike Holmgrennek, és a pletykák szerint Pat Shurmur vezetőedző, és Tom Heckert általános menedzser is követni fogják a sorsát. Shurmur regnálása alatt 9-23 volt a mérlege a Clevelandnek.
New Orleans Saints - Carolina Panthers 38-44
Drew Brees újabb rekordokat adott át a múltnak idén is, de a csapat összességében egy nyomorúságos idénnyel búcsúzott 2012-től. A dolgok jó oldala, hogy jövőre ismét Sean Paytonnel az élen térhetnek vissza az NFL legjobbjai közé.
Brees 396 yardot passzolt össze, és négy touchdown-passzal szolgálta ki játékostársait, így pedig összesen 5177 yarddal és 43 assziszttal fejezte be az alapszakaszt. Ő lett az első irányító a liga történetében, aki három szezonban is 5000 yard felett termelt, valamint az első, aki két egymást követő idényben képes volt legalább 40 touchdownt előkészíteni.
De hogy a negatív csúcsokról is szó essék, a Saints védelme gondoskodott arról, hogy az idei botrányos év sokáig az emlékezetbe vésődjön. 530 yardot engedtek át Cam Newtonéknak, amivel összesen 7042 yardot tettek meg ellenük az ellenfelek 2012 második felében. A korábbi csúcsot a Baltimore Colts tartotta 1981-ből, az a csapat 6793 yarddal kedveskedett az ellenfeleknek.
A találkozón egyébként a Carolina 13-24-ről fordított 41-24-re, és ez az előny már kitartott a lefújásig.
Buffalo Bills - New York Jets 28-9
A két csalódott klub közül a Buffalo Billsnek akadt némi oka az örömre a szezon utolsó mérkőzését követően, miután C.J. Spiller vezérletével a hazaiak simán átgyalogoltak a Mark Sanchez által vezérelt Jetsen. Sanchez ezúttal sem tudott a szurkolók kedvében járni, kétszer vesztette el a labdát, és egy touchdownt sem tudott összehozni a vendégeknek. Mondhatni a hírnevéhez méltóan stílusosan búcsúzott a Jetstől, mely több mint biztos, hogy megválik tőle az offszezonban.
A Bills a győzelem ellenére is utolsó helyen zárt a csoportban, és csak megismételni tudta a tavalyi szezonját.
Tennessee Titans - Jacksonville Jaguars 38-20
A Tennessee az idény végére csúcsot döntött, még ha egyáltalán nem is volt a levegőben benne. A Titans lett az első csapat, melyben két játékos is kétszer hordta vissza a labdát touchdownra egy mérkőzés alatt. Darius Reynaud és az újonc Zach Brown vitték végre ezt a nem mindennapi teljesítményt, amivel lehet megmentették Mike Munchak vezetőedző munkáját.
Ez már kevésbé mondható el a túloldal szakembereiről. A Jaguars története legrosszabb idényét produkálta, 2-14-gyel zárták a szezont. Mind az általános menedzser, Gene Smith, mind pedig az elsőéves vezetőedző, Mike Mularkey állása veszélyben forog.
NFL
Buffalo Bills - New York Jets | 28-9 |
New Orleans Saints - Carolina Panthers | 38-44 |
Atlanta Falcons - Tampa Bay Buccaneers | 17-22 |
Detroit Lions - Chicago Bears | 24-26 |
New York Giants - Philadelphia Eagles | 42-7 |
Tennessee Titans - Jacksonville Jaguars | 38-20 |
Indianapolis Colts - Houston Texans | 28-16 |
Pittsburgh Steelers - Cleveland Browns | 24-10 |
Cincinnati Bengals - Baltimore Ravens | 23-17 |
Később rendezik: | |
San Francisco 49ers - Arizona Cardinals | |
San Diego Chargers - Oakland Raiders | |
Denver Broncos - Kansas City Chiefs | |
Minnesota Vikings - Green Bay Packers | |
New England Patriots - Miami Dolphins | |
Seattle Seahawks - St. Louis Rams | |
Washington Redskins - Dallas Cowboys |
NFL
GY | V | D | SZP | ÁP | |
AFC Kelet | |||||
y-New England Patriots | 11 | 4 | 0 | 529 | 331 |
Miami Dolphins | 7 | 8 | 0 | 288 | 289 |
New York Jets | 6 | 10 | 0 | 281 | 375 |
Buffalo Bills | 6 | 10 | 0 | 344 | 435 |
AFC Észak | |||||
y-Baltimore Ravens | 10 | 6 | 0 | 398 | 344 |
x-Cincinnati Bengals | 10 | 6 | 0 | 391 | 320 |
Pittsburgh Steelers | 8 | 8 | 0 | 336 | 314 |
Cleveland Browns | 5 | 11 | 0 | 302 | 368 |
AFC Dél | |||||
y-Houston Texans | 12 | 4 | 0 | 416 | 331 |
x-Indianapolis Colts | 11 | 5 | 0 | 357 | 387 |
Tennessee Titans | 6 | 10 | 0 | 330 | 471 |
Jacksonville Jaguars | 2 | 14 | 0 | 255 | 444 |
AFC Nyugat | |||||
y-Denver Broncos | 12 | 3 | 0 | 443 | 286 |
San Diego Chargers | 6 | 9 | 0 | 326 | 329 |
Oakland Raiders | 4 | 11 | 0 | 269 | 419 |
Kansas City Chiefs | 2 | 13 | 0 | 208 | 387 |
NFC Kelet | |||||
Washington Redskins | 9 | 6 | 0 | 408 | 370 |
New York Giants | 9 | 7 | 0 | 429 | 344 |
Dallas Cowboys | 8 | 7 | 0 | 358 | 372 |
Philadelphia Eagles | 4 | 12 | 0 | 273 | 402 |
NFC Észak | |||||
y-Green Bay Packers | 11 | 4 | 0 | 399 | 299 |
Chicago Bears | 10 | 6 | 0 | 375 | 277 |
Minnesota Vikings | 9 | 6 | 0 | 342 | 314 |
Detroit Lions | 4 | 12 | 0 | 372 | 437 |
NFC Dél | |||||
y-Atlanta Falcons | 13 | 3 | 0 | 419 | 299 |
New Orleans Saints | 7 | 9 | 0 | 461 | 454 |
Tampa Bay Buccaneers | 7 | 9 | 0 | 389 | 394 |
Carolina Panthers | 7 | 9 | 0 | 357 | 363 |
NFC Nyugat | |||||
x-San Francisco 49ers | 10 | 4 | 1 | 370 | 260 |
x-Seattle Seahawks | 10 | 5 | 0 | 392 | 232 |
St. Louis Rams | 7 | 7 | 1 | 286 | 328 |
Arizona Cardinals | 5 | 10 | 0 | 237 | 330 |