NBA

Csúnyán elkalapálták a címvédőt

Szombaton tizenegy mérkőzést rendeztek az NBA-ben (észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság), a játéknap legnagyobb meglepetését pedig a Milwaukee szolgáltatta, amely könnyedén legyőzte a Miami Heat gárdáját.

LeBron James

Milwaukee-Miami
104-85

Aki Milwaukee-ba látogat, az tisztában van vele, hogy nem számíthat egyszerű mérkőzésre, ezt szombaton a címvédő is megtapasztalhatta. A találkozó rendkívül hullámzóan alakult, félidőben ugyanis már 11 ponttal ment a Bucks, azonban a harmadik negyed végén már hátrányban voltak a hazaiak, akik azonban azt gondolták, hogy nincs több fordulat a mérkőzésen, azok tévedtek, ugyanis Jenningsék 104-85-re nyerték a záró etapot.

A nem mindennapi sikerről a Bucks játékosa, Luc Richard Mbah a Moute nyilatkozott: "Nagy meccset nyertünk, élveztük a játékot. Mostanában nem jönnek az eredmények hazai pályán, jó lenne megnyerni sorozatban pár meccset."

A hazaiak közül öten is kétszámjegyű eredményt értek el, a legeredményesebb játékos Brandon Jennings volt 25 egységgel. A másik oldalon ezúttal csak a James-Wade duónak ment a játék, ők ketten együtt 50 pontot értek el, azonban rajtuk kívül egyedül Chris Bosh (12 pont) tudta átlépni a tízpontos határt.

Atlanta-Indiana
109-100

Meglehetősen pontgazdag, illetve sima meccset hozott a nap legnagyobb keleti rangadója, ahol az Atlanta könnyedén verte az Indianát. A Hawks a páratlan negyedekben biztos előnyt épített ki, így az is belefért, hogy a záró játékrészt elveszítsék a hazaiak.

Kiváló egyéni teljesítményekben nem volt hiány, a hazaiaknál hatan is átlépték a kétszámjegyű határt, Lou Williams például 21 ponttal és 12 gólpasszal zárt, míg a vendégeknél David West 29 egységet termelt.

Charlotte-New Orleans
95-98

Igazi alsóházi rangadót rendeztek Charlotte-ban, amely leginkább azért volt különleges, mert ebben a szezonban először léphetett pályára Eric Gordon, a Hornets sztárja. A találkozó rendkívül hullámzóan alakult, a két középső negyedben mindkét fél kiosztott egy-egy nagy pofont, így a záró játékrészt egálról kezdhették a csapatok, ahol végül a vendégek tudtak diadalmaskodni.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa az az Eric Gordon volt, aki a kispadról beállva 25 percnyi játékidő alatt 24 pontot tett a közösbe, míg a másik oldalon Michael Kidd-Gilchrist 22 egységgel terhelte az ellenfél gyűrűjét.

Brooklyn-Cleveland
103-100

Ahhoz képest, hogy Anderson Varejao nélkül látogatott a Cleveland Brooklynba, a Cavs egészen jól tartotta magát, mert bár a vendégek rögtön az első negyedben tízpontos hátrányba kerültek, végig ott tudtak lihegni a Nets nyakán, a bravúr azonban nem jött össze.

A Cavs brazil centerének hiánya meg is látszott, hiszen Brook Lopez 35 pontot és 11 lepattanót gyűjtött a mérkőzésen. A vendégeknél furcsa módon ezúttal C.J. Miles volt a legeredményesebb, aki a kispadról beállva 33 pontot ért el.

Memphis-Denver
81-72

NBA-ben rendkívül ritka, hogy olyan pontszegény mérkőzést játszanak a csapatok, mint szombaton a Nuggets és a Grizzlies. A kevés pontnak köszönhetően azonban legalább az eredmény szorosan alakult, így a hazaiak csupán annak köszönhetik sikerüket, hogy 28-15-re hozták a záró negyedet.

A kevés pontnak megfelelően a jobb egyéni teljesítmények is elmaradtak, Rudy Gay azonban így is 19 pontot tudott szerezni, amivel az egész mezőny legjobbja volt.

Houston-Oklahoma City
94-124

James Harden és a Rakéták csúnyán megégtek szombaton, hiszen a hátvéd volt csapata, a tavalyi döntős, Oklahoma City Thunder súlyos vereséget mért rájuk. A hazaiaknak ráadásul esélyük sem volt, ugyanis egy negyed után öt, míg a félidőben már 18 pontos hátrányban voltak, a győztes kiléte így viszont nem lehetett kérdéses.

Ezen a találkozón négy egyéni teljesítményt is ki lehet emelni, a hazaiaknál James Harden 25, míg Marcus Morris 24 pontig jutott, a vendégeknél Russel Westbrook 28, Kevin Durant pedig 26 ponttal terhelte az ellenfél gyűrűjét.

A nap többi mérkőzése is tartogatott érdekességeket, a Toronto például rommá verte a tartalékosan felálló Orlandót, míg a Chicago pontszegény mérkőzésen múlta felül a fővárosiakat. A Minnesota a Suns legyőzésével hozta a kötelezőt, míg a Portland és a Golden State egyaránt értékes sikert könyvelhetett el.

NBA
Alapszakasz, 57. játéknap
Atlanta-Indiana 109-100
Charlotte-New Orleans 95-98
Orlando-Toronto 88-123
Brooklyn-Cleveland 103-100
Chicago-Washington 87-77
Houston-Oklahoma City 94-124
Memphis-Denver 81-72
Minnesota-Phoenix 111-107
Milwaukee-Miami 104-85
Portland-Philadelphia 89-85
Golden State-Boston 101-83