Primera División

Kötelező a legjobb négybe kerülnie a Valenciának – Viera

  • SZA

Már-már kötelezőnek érzi a legjobb négybe kerülést Jonathan Viera, a Valencia középpályása. A nyáron a Las Palmastól igazolt irányító az UEFA-nak mesélt csapatáról és edzőiről, Mauricio Pellegrinóról és Ernesto Valverdéről.

Nagyon fontos a Bajnokok Ligája, mert a legutóbbi négy évben mindig részt vettünk, így már-már kötelezőnek érezzük. Nehéz lesz, mert riválisaink borzasztó erősek, de ott kell lennünk, mind szakmai, mind pénzügyi okokból.

Szerintem minden jól ment idén a BL-ben – kivéve a Bayern München elleni első meccset, de sokat tanultunk abból is. A bajnokságban otthon jó eredményeket értünk el, de idegenben nehezebb volt a dolog. Ez egy pszichológiai történet.

A 23 éves középpályás ezután elemezte egy kicsit a Real Sociedad elleni pofont, illetve az azt követő edzőváltást. „Az igazság az, hogy nem voltak jók az eredmények, de mindig könnyebb elküldeni az edzőt, mint 25 játékost. Nagyon szomorúak voltunk Pellegrino miatt, kár volt érte.

Valverde nagyon gyakorlatias. Szeretné, ha jó focit játszanánk, sokat nyomnánk a támadóharmadban és az edzései is tempósak. Szerintem ez sokat fog használni nekünk.

A Segunda Divisiónból igazolt támadó középpályás azonban érthető módon nem volt elégedetlen a saját elmúlt egy évével: „Nagyszerű és szerencsés évem volt. Jó ízzel a számban hagyom ott 2012-t, minden, ami velem történt, elképesztő volt. Remélem, 2013 is ilyen lesz, egészséges maradok majd, és elkerülnek a sérülések.