London 2012

Krisztiánokat ünnepeltünk Krisztina napján, nem győztük számolni az érmeket

A 2012-es év egyik csúcseseménye természetesen a londoni olimpia volt. Négyrészes sorozatunkban kronológiai sorrendben igyekszünk összefoglalni a legfontosabb magyar vonatkozású és nemzetközi szempontból is érdekes eseményeket. Ehhez segítségül hívtuk az Eurosport kommentátorait is, akik a Magyar Televízió munkatársaiként dolgoztak a brit fővárosban. A harmadik részre bőséggel jutott aranyérem, drámai körülmények között kiharcolt siker és kisebb-nagyobb szomorúság is.

A kilencedik nap, a hideg fejű Krisztiánok aranyvasárnapja

Két favorit, két remek sportolói helytállás, két aranyérem.

A nap első részében a szemek - a magyarok mindenképp - a tornacsarnokra fókuszáltak, hiszen a férfiak szerenkénti egyéni döntőiben lólengésben két magyar versenyző is szerepelt. Berki Krisztián és Hidvégi Vid. Előbbi a szám kétszeres világ- és eddigre már hatszoros Európa-bajnoka, aki viszont először van olimpián, köszönhetően a furcsa kvalifikációs rendszernek, aminek köszönhetően az egyes szerek legnagyobb művészeinek a legnehezebb kijutniuk az ötkarikás játékokra. Utóbbi inkább többszeres tornász, akinek azonban a remek 2011-es világbajnoki szereplés szintén olimpiai részvételt ért. Előbbi a selejtezőben megremegett, de kis szerencsével bekerült a döntőbe. Utóbbi ott stabilan hozta magát, így simán került a legjobb nyolc közé. Aztán a fináléban megfordultak a dolgok.

Hidvégi sajnos hibázott, leesett a szerről, így hiába reménykedett éremben, a nyolcadik helyre szorult. Berki azonban újra megtalálta magában azt a higgadt, minden körülmények között tökéletesen teljesítő profit, akit annyi nagy versenyen láttunk már. Tökéletesen megcsinálta a gyakorlatát, az élre állt és várta, hogy legnagyobb riválisa, Louis Smith hogy teljesít. Nos, a brit is tökéletesen hozta a saját legjobbját, így a pontozókon múlott minden. Ők a lehető legtovább húzták a drámát, azonos pontszámra értékelték a két versenyzőt. Valaminek persze dönteni kellett kettőjük között, és szerencsére ekkor már azt nézték, hogy melyikük a művészibb előadó, az egy tizeddel jobb kiviteli pontszám Berki Krisztián aranyérmét jelentette! Mindenki, többek között a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest FC-ért szorítók örömére. Ott amúgy a Videoton 1-0-ra nyert, de ez nem sok embert zavart.

Este újabb aranyreményekkel ülhettünk a tévé elé, Pars Krisztián, a kalapácsvetés friss Európa-bajnoka, a selejtező legjobbja lépett dobókörbe a döntőben. Izgulnunk aztán szerencsére nem sokáig kellett. Ahogy Szabó Gábor, az Eurosport helyszínen tartózkodó, a versenyt a Magyar Televízióban közvetítő kommentátora a hatharom.com-nak elmondta, "Már a selejtezőben látszott, hogy Krisztiáné lesz az arany. Akkora fölényben volt, hogy tudtuk, legfeljebb csak ő ronthatja el."

Az aranyérmes Pars Krisztián vállán egy magyar zászlóval, kezében Németh Pál, a Dobópápa képével ünnepel a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kalapácsvetés döntője után az Olimpiai Stadionban 2012. augusztus 5-én. MTI Fotó: Kollányi Péter

A szombathelyi dobó aztán nem rontotta el, harmadikra 80,59 méterre dobta a szert, amivel messze túlszárnyalt mindenkit. A második helyezett Primos Kozmus 123 centiméterrel maradt el tőle, azaz valóban meg sem tudták közelíteni a magyar versenyzőt. Az egykori kiváló edző, a Dobópápa, Németh Pál, majd fia, Németh Zsolt tanítványa kitartó, következetes munkával a csúcsra ért.

Ezen a napon kezdték szereplésüket kötöttfogású birkózóink, ők is rögtön egy szép sikerrel. A 24 éves Módos Péter 55 kilogrammban vereséget szenvedett ugyan a negyeddöntőben, de a vigaszágon küzdhetett még a bronzéremért, és meg is szerezte. A harmadik helyért zajló mérkőzésen egy emeléssel és egy szép pörgetéssel verte dán ellenfelét, így látványos szaltóval ünnepelhetett. Sajnos ugyanezen a napon Bácsi Péter súlyos térdsérülést szenvedett, így számára már a nyolcaddöntőben véget ért a verseny.

Csapataink közül a női vízilabdázókra várt nagy feladat, fiatal csapatunk Oroszország ellen küzdött a négy közé jutásért, azaz a kissé fura, valójában tét nélküli csoportkör után első tétmeccsét játszotta. És nagyszerűen is játszott. Végig kiélezett volt a mérkőzés, de a második negyed elejétől kezdve egy-egy apró góllal rendre a mieink vezettek. A bombaerős ellenfelet remek védekezéssel sem sikerült leszakítani, de a lányok kitartottak. A hajrában már két góllal is tudtak vezetni, majd amikor az oroszok visszajöttek egyre, kettős emberhátrányban is csodálatosan kivédekezték az utolsó másodperceket. Ezzel Merész András együttese az elődöntőbe jutott.

A nap sztárja: Usain Bolt

A jamaicai sprinter nem a legjobb előjelekkel készült, 2011-ben kiugrott a vb-döntőben, így kizárták, az idei felhozó versenyeken pedig hol jobban, hol rosszabbul teljesített. Nem volt csúcsformában. Mégsem tudott hibázni. A 100 méteres síkfutás londoni döntőjében inkább elengedte fő riválisait, az amerikai Justin Gatlint és honfitársát, Yohan Blake-et egy közepes rajttal, majd szokásához híven harminc-negyven méternél lábra kapott, magasra húzta térdeit, és onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy mindenkit lehagy. Ráadásul remek idővel, minden idők második legjobbjával ért célba. A legjobb persze az övé, még a 2009-es világbajnokságról. Szóval közel került legjobbjához és a mezőny szorosságát nézve tulajdonképpen sima győzelmet aratott. Aztán meg is ünnepelte a sikerét az olimpián amúgy leszerepelt svéd kézislányokkal.

London 2012
Magyar eredmények - augusztus 5.
Atlétika
férfi kalapácsvetés: Pars Krisztián olimpiai bajnok
női maraton: Rakonczai Beáta 85., Erdélyi Zsófia 92., Kálovics Anikó 95.
 
Birkózás
kötöttfogás, 55 kg: Módos Péter bronzérmes
kötöttfogás, 74 kg: Bácsi Péter kikapott a nyolcaddöntőben
 
Műúszás
női páros: Czékus Eszter, Kiss Szofi 21. helyen áll a kötelező után
 
Torna
lólengés: Berki Krisztián olimpiai bajnok, Hidvégi Vid 8.
 
Vitorlázás
szörf: Detre Diána 18., Gádorfalvi Áron 25.
 
Vízilabda
nők, negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 11-10

A tizedik nap, csatát nyert a Mocsai-csapat, hangoltak a kajakosok

Zubai Szabolcs (b) és Harsányi Gergely ünnepelnek, miután a magyar férfi kézilabda-válogatott 26-23 arányban győzött és a negyeddöntőbe jutott a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kézilabda-bajnoksága B csoportjának ötödik fordulójában vívott Magyarország - Szerbia találkozón a Copper Box kézilabdacsarnokban 2012. augusztus 6-án.

A nap leginkább várt eseménye a férfi kézilabdázók Szerbia elleni mérkőzése volt, amely ugyan még a csoportkör utolsó fordulójában zajlott, de gyakorlatilag nyolcaddöntőnek számított, mivel csak a győztes juthatott tovább. Az első félidő nagyobb része az ellenfél vezetését hozta, mert támadásban csak közepesen játszott a magyar csapat. Szerencsére legalább a védekezés rendben volt, így a szünetben csak kettővel, 11-9-re vezettek a szerbek. A második játékrészben aztán Mocsai Tamás kapta a kezébe a karmesteri pálcát, és parádés játékkal vezette a győzelem felé a mieinket. Rendre nagyszerűen találta meg a lövőtávot a fallal szemben, ha kellett Császárt és Harsányit remekül játszotta meg, így az ő kilenc góljának és gólpasszainak is köszönhetően sikerült a fordítás, 26-23-ra győzött válogatottunk, amely így bejutott a legjobb nyolc közé.

A férfi vízilabdázóknál a pekingi döntő visszavágóját rendezték, a mieink ellenfele az Egyesült Államok csapata volt. Ezúttal nem volt igazán rangadó hangulata a meccsnek, mivel Kemény Dénes együttese remek védekezéssel nagyon korán eldöntötte azt. Az amerikaiak három játékrész alatt három gólt tudtak csak szerezni, míg a magyar együttes tízszer betalált. Ezzel biztos lett a fölényes győzelem és a végén egy kis lazítás is belefért, 11-6 lett a végeredmény. A mieink a harmadik helyen jutottak tovább a legjobb nyolc közé.

A Dorney-tavon véget értek az evezős versenyek, így elkezdődhettek a kajak-kenu selejtezők, természetesen magyar résztvevőkkel. A mieink remek futamokkal hangoltak ezen a napon a későbbi sikerekre, a kenu egyesben címvédő Vajda Attila, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakpáros és a női négyes is rögtön az előfutamból a döntőbe jutott.

Ezen a napon érte el legjobb eredményét Sidi Péter, aki éremesélyesként érkezett Londonba. Sajnos kisöbű sportpuska összetettben be kellett érnie a hatodik hellyel, de ebben hatalmas szerepe volt annak, hogy a fegyvere néhány alkatrészét valamelyik versenyzőtársa szándékosan vagy véletlenül eltulajdonította. A magyar lövőnek így a fegyvergyártó helyszínen lévő képviselőjétől kellett új alkatrészt kérnie, de mivel nem ahhoz volt szokva, természetesen zavarta verseny közben. Így pedig különösen dicséretes az eredménye.

A nap sztárja: Harcsa Zoltán

A fiatal, mindössze 19 éves bokszoló sportága legjobbjaként a negyeddöntőig jutott az olimpián, ott a vb-bronzérmes brazil Florentino Falcaótól kapott ki. A magyar versenyző nagyon emberi módon, zokogva reagált a vereség tényére. Elmondása szerint mindenképpen érmet akart szerezni, noha már az is remek eredmény, amit el tudott érni. Nagyon fiatalon ott volt az ötkarikás játékokon, ahol meccseket tudott nyerni. Ahogy ő is mondta, remélhetőleg Rióban még jobban sikerül majd a szereplés.

London 2012
Magyar eredmények - augusztus 6.
Atlétika
női súlylökés: Márton Anita 24.
férfi 800 m: Kazi Tamás előfutamában 6. lett, ezzel kiesett
 
Birkózás
kötöttfogású 120 kg: Deák Bárdos Mihály kikapott a nyolcaddöntőben
 
Kajak-kenu
C-1 1000 m: Vajda Attila a középfutamából 2. helyen jutott a döntőbe
K-2 1000 m: a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros előfutamát megnyerve döntőbe jutott
K-4 500 m: a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina alkotta négyes előfutamát megnyerve döntőbe jutott
 
Kézilabda
férfiak, B csoport, 5. forduló: Magyarország-Szerbia 26-23 - ezzel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
 
Műúszás
páros: Czékus Eszter, Kiss Szofi 21.
 
Ökölvívás
férfi 75 kg, negyeddöntő: Florentino Falcao (brazil)-Harcsa Zoltán 14-10
 
Sportlövészet
férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett: Sidi Péter 6.
 
Vízilabda
férfiak, B csoport, 5. forduló: Magyarország-Egyesült Államok 11-6 (1-0, 5-2, 4-1, 1-3)

A tizenegyedik nap, a kajakosok folytatják, a birkózók sem állnak le

Lőrincz Tamás, a kötöttfogásúak 66 kilogrammos kategóriájában küzdő birkózó volt a nap hőse. A ceglédi sportoló ellenállhatatlan lendülettel küzdötte végig a versenyét, szinte transzba esve dobálta ellenfeleit a szőnyegen. Aztán az elődöntő végén - miután legyőzte kétszeres vb-ezüstérmes ellenfelét - a magyar válogatott másodedzőjét, Takács Ferencet is a földhöz vágta örömében. Szerencsére mindketten megúszták sérülés nélkül, ennek ellenére Lőrincz a fináléra kissé elfogyott. Valószínűleg a hosszabb szünet miatt esett ki a ritmusból, mindenesetre a koreai Kim Hjon Vun két menet alatt nem tudott értékelhető akciót végrehajtani, így ezüstérmet szerzett.

A kajak-kenu pályán tovább folytatódtak az előfutamok, nem érte kellemetlen meglepetés a magyar versenyzőket, a kétszeres címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa páros, a négyessel már finalista Kozák Danuta, valamint a férfi kajaknégyes is a döntőbe lapátolta magát.

Női vízilabdázóink másodszor találkoztak ezen a tornán Spanyolország csapatával. A csoportkörben két góllal kikaptak, így vissza kellett volna vágni a döntőbe jutáshoz. Sajnos a lehetőség kihasználatlan maradt, miután a lányok ezen a mérkőzésen elöl és hátul is görcsösen játszottak, több hibát is elkövettek. Így az első, majd a második negyedben is elengedték az ellenfelet, amelynek az utolsó szünetben is volt még két gól fórja. Hiába működött jobban a védekezés, mint korábban, támadásban továbbra is voltak gondok. A végére ugyan csak egy gól lett a különbség, de eldőlt, hogy a Merész-csapat a bronzéremért játszhat.

Liu Hsziang és Baji Balázs a férfi 110 méteres gátfutás előfutamában

A nap sztárja: Liu Hsziang

Az egykori világcsúcstartó 110 gátas kínaira hosszú évek óta rájárt a rúd és ezen az olimpián is tragikus hős lett. Pekingben csak becsületből állt oda a rajthoz, esélye sem volt arra, hogy lefussa a távot, és ezúttal sem járt jobban. Achilles-ina ezúttal is kiszúrt vele. Baji Balázzsal futott egy selejtezőfutamban, de három másik versenyzővel együtt korán elesett, és nem is tudott ráállni fájós lábára. megpróbált leugrándozni a pályáról, de a szervezők szigorúan - és esztelen módon - betartották a szabályokat, nem engedték ki a rajtvonalnál lévő kapun, végig kellett szökdécselnie a pályán. Közben megcsókolta az egyik gátat - ezzel mintegy elköszönt a sporttól -, majd a célban Baji Balázs megünnepeltette őt a közönséggel, és végül versenyzőtársai segítségével, tolószékben hagyta el a pályát.

London 2012
Magyar eredmények - augusztus 7.
Atlétika
férfi 110 gát: Kiss Dániel és Baji Balázs kiesett az előfutamban
női gerelyhajítás: Juhász Vanda 36.
 
Birkózás
kötöttfogású 66 kg: Lőrincz Tamás ezüstérmes
 
Kajak-kenu
K-4 1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel döntőbe jutott
K-1 500 m: Kozák Danuta döntőbe jutott
K-2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa döntőbe jutott
 
Súlyemelés
férfi plusz 105 kg: Nagy Péter 11.
 
Vízilabda
női elődöntő: Spanyolország-Magyarország 10-9

A tizenkettedik nap, aranyesőre infarktusgyanú

Kétségtelenül az olimpia egyik legmozgalmasabb napja lett a második szerda magyar szempontból. Délelőtt végre elérkeztek az első kajak-kenu döntők. Elsőként a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyében címvédő Vajda Attila szállt vízre, akinek azonban nem sikerült tökéletesen a döntője. Korán nagy hátrányba került, a végén pedig már hiába hajrázott, a hatodik helyre tudott felkapaszkodni.

Dombi Rudolf és Kökény Roland parádés versenyzéssel lett olimpiai bajnok - Fotó: MTI

Nagyobb sikerük volt a kajakosoknak. A Dombi-Kökény páros őrült versenyt lapátol a férfi ketteseknél. Szilárdi Katalin tanítványai előbb a svédekkel, majd a németekkel, végül a portugálokkal voltak óriási harcban az ezer méterükön, és centikkel meg tudták nyerni a döntőt. Ezzel mindenképp az olimpia egyik pozitív meglepetését okozták, Kökény Roland pedig sokévi állandó esélyesként való szereplés, két világbajnoki és egy Eb-cím után ért fel a csúcsra.

A hölgyeknél a négyesnek volt "fellépése" ezen a napon, és parádés szereplést láthattunk a vízen. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Zur-Fazekas Krisztina összetételű egység szépen összeért az olimpiai döntőre, remek rajt után végig az élmezőnyben haladva, nagyszerű hajrával győzni tudott. Ezzel ebben a számban 1992 után sikerült megszerezni az aranyérmet, csak Kovács Katalinnak három ezüstje volt már a korábbi ötkarikás játékokról.

Még vége sem volt rendesen a kajakversenyeknek, kezdődött a férfi kézilabdázók negyeddöntője Izland ellen. Az óriási tempójú meccs első félidejében a mieink tudtak többször is előnybe kerülni (a szünetben 16-12-re vezettek), majd Fazekas Nándor remek kapusteljesítményének és a fantáziadús akcióknak köszönhetően a második játékrészben is megvolt az előny. Sajnos a hajrá az izlandiaknak sikerült jobban, az utolsó percben már ők vezettek 27-26-ra, ráadásul hétmétereshez is jutottak. Nem csak a szurkolóknak, de a kispadon ülőknek és talán még a pályán lévőknek is az ima és a reménykedés maradt utolsó szalmaszálként. Fazekas aztán kivédte a büntetőt, sikerült lerohanni az ellenfelet, Lékai Máté pedig higgadt cselek után belőtte a hosszabbítást jelentő gólt.

lyés Ferenc (b) és Nagy László (j) támadja az izlandi Aron Palmarssont a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kézilabda-bajnokságának negyeddöntőjében vívott Magyarország - Izland találkozón a Copper Box kézilabdacsarnokban 2012. augusztus 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az első ráadás vége felé megint az északiak kerültek előnybe, de a védekezés a legjobbkor állt össze, Nagy László pedig hatalmas átlövéssel újra egyenlített. A második hosszabbításra aztán végre elfáradt az izlandi csapat, Nagy újabb góljaival sikerült megszerezni a vezetést, végül pedig az elődöntős szereplést jelentő győzelmet is (34-33).

A férfi vízilabdázók is a négy közé jutásért küzdöttek aznap este, sajnos ők nem jártak sikerrel. Háromszoros címvédő alakulatunk védekezése - ahogy szinte az egész tornán - ezúttal sem volt tökéletes, így szinte állandó hátrányban kellett küzdeni. Hiába sikerült a hajrára szorossá tenni a mérkőzést, egyenlíteni egyszer sem sikerült, végül 11-9-es vereséget szenvedtek a mieink. Ezzel eldőlt, hogy egymás után negyedszer biztosan nem nyerik meg az olimpiai tornát, az ötödik helyért folytathatták a szereplésüket.

A nap sztárja: Nándi, Nándi, Nándi!

Természetesen Fazekas Nándor, aki a rendes játékidő utolsó pillanataiban hétméterest védett, ezzel megadta az esélyt az egyenlítésre és a hosszabbításra. Mi sem látunk minden nap olyan drámai meccset, mint az az Izland elleni negyeddöntő volt, de a britek, akik nagyjából azt sem tudják, mi az a kézilabda, még inkább meglepődtek. A teniszező Andy Murray édesanyja is, aki valószínűleg élete első meccsén lehetett. Twitterbejegyzései szerint imádta a magyar csapat játékát, de azon belül is elsősorban Fazekast, aki a felső léc magasságában rugdosott örömében, amikor egy-egy védés sikerült.

London 2012
Magyar eredmények - augusztus 8.
Atlétika:
tízpróba: Szabó Attila a 27. helyen áll öt szám után
női kalapácsvetés: Orbán Éva 17.
 
Birkózás
női 63 kg: Sastin Marianna kikapott a nyolcaddöntőben
 
Kajak-kenu:
férfi C-1 1000 m: Vajda Attila 6.
férfi K-2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland olimpiai bajnok
női K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina olimpiai bajnok
 
Kézilabda:
férfi negyeddöntő: Magyarország-Izland 34-33, kétszeri hosszabbítás után
 
Vízilabda:
férfi negyeddöntő: Olaszország-Magyarország 11-9

A soroztunk első részét ITT, a második részét ITT olvashatjátok!