NFL

Tripla kiütés

Kivájták a Hollók az Óriások szemét. Na nem valami horrorfilmre kell gondolni, csak amerikai futballra. Az NFL 16. játéknapján a Baltimore Ravens ugyanis már az első félidőben megnyerte a meccset az enerváltan játszó New York Giants ellen, amelynek így címvédő létére rájátszásba kerülése is bizonytalan lett.

Baltimore Ravens - New York Giants 33-14

Mindkét csapat egy-egy vereséggel ,,melegített be" az utolsó előtti fordulóra: míg a Ravens a Broncostól kapott ki simán, addig a Giants a Lions elleni győzelemmel a főcsoportot megnyerő Falconstól kiérdemelt pofont próbálta kiheverni.

Ez a Hollóknak sikerült egyértelműen jobban: a Ray Lewist nélkülöző védelem csapatkapitánya nélkül is tanult a menetrendszerű Peyton Manning-oktakásból, s remekül megfogta a Denver irányítójának öccsét, Elit. A kisebbik Manningnek csak a legvégén, már esélytelen állásnál sikerült touchdownpasszt dobnia, egyébként remekül fogták meg Ed Reedék.

Annál jobban szárnyalt a Ravens támadóalakulata; a sokat kritizált Joe Flacco kettő kivételével valamennyi drive végén pontokat hozott csapatának, s ha egy kicsit túl sok mezőnygólt is szerzett a TD-k helyett a Baltimore, győzelméhez egy pillanatig sem férhetett kétség.

A Giants így legutóbbi öt meccséből négyet is elvesztett, s a csoportelsőséghez már csak minimális esélye van a Redskins győzelme után. A Baltimore ezzel szemben megszerezte a divíziókoronát, s a Bengals elleni utolsó meccse végkimenetelétől függetlenül csoportelső.

Denver Broncos - Cleveland Browns 34-12

Öccse helyett is vissza kellett vágnia a világnak Peytonnak, a nagyobbik Manning fivérnek. A csetlő-botló Browns pedig pont megfelelő ellenfélnek bizonyult ahhoz, hogy kitöltse rajta dühét az Indianapolis Colts egykori 18-asa.

A szokás szerint a minél korábbi drafthelyre hajtó Cleveland maximum a kezdésig reménykedhetett, utána még a kincstári optimizmus is kevésnek találtatott a brutális védelemmel rendelkező Vadlovak ellen. Hol Von Miller, hol Elvis Dumervil, hol Wesley Woodyard taglózta le Brandon Weedent, akinek a válla is kikészült a padlóval való sűrű találkozások miatt; a helyére beálló Colt McCoyjal sem bánt kesztyűs kézzel a Broncos védelme, akit szűk félidő alatt négyszer sackeltek.

Demaryius Thomas, illetve Eric Decker TD-elkapásaival így fölényesen győzött a Denver, s ha a Houston bukik az utolsó játéknapon, ők pedig nyernek, akkor akár a főcsoportelsőnek járó kiemelést is megszerezhetik. A Browns 5-10-el szokásos módon utolsó az AFC Északi csoportjában; számukra gyakorlatilag tét nélküli az alapszakasz utolsó mérkőzése.

Arizona Cardinals - Chicago Bears 13-28

Most, hogy a múlt heti, Detroit elleni győzelemmel megszakították Larry Fitzgeraldék kilenc meccses vereségi szériájukat, újra kemény ellenféllel kellett párbajozniuk.

A múlt héten a Green Bay ellen vereséget szenvedő Chicago ugyanis nem csak a támadóival veszélyes a pontszerzésre, hanem gyakorlatilag összes emberével, s ha már annyit kellett utazzon az illinois-i társaság, be is mutatta ezt. A mérkőzés első pontjait például Zack Bowman, a Bears cornerje egy Beanie Wells-fumble-ből szerezte meg, de az idén szenzációsan játszó Charles Tillman is visszavitt egy számára  szerencsésen pattanó Ryan Lindley-passzt.

A rendkívül keményen játszó Medvék győzelmét így nem lehetett kétségbe vonni; a helyzetet jó jellemezte az is, hogy a Cardinals Lindley harmadik negyedbeli lecserélése után már idénybeli negyedik irányítójukat, az egykori Patriotsos Brian Hoyert vetették be - de így is csak a Bears módszerével, az egész szezon első visszahordott blokkolt mezőnygóljával tudtak touchdownt elérni.

A Bears így még hajthat a rájátszásra, mely érdekében jövő héten a Lionst kellene legyőznie; az Arizona rég nem érdekelt már ebben a műfajban, s ugyanúgy, mint a Cleveland, játékosai már csak a nyári szabadságukra gondolhatnak.

NFL
16. forduló
Houston Texans - Minnesota Vikings 6-23
Tampa Bay Buccaneers - St. Louis Rams 13-28
Philadelphia Eagles - Washington Redskins 20-27
Dallas Cowboys - New Orleans Saints 31-34 h.u.
Kansas City Chiefs - Indianapolis Colts 13-20
Jacksonville Jaguars - New England Patriots 16-23
Pittsburgh Steelers - Cincinnati Bengals 10-13
Miami Dolphins - Buffalo Bills 24-10
Carolina Panthers - Oakland Raiders 17-6
Green Bay Packers - Tennessee Titans 55-7
New York Jets - San Diego Chargers 17-27
   
Vasárnap este rendezték:  
Denver Broncos - Cleveland Browns 34-12
Arizona Cardinals - Chicago Bears 13-28
Baltimore Ravens - New York Giants 33-14
Seattle Seahawks - San Francisco 49ers  
   
Szombaton rendezték:  
Detroit Lions - Atlanta Falcons 18-31