Női foci

A bravúrok hiányoztak idén a női válogatottnál

A magyar női labdarúgó-válogatott ősszel fejezte be szereplését Európa-bajnoki selejtező csoportjában. Az európai rangsorban mögöttünk álló válogatottakat legyőzte, a magasabban jegyzett csapatok ellen viszont nem tudott pontokat szerezni.

A női labdarúgásban egyelőre meglehetősen mély a szakadék az élcsapatok és a "feltörekvő" válogatottak közt: ahol a női futball nagyfokú társadalmi beágyazottsággal bír, nagyságrendekkel több igazolt labdarúgóval, és természetszerűleg erősebb válogatottal rendelkeznek azoknál az országoknál, amelyeknél kevésbé népszerű a nők futballja. Magyarország sajnos egyelőre a leszakadók táborát gyarapítja, de a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése felismerte a változtatás szükségességét, és már készül egy stratégiai terv, amely hosszú távon meghozhatja a felzárkózást az európai élmezőnyhöz - olvasható az mlsz.hu összeállításában.

A női A-válogatott a portugáliai Algarve Kupán, a világ legerősebb felkészülési tornáján kezdte az évet, ahol egy győzelemmel és három vereséggel fejezte be szereplését a csapat. Az első idei Eb-selejtezőn az európai elithez tartozó, későbbi csoportgyőztes norvégok ellen nem volt esélyünk a pontszerzésre, ezt követően azonban bravúros győzelmet aratott az együttes Észak-Írországban. Az ukránok elleni felkészülési meccs után Izlandon nem játszott alárendelt szerepet a csapat, de az Eb-részvételt kiharcoló északiak megszerezték a három pontot. A belgák elleni szombathelyi meccsen szintén alulmaradtunk, majd a szerbek elleni barátságos győzelem után a bolgárok elleni fölényes diadal zárta az évet.

A válogatott az ötödik helyen zárta a selejtező sorozatot, a női futballban a kontinens élmezőnyéhez tartozó norvég-izlandi-belga trióval szemben nem sikerült a pontszerzés, a bolgár és az északír válogatott ellen viszont tíz pontot szereztünk a lehetséges tizenkettőből.

"A legfájóbb hiány a selejtező sorozatot tekintve, hogy egyetlen bravúrt sem sikerült végrehajtanunk, pedig benne volt a csapatban ennek a lehetősége - tekintett vissza az elmúlt időszakra Kiss László szövetségi edző. - Az amatőrfutball hátulütői ezúttal is sújtottak bennünket, sokszor előfordult, hogy munkahelyi vagy iskolai elfoglaltság miatt nem számíthattunk kulcsjátékosokra. A norvégok elleni hazai meccsen egy nagyszerű első félidőt egy rettenetes második követett, Belgiumban a hajrában kapott góllal szenvedtünk vereséget, Izland ellen mindkétszer jól játszottunk, de a pontszerzés elmaradt. A legjobb meccsünk Észak-Írországban volt, ahol kellemes meglepetést okoztak a lányok, szokatlan körülmények között, villanyfényes esti mérkőzésen, végig zuhogó esőben tudtunk magabiztos játékkal, a hajrában szerzett góllal legyőzni egy kellemetlen, északi stílusban játszó csapatot. Az egész évre jellemző, hogy kétarcú volt a válogatott, egy meccsen belül is képesek voltak parádésan és rettentő gyengén játszani a lányok."

Az év végi mérleg: 11 mérkőzés, négy győzelem, hét vereség, 17-25-ös gólkülönbség. A házi gólkirályunk a nyolcgólos Vágó Fanny lett, Sipos Lilla és Rácz Zsófia két-két találattal zárt, Tálosi Szabina, Zágor Bernadett, Csiszár Henrietta és Dombai-Nagy Anett egy-egy gólt jegyzett.

"Egész éves teljesítménye alapján kiemelhető a kapus Szőcs Réka, a hátvédek közül Szeitl Szilvia, a középpályán Smuczer Angéla, a támadósorban Vágó Fanny és időnként Rácz Zsófia nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A két fiatal játékosunk, Szabó Boglárka és Csiszár Henrietta jól illeszkedett be a csapatba, és bizonyították, hogy nem megelőlegezett a beléjük vetett bizalmunk. Sajnos legjobb futballistánk, a Bundesligában kiemelkedő teljesítményt nyújtó Jakabfi Zsanett lemondta a válogatottságot, pedig az ő jelenléte akár öt-hat plusz pontot is jelenthetett volna a selejtező sorozatban" - fogalmazott Kiss László.

A női válogatott idei mérkőzései:
Magyarország-Bulgária 9-0
Magyar gólszerzők: Vágó 4, Rácz 2, Pádár, Zágor, Sipos
 
Szerbia-Magyarország 2-3
Magyar gólszerző: Vágó 2, Csiszár
 
Magyarország-Belgium 1-3
Magyar gólszerző: Nagy
 
Izland-Magyarország 3-0
 
Magyarország-Ukrajna 0-4
 
Észak-Írország - Magyarország 0-1
Gólszerző: Vágó
 
Magyarország-Norvégia 0-5
 
Írország-Magyarország 2-1
Magyar gólszerző: Tálosi
 
Wales-Magyarország 2-1
Magyar gólszerző: Vágó
 
Portugália-Magyarország 4-0
 
Magyarország-Írország 1-0
Gólszerző: Sipos