MLSZ

Közösen zárták az évet a válogatott játékosok

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a hagyományoknak megfelelően, egy év végi találkozó megszervezésével tisztelgett a magyar válogatott futballistái előtt.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a program a szokásoknak megfelelően a szövetség centenáriumi emlékművének megkoszorúzásával kezdődött. Az ünnepséget a Himnusz nyitotta meg, majd Nemcsák Károly szavalta el Szép Ernő Imádság című versét. Vizi E. Szilveszter, az MLSZ elnökségi tagja a labdarúgásról és az összefogásról, az összetartás erejéről osztotta meg gondolatait a magyar futball történetének legnagyobb játékosaival. A találkozón részt vett - a teljesség igénye nélkül - Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Szepesi György, Várhidi Pál, Göröcs János, Szűcs Lajos, Mészöly Kálmán, Dunai Antal, Ihász Kálmán, Fenyvesi Máté, Palotai Károly és persze a fiatalabb generációk képviseletében is szép számban jöttek el egykori labdarúgók.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége nevében Csányi Sándor elnök, Vági Márton főtitkár, Berzi Sándor alelnök, Szilágyi György tiszteletbeli elnök és Anthony Radev elnökségi tag helyezett el koszorút az MLSZ centenáriumi emlékművén. A kormányzat nevében Simicskó István sportért felelős államtitkár, Vígh László kormánybiztos, a labdarúgó legendák nevében Buzánszky Jenő, Göröcs János, Szűcs Lajos és Garaba Imre, a jelenlegi nemzeti csapat nevében Egervári Sándor szövetség kapitány és Vanczák Vilmos, a fiatal labdarúgók nevében Pisont István szövetségi edző és Baráth Roland, az U21-es válogatott tagja koszorúzta meg az emlékművet.

Az összejövetel a Hotel Arenában folytatódott, ahol a válogatott idei góljai után Kovács Péter freestyle világbajnok bemutatóját nézték meg az egybegyűltek, majd Csányi Sándor rövid köszöntőjében az MLSZ idei eredményeiről és jövőbeli terveiről beszélt. Simicskó István is köszöntötte a jelenlevőket, végül Koltai Róbert és Ökrös Ottó bárzongorista közös műsora szerepelt a programban. A találkozót ünnepi ebéd, majd kötetlen beszélgetés zárta.