Serie A

Klose volt a Lazio nyerőembere az Inter ellen

Az Inter kétszer is csak a kapufát találta el, a Lazio Klose góljával nyerte a Serie A rangadóját a 16. fordulóban.

Samuel sok párharcot nyert - Fotó: AFP

Fontos rangadót játszottak a római Stadio Olimpicóban szombat este. A Laziót az Inter négy ponttal előzte meg a tabellán, így egy esetleges hazai győzelemmel egy pontra megközelíthette volna riválisát a fővárosi együttes. A Lazio Klose nélkül csalódást okozott az előző fordulóban Bolognában, ahol csak döntetlent értek el. Ezúttal a német támadó már ott volt a kezdőcsapatban, mögötte Hernanes, Ledesma, Gonzalez, Mauri alkotta a középpályát.

A másik oldalon Sneijder ezúttal is kimaradt, a Guarin - Milito páros kezdett elől, Palacio csak kispados volt. Az első tíz percben nem estek egymásnak a csapatok, jó olasz rangadó módjára egymás hibáira vártak a csapatok.  Negyedóra elteltével Ciani jobbról, erőből belőtt labdája elsuhant a kapu előtt. Ezt követően rákapcsolt a Lazio, Ranocchiának többször is mentenie kellett utolsó emberként saját kapuja előtt. A félidő vége előtt Hernanes találta meg Maurit középen, és hiába fordult be, Samuel blokkolta lövését. Az első félidőben gólnélküli döntetlennel vonultak a csapatok a szünetre.

Egy óra elteltével  Guarín egy csellel behúzta középre a labdát, majd nem sokkal a bal alsó mellé gurított 17 méterről. A 67. percben újabb nagy Inter-helyzet maradt ki: Guarín okosan helyezett lövése a bal kapufa tövéről jött ki, Marchetti nem ért oda. Öt perc múlva újabb kapufa: Cassano bal oldali lövését Marchetti tolta kapufára, majd Milito ismétlését is kivédte. A 80. percben Klose vette át rosszul a labdát, két perccel később azonban már nem hibázott: két ember között kapta a labdát a kaputól 16 méterre, de estében így is be tudta lőni a hosszú alsóba (1-0). A gól után már nem volt erő az Interben az újításra, ha szerencsével is, de nyert a Lazio.

Serie A
16. forduló
Lazio-Inter 1-0
Gólszerző: Klose (82.)