Ferencváros

Jó döntésnek látszik Moniz kispadra ültetése - Orosz Pál

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója hisz a kormányhatározatnak, szerinte megépül 2014-re az új Albert-stadion. A csapat a Puskás-stadionba megy addig albérletbe, mégsem épül ideiglenes pálya a Népligetben. Orosz arról is beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, hogy a klub költségvetése most másfél milliárdos, télen külföldi befejező csatár érkezik Ricardo Moniz edző kapcsolatrendszeréből.

„Nem döbbentett meg, hogy nem találni a 2013-as állami költségvetés számai között az új Albert-stadion építését. Én azt tudom, hogy van egy kormányhatározat, mely szerint 2013-ban elkezdik bontani és építeni az új stadiont, s benne van az is: 2014-ben elkészül az új aréna. Hogy milyen pénzből, az nem az én dolgom. Semmi okom nincs tehát arra, hogy ne higgyek az új stadion felépítésében” - vázolta a helyzetet az FTC vezérigazgatója a műsorban.

„Ennek megfelelően változatlanul márciusi pálya-búcsúmeccsre készülünk az UTE ellen. Amíg nem lesz stadionunk, albérletbe kényszerülünk, mert a népligeti ideiglenes pálya felhúzását mégsem sikerült végigvinnünk. Több variáció van, de a legvalószínűbb, hogy a Puskás-stadionban fogunk játszani. Ha valahova megyünk, akkor az építés alatt az összes meccset ott szeretnénk játszani, több helyszín nem lesz, csak egy ideiglenes otthon” - tette hozzá Orosz Pál.

Szóba került a klub büdzséje is: „Másfél milliárdos költségvetésből gazdálkodunk jelenleg, ami egy Fradinak nem túl sok, s amiért nagyon meg kell dolgozni, ma már nem özönlenek csak úgy a szponzorok a névre. Nem tartok attól, hogy állami hátszelű kis kedvencnek fogják nevezni az FTC-t, mert tudom, milyen hatalmas erőfeszítés a pénzt előteremteni.”

A célokról így fogalmazott: „A szezon vége volt a csapat számára a legfényesebb. A szezon előtt azt mondtam, ötbe szeretnénk kerülni a bajnokság végére, most úgy tűnik, három pontra a dobogótól még merészebb álmaink is lehetnek, szerencsével akár oda is elérhetünk. A bajnokság végéig hátralévő 13 meccsből 8-10-et mindenképpen szeretnénk megnyerni. Reménykedem már idén a nemzetközi szereplésben.”

Az új edző, Ricardo Moniz felfedezőiről is szó esett: „Jó döntésnek látszik Moniz kispadra ültetése, új szemléletet hozott a holland edző. Hogy ki találta őt meg? Hosszadalmas keresés volt: Kubatov Gábor klubelnök találta ki, hogy külföldi edző kell most ide, sokat keresgéltünk, többször beszéltem például Leo Beenhakkerrel, többekkel tárgyaltunk, mire kiderült, hogy Moniz az, aki passzol az FTC-szemlélethez.”

November közepén elmaradt egy edzés a zöld-fehéreknél, mivel a játékosok nem kapták meg szeptemberi és októberi fizetésüket, ezért a vezetőedző hazaküldte őket. „Nem voltam rá dühös, amikor elmaradt az edzés, miután a játékosok azt válaszolták neki, még nem kapták meg a fizetésüket. Ez délelőtt volt, én délután utaltam. Ricardo dolga, mikor tart tréningeket, én tartottam a szavam, őt pedig az eredményei minősítik. Minden héten van egy másfél órás munkatalálkozónk, ahol hármasban - Moniz, Máté Csaba pályaedző és én - mindent átbeszélünk, jókat vitázunk. Moniz kapcsolatrendszerét kiválóan tudja a Ferencváros használni, folyamatosan kapjuk tőle az ötleteket, minden ősszel érkezett idegenlégiós az ő ismeretségein keresztül érkezett.”

A várható erősítésekről is beszélt Orosz Pál. „Nincs még kész a csapat, két poszton kell erősíteni: a védelemben és kell egy befejező csatár Böde Dani mellé. A télen Moniz kapcsolatrendszeréből egy külföldi támadó érkezik tehát az Üllői útra. Az eddig érkezett légiósok színt hoztak a csapat játékába, a téli csatlakozók is ilyenek lesznek. Ugyanakkor vannak érinthetetlen alapembereink, akiket most biztosan nem adnánk még el”

„Többször felvetődik a magyar focisták kérdése. Szeretnénk növelni a számukat, akiket viszont elküldünk, egyszerűen nem férnek bele a koncepcióba. Ma valóban légiósokból lehet jó csapatot építeni, miközben az a vicc, hogy a bosnyák válogatott Besic vagy épp a holland Jenner kevesebbe kerül, mint a magyar éljátékosok.” - árnyalta a helyzetet a Fradi vezérigazgatója.