Diáksport

Kövér László a sportos nemzetté válást szorgalmazta

Az elmúlt években kiemelkedő munkát végzett testnevelőket és oktatási intézményeket méltatták a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 25. jubileumi ünnepségén, a Parlamentben csütörtökön.

Köszöntőjében Kövér László, az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: az MDSZ egy nagyszerű közösség, amely negyedszázada szolgálja, hogy a sport áldásai jussanak el mindenkihez.

"Sportnemzet lettünk, sok sportágban nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményeket érünk el, de ez nem elég. Sportos nemzetté kell válnunk, a sport áldásainak el kell jutniuk minden magyar emberhez. A diáksportszövetség minden nehézség ellenére életben maradt és dolgozott, és több tízezer fiatal számára ad rendszeresen indíttatást, példát és mintát az élethez. Mindezen szellemi, lelki és anyagi kincsek értékével a diákok gyarapodnak" - méltatta az MDSZ munkáját Kövér László.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, "saját nemzeti hittanunk, a sport megerősítéséért tenni, cselekedni szükséges, hogy egészségesebb nemzet épüljön, alakuljon ki". Hangsúlyozta, hogy a magyar sport alapjai megerősítésére, szélesítésére van szükség a mindennapos testnevelés révén. Ebben nyújt elengedhetetlen segítséget az MDSZ - fűzte hozzá, kitérve arra: a diákokat minél korábban rá kell szoktatni, hogy végezzenek rendszeres testedzést, mert 2010-ben a magyar társadalomnak csupán nyolc-kilenc százaléka végzett heti testmozgást.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke úgy vélekedett, a kitüntetettek élete, teljesítménye és munkássága példaként állítható a magyar társadalom egésze számára.

Összesen 48 kitüntetést adtak át. Balogh Gábor külön is kiemelte Keszthelyi Rudolfot, Németh Karolát, Matéz Tivadart és Tóthné Porvay Zsuzsannát, - akik az MDSZ-elnök szavai szerint - negyven-ötven éven keresztül törekedtek arra, hogy Magyarország számára egészséges gyerekeket neveljenek, ezen felül számos országos bajnokot, olimpiai, világ- és Európa-bajnokot is neveltek.

"Az eredményes diáksportmunkához jelentősen hozzájárultak a testnevelők, akik sok gyerekkel szerettették meg a rendszeres testmozgást" - méltatta a díjazottakat Balogh Gábor, aki hangsúlyozta, hogy a sportolás megszerettetésében kiemelkedő szerepük van azoknak, akik szabadidejüket feláldozva készítik fel és kísérik a diákokat a különböző versenyekre.

Az ünnepség zárásaként Kövér László és Balogh Gábor testnevelőtanárokat díjazott, ezt követően az utóbbi tíz év legsikeresebb intézményvezetőinek adott át kitüntetést Simicskó István.

Az MDSZ legismertebb rendezvénysorozata a diákolimpia, melynek versenyei évente csaknem 250 ezer diák részvételével zajlanak.