Houston-San Antonio
126-134 (h.u.)
A Rockets és a Spurs egyértelműen a nap legnagyobb rangadóját vívta, a találkozó pedig ehhez méltóan is alakult. A felek végig fej-fej mellett haladtak, amelynek hosszabbítás lett az eredménye, a túlórában pedig repülőrajtot vettek a vendégek, ennek köszönhetően pedig Duncanék besöpörték a győzelmet.
A meccs kiváló egyéni produkciókat is hozott, Tony Parker 27 ponttal, 12 lepattanóval, valamint 12 gólpasszal karrierje első tripla-dupláját érte el, míg a másik oldalon Jeremy Lin 38 pontot termelt.
Philadelphia-Detroit
104-97
Ha nem is könnyen, de a Sixers visszavágott a Pistonsnak a néhány héttel ezelőtti csúfos vereségért. Mindenesetre a Detroit most is kemény ellenfél volt, hiszen a záró játékrészt megelőzően még csak egy pont volt a különbség a két együttes között, a hajrá azonban jobban sikerült a hazaiaknak.
A találkozón négyen is legalább húsz pontot értek el, a hazaiaknál Jrue Holiday és Thaddeus Young volt a legjobb, míg a vendégeknél Brandon Knight és Greg Monroe számított húzóembernek.
Charlotte-Golden State
96-104
Mostanában nem igazán megy a játék a Bobcatsnek, ezt hétfőn is láthattuk, mivel a hazaiak tükörsimán kaptak ki a Warriorstól. Stephen Curryék már 18 ponttal vezettek a félidőben, amely bőven elég volt a győzelem megszerzéséhez, amelynek könnyedségéről az eredmény nem feltétlenül árul el sokat.
A meccs legeredményesebb játékosa a már említett Curry volt 27 ponttal, míg a hazaiaknál Kemba Walker 24 egységet tett a közösbe.
Miami-Atlanta
101-92
Habár az elmúlt időszakban sok borsot tört az Atlanta a Miami orra alá, Jamesék ezúttal simán tudtak nyerni. A Heat szinte végig egyenletesen növelve előnyét aratott sikert hazai pályán, amely azt jelenti, hogy a címvédő immár 14-5-tel áll.
A hazaiaknál LeBron James és Dwyane Wade volt a legeredményesebb 27, illetve 26 ponttal, míg a vendégeknél Josh Smith és Al Horford volt a legjobb, igaz, hozzájuk gyakorlatilag egyetlen csapattárs sem tudott felnőni.
Dallas-Sacramento
119-96
Nagyon sima győzelmet aratott a Dallas Mavericks is, amely hazai pályán döngölte földbe a Sacramento Kings gárdáját. Derek Fisherék már félidőben 28 ponttal vezettek, így a drukkereknek nem kellett sokat stresszelniük a végeredményt illetően.
A Mavs hétfői sikerét kiegyensúlyozott játékának köszönhette elsősorban, hiszen hat játékos is legalább tíz pontot ért el, míg a vendégeknél Francisco Garcia és DeMarcus Cousins 25-25 pontja mellett senki sem tudott meggyőző produkciót nyújtani.
Portland-Toronto
92-74
Az eredmény alapján sokak számára tűnhet úgy, hogy a Portland is simán nyert hétfőn, azonban ez nem teljesen igaz. Három negyeden keresztül ugyanis kiválóan tartotta magát a Raptors, ám a záró játékrészt 28-15-re nyerte a Blazers.
A két kezdőjátékosát is nélkülöző Blazers legjobbja ezúttal LaMarcus Aldridge volt 30 ponttal, míg a vendégeknél DeMar DeRozan 20 egységet termelt.
NBA
Philadelphia-Detroit | 104-97 |
Charlotte-Golden State | 96-104 |
Miami-Atlanta | 101-92 |
Houston-San Antonio | 126-134 (h.u.) |
Dallas-Sacramento | 119-96 |
Portland-Toronto | 92-74 |