Kajak-kenu

Visszatérhet Kőbán Rita

  • MKKSZ

Sok évet töltött a lósportban Kőbán Rita, de a jövőben tanítani szeretne és visszatérhet a vízpartra is. A kétszeres olimpiai bajnoknő éppen 20 éve nyerte az első olimpiai aranyérmét Barcelonában, erre emlékezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hagyományos jubileumi vacsoráján.

Nem Kőbán Rita volt az egyetlen olyan olimpiai bajnok, aki részt vett a szombat esti vacsorán, ahová eljött az 1968-as mexikóvárosi olimpiai aranyérmese, Hesz Mihály is, aki évtizedek óta Németországban él.

"„Ritkán jutok haza Magyarországra, de hiába élek kint, lélekben mindig magyar maradok – mondta Hesz Mihály. – A mai napig támogatom a váci kajak-kenu szakosztályt, ahol felnőttem és nemcsak lelki értelemben. Nyaranta előfordul, hogy vízre is szállok a Dunakanyarban”

A sportember néhány gondolatban megemlékezett az 1971-es belgrádi világbajnokságról is, ahol arany és bronzérmet is szerzett. Az idei jubileumi ünnepségen nemcsak azok a korábbi versenyzők és edzőik ünnepeltek, akik kereken 10, 20, 30, 40, 50, vagy akár 60 éve szereztek dobogós helyezést világversenyen, hanem azok is, akik 1-esre végződő évben nyertek érmet, a tavalyi jubileumi vacsora ugyanis elmaradt, akkor a sportág az MKKSZ 70. születésnapját ünnepelte.

Az idei jubileumi vacsorán Dr. Baráth Etele köszöntőjében azt mondta, hogy nem véletlenül tart hosszú évek óta a kajak-kenu sikerszériája. „A korábbi évtizedek bajnokainak példája, az ő szellemi örökségük a mai napig tovább él és példát ad a jelen és a jövő legjobbjainak számára, ezért köszönettel tartozunk annak a több mint 150 sportbarátunknak, akik meghívást kaptak a ma esti vacsorára” – mondta a szövetség elnöke.

Az elmúlt években ritkán látott vendég volt az MKKSZ rendezvényein Kőbán Rita. A kétszeres olimpiai bajnoknő szinte minden idejét lefoglalta a lósport, állatokat tartott, versenyeztetett, ezért nem volt ideje a kajakozással foglalkozni.

„Nemrég újra vízre szálltam, nagyon jó érzés volt – mesélte Kőbán Rita. – Befértem, sőt benne is maradtam a hajóban. Tanítani szeretnék és nem kizárt, hogy a jövőben visszatérek a vízpartra is, már most is van egy pártfogoltam, akit kajakozni tanítgatok. Az elmúlt években letisztult bennem minden a pályafutásommal kapcsolatban. Rengeteget köszönhetek ennek a sportágnak, szinte csak jót kaptam tőle, talán ez az oka, hogy bármivel foglalkoztam, én mindig megmaradtam kajakosnak.”

Kőbán Rita visszatéréséről nemrég a hahárom.hu-nak adott interjúban is mesélt.

Az este folyamán a vacsora főszervezője, a sportág hagyományőrzője, Balogh Anikó és Dr. Baráth Etele emlékplakettel köszöntötte fel a 80 éves Dávid Gézát, aki november elején életműdíjat is kapott az újbudai önkormányzattól több évtizedes mesteredzői tevékenységének elismeréseként.