Bajnokok Ligája

Hiába nyert a Cluj Manchesterben, a Galatasary a nyolcaddöntős

A CFR Cluj győzni tudott a Manchester United otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, de így is csak az Európa Ligában folytathatja, mert a Galatsaray is nyert a Braga vendégeként.

Man. United-CFR

A Vörös Ördögök csoportelsősége már az előző fordulóban is biztos volt, így az utolsó két meccsen pihentethette legjobbjait Sir Alex Ferguson. Ráadásul a hétvégén a City elleni idegenbeli városi rangadó következik, így amolyan keverékcsapatot állított ki az amúgy a lelátón helyet foglaló a skót menedzser. Kezdett a 21 éves védő, Scott Wootton, a 18 éves középpályás, Nick Powell, a veterán Ryan Giggs, és a hétvégén a Reading ellen duplázó Wayne Rooney is ott volt a pályán.

A kolozsváriak keretéből hiányzott Vass Ádám, a középpályást nyári lábtörése miatt nem nevezték a BL-be. A CFR nem meglepő módon sokkal motiváltabban futballozott és fölényben is volt az első percekben. A 8. percben Phil Jones adta el a labdát saját tizenhatosán belül, Rafael Bastos közeli lövését lábbal védte David De Gea. A másik oldalon Rooneynak volt egy kaput elkerülő kísérlete, a 20. percben pedig Phil Jones lövését védte Mário Felgueiras. A 22. percben nagy helyzetet hagyott ki a Cluj, Wootton az utolsó pillanatban tisztázott Sougou löketénél. A 26. percben Smalling fejelt kevéssel a kapu fölé, majd ismét a vendégek veszélyeztettek, Sougou egy bal oldali beadást az ötösről piszkált a jobb alsó mellé. Nem volt unalmas a mérkőzés, itt is-ott is voltak helyzetek, Cleverley, Hernández és Welbeck is megszerezhette volna a vezetést a Manchester Unitednek, amelyen azért látszott az összeszokottság hiánya, de az első félidőben nem tudta ezt kihasználni a CFR. A félidő végén Rooney tornáztatta meg a románok kapusát, a hosszabbításban Pedro 17 méterről lőtt fél méterrel De Gea kapuja fölé.

A második felvonás elején Rooney balról, közelről lőtt, de gyengén rúgta el a labdát, így védeni tudott Felgueiras. Az 56. percben bombagóllal került közelebb a nyolcaddöntőhöz a román együttes: Alberto 25 méterről tekert a jobb felsőbe (0-1). A 75. percben a csereként beállt Macheda lábáról lopta le a labdát Felgueiras. A kolozsváriak elhozták a három pontot Manchesterből, de hiába, mert a Galatasaray is győzött, az egymás elleni eredmény pedig az isztambuliaknak kedvezett, Vass Ádámék tavasszal az Európa Ligában szerepelnek.

Braga-Galatasaray

A Bragához látogató török gárdának megfelelő volt, ha megtartja a pontazonosságot a Manchesterben vendégeskedő kolozsváriakkal szemben. A már biztosan csoportutolsó portugálok az első félóra végén kerültek előnybe, Marcio Mossoro 18 méterről csavart a jobb alsóba (1-0). A Galatának rá kellett kapcsolnia, az 58. percben jött össze az egyenlítés: Amrabat bal oldali beívelését Burak Yilaz az ötös bal sarkáról csúsztatta a hosszú alsóba (1-1). Yilmaz a hajrában továbblőtte a törököket, a 79. percben egy ziccert értékesített (1-2). Győzelmével a Galatasaray tavasszal is vitézkedhet az elitsorozatban.

Bajnokok LIgája, csoportkör, 6. forduló:
H csoport:
Manchester United (angol)-CFR Cluj (román) 0-1 (0-0)
gólszerző: Luis Alberto (56.)
 
Braga (portugál)-Galatasaray (török) 1-2 (1-0)
gólszerző: Marcio Mossoró (32.), ill. Yilmaz (58., 79.)