Serie A

Egy félidőnyi kínlódás után El Shaarawy döntött Szicíliában

Az AC Milan 3-1-re nyert a Catania otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A hazai csapat a szünetig vezetett, de a második félidő elején tíz emberre fogyatkozott, az addig nagyon gyengén futballozó milánói együttes pedig azonnal kihasználta az emberelőnyt.

A Juventus elleni lélektanilag nagyon fontos győzelem után látogatott a Milan Szicíliába, ahhoz a Cataniához, amely otthon öt győzelem és egy döntetlen mellett csak egyszer kapott ki, és a forduló előtt két hellyel megelőzte a vörös-feketéket a tabellán.

Bár az első lövés a vendégeké volt, a 6. percben Kevin-Prince Boateng 16 méterről lőtt, az erős löketre vetődött Andújar, a hazaiak domináltak, és a 11. percben megszerezték a vezetést. Balról szállt a szöglet, Legrottaglie az ötösről védhetetlenül fejelt a léc alá (1-0).

A Milannak főleg a védelme áll gyenge lábakon, de elöl sem jutottak még helyzet közelébe sem, Boateng lövésén kívül nem volt értékelhető helyzetük az első 45 percben. A hazaiak részéről Lodi a 24. percben szabadrúgásból, 25 méterről tüzelt jócskán a kapu fölé, majd a hosszabbításban megint Lodi próbálkozott szabadrúgásból, jobbról, Ameliáé lett a labda.

A térfélcserét követően három perc alatt megváltozott a meccs képe: Barrientos leterítette Nocerinót, amiért megkapta második sárgáját, és ezzel visszahozta a meccsbe Massimiliano Allegri csapatát. A Milan azonnal kihasználta az emberelőnyt, és ki más egyenlített volna, mint Stephan El Shaarawy: Boateng jobb oldali beívelését Robinho tette tovább, és a a milánóiak idei húzóembere hat méterről helyezett a kapuba, lesgyanús helyzetből (1-1).

Rögtön ezután tizenegyesgyanús helyzetben esett el El Shaarawy a Catania tizenhatosán belül, de ő kapott sárgát műesésért. Újabb két perc elteltével Kevin-Prince Boateng lőtt óriási gólt: 17 méterről csavart a bal sarokba (1-2).

Nocerinót szintén felborították a hazai büntetőterületen belül, majd a 68. percben El Shaarawy hibázott ziccert, aztán Robinho a kapu fölé lőtt ajtó-ablak helyzetben. A 90. percben Boateng hátulról beleszállt ellenfelébe, egyből pirosat kapott. A csattanó még hátra volt: a 92. percben a sokadik meccslabdát nem hibázta el El Shaarawy: balról, jobbal tekert a hosszú sarokba (1-3).

A mérkőzés kulcsmomentuma Pablo Barrientos kiállítása volt, onanntól a Milan úgy játszott, ahogy elvátható tőle, győzelmével jelenleg a hetedik a tabellán.

Serie A, 15. forduló:
Catania-AC Milan 1-3 (1-0)
gólszerző: Legrottaglie (11.), ill. El Shaarawy (53., 90+2.), Boateng (56.)
kiállítva: Barrientos (49.), ill. Boateng (90.)
 
Szombaton:
Juventus-Torino 20.45
 
Vasárnap:
Napoli-Pescara 12.30
Bologna-Atalanta 15.00
Genoa-Chievo 15.00
Internazionale-Palermo 15.00
Lazio-Parma 15.00
Siena-AS Roma 15.00
Udinese-Cagliari 15.00
Fiorentina-Sampdoria 20.45