NBA

Akik már nagyon hiányoznak… - 4. heti erőrangsor

Újabb hét telt el az NBA világában, természetesen az elmúlt napokban is jobbnál-jobb meccseket láthattunk, azonban most mégsem az aktuális történéseket elemezzük. Ehelyett végigmegyünk a legnagyobb neveken, akik sérülés miatt még egy meccset sem játszhattak a szezon során, és megpróbáljuk megállapítani, hogy ki lökhetne nagyot a csapatán.

Derick Rose

1. Derrick Rose
Chicago Bulls

Véleményünk szerint az első hely sorsa már az előző rájátszásban eldőlt, hiszen mind a playoffban, mind az idei szezon elején bebizonyosodott, hogy Derrick Rose nélkül a Chicago egy teljesen más csapat. A Chicago vezetősége a nyáron minden tőle telhetőt megtett azért, hogy pótolja Rose-t azonban a jelek szerint ez közel sem volt sikeres. A Bulls jelen pillanatban 7-7-es mérleggel áll, ami finoman fogalmazva is kevésnek tűnik az elmúlt évek eredményei alapján. Az ok teljesen nyilvánvalóan Derrick Rose hiánya, hiszen a jelenlegi kezdő irányító, Kirk Hinrich csak 6.2 pontot és 5.5 gólpasszt átlagol meccsenként, amely jócskán elmarad az MVP teljesítményétől. Mivel Derrick Rose visszatérése leghamarabb az All-Star szünet után lehetséges, ezért még hosszú ideig várnak sanyarú napok a Bulls-drukkerekre.

2. Andrew Bynum
Philadelphia 76ers

A holtszezon legnagyobb durranása egyértelműen a Dwight Howard-féle csere volt, amelynek keretében a Sixers megszerezte Andrew Bynumot. A drukkerek érthetően bizakodóak voltak, még akkor is, ha a center köztudottan sérülékeny, sőt, jóval a rajt előtt tudni lehetett, hogy eleinte nem lesz bevethető. Bynum azonban irreális módon visszaesett, hiszen bowlingozás közben rásérült térdére, így visszatérésére tovább kell várni. A kérdés már csak az, hogy Bynum mikor edzhet ismét (az is elképzelhető, hogy a szezonban már nem lesz bevethető), sőt, a pesszimisták azt is megkérdőjelezik, hogy vajon képes lesz-e egyáltalán hozni azt, amely miatt a Sixers beáldozta Andre Iguodalát? Egy biztos, a Sixers palánk alatt rendkívül gyengén teljesít, így Bynum régi önmagát idézve biztosan sokat segítene csapatán.

3. Danny Granger
Indiana Pacers

Az előző héten már elemeztük az Indiana helyzetét, és bár azóta volt néhány jó eredménye a Pacersnek, egy igazán konzisztens, ponterős játékos még mindig hiányzik. A hiányzó láncszem egyértelműen Danny Granger, azonban rá február közepéig várni kell, így csakúgy, mint a Chicagóra, az Indianára is hosszú szenvedés vár(hat) még.

4. John Wall
Washington Wizards

Csodák-csodájára a Wizards 12 vereséget követően megszerezte idei első győzelmét, viszont még most is azt lehet mondani, hogy ennél nincs lejjebb. A Washington egyenesen kilátástalan játékot nyújtott eddig, ami természetesen elsősorban két legjobb játékosa, Nené, valamint John Wall hiányának tudható be. Előbbi már visszatérhetett, az irányító viszont jócskán rehabilitációja közepén jár, és bár szerencséjére nem esett vissza, egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor játszhat ismét.

5. Ricky Rubio
Minnesota Timberwolves

Régen látott sérüléshullám sújtotta/sújtja a Minnesota gárdáját, amely még így is nagyon jól tartja magát, hiszen a fél csapat kidőlése ellenére is 6-8-cal állnak a Farkasok. Ugyan az egyik legfontosabb láncszem, Kevin love már ismét játszik, Ricky Rubio azonban még mindig a maródiak listáját gyarapítja. Márpedig a Minnesotána szüksége lenne a másodéves spanyol játékára, hiszen Luke Ridnour láthatóan képtelen Rubio szintjén játszani. Ami viszont mindenképpen bizakodásra adhat okot a Wolves-drukkereknek, az Rubio gyors felépülése, hiszen a fiatal csillag akár már decemberben pályára léphet.

6. Dirk Nowitzki
Dallas Mavericks

Ahhoz képest, hogy a Mavericks várható produkcióját nehéz volt belőni az idény előtt, O.J. Mayóék nem teljesítenek rosszul, hiszen legnagyobb sztárjuk, Dirk Nowitzki hiánya ellenére is 7-9-cel állnak, ami a Mavs szokásosan lassú idénykezdése tudatában abszolút nem rossz eredmény. A sok vereség annak köszönhető elsősorban, hogy a palánk alatt gyenge a texasi gárda, továbbá O.J. Mayón kívül nincs igazán ponterős játékos a keretben, a német visszatérésével viszont egy csapásra megoldódhat mindkét probléma, amelyre ráadásul nagy bizonnyal december közepénél nem kell várni.

7. Eric Gordon
New Orleans Hornets

A Hornets nyáron nagy nehézségek árán megtartotta Eric Gordont, a játékos azonban továbbra is sérült, ennek ellenére a New Orleans okozott már néhány meglepetést. Ami miatt ennyire hátra soroljuk ők, az egyetlen ok miatt van: A Hornets Gordonnal sem biztos, hogy nagyot léphet előre, ráadásul a védő visszatérésének ideje bizonytalan.

8. Amare Stoudemire
New York Knicks

Összeállításunk utolsó helye a Knicks erőcsatárának jutott, ami nem véletlen. Studdal kapcsolatban örök kérdés, hogy vajon mi értelme van annak, hogy New Yorkban pattogtat, ugyanis láthatóan képtelen együtt játszani Anthonyval. Mindemellett a Knicksnek nélküle is kiválóan megy, a legújabb hírek szerint pedig azzal is kibékülne, ha csak a kispadról állna be…

A hét legszebb jelenetei:

A hét játékosa
Al Horford

Ugyan Al Horford a csendesebb játékosok közé tartozik, az avatott szemeknek viszont feltűnhetett, hogy kiválóan játszott a héten. Mindamellett, hogy a Hawksnak is jól ment a héten, sőt, Horfordék immár hat meccset nyertek sorozatban, az erőcsatár is jól teljesített. Horford az elmúlt hét napban 17.7 pontot és 10.7 lepattanót átlagolt.

A hét mérkőzése
11.26. Oklahoma City-Charlotte 114-69

Ugyan ez a találkozó nem hozott túl nagy izgalmakat, mégis a hét mérkőzésének választottuk meg. Ritkán láthatunk ugyanis annyira jó védekezést (vagy pocsék teljesítményt a másik oldal részéről?), amely az NBA-ben mindössze 24 pontot engedélyez az ellenfélnek az első félidőben, márpedig a Charlotte éppen ennyit dobott…

4. heti erőrangsor
Aktuális helyezés Múlt heti helyezés Csapat Mutató Heti mutató
1 1 Memphis Grizzlies 11-2 3-0
2 3 Oklahoma City Thunder 12-4 3-1
3 6 San Antonio Spurs 13-3 4-0
4 5 Miami Heat 10-3 1-0
5 4 New York Knicks 10-4 2-2
6 8 Brooklyn Nets 10-4 4-0
7 2 Los Angeles Clippers 9-6 1-3
8 9 Atlanta Hawks 9-4 3-0
9 10 Boston Celtics 8-7 2-1
10 7 Los Angeles Lakers 7-8 1-2
11 13 Denver Nuggets 8-7 2-1
12 12 Milwaukee Bucks 7-6 1-2
13 11 Chicago Bulls 7-7 2-1
14 16 Philadelphia 76ers 9-6 2-1
15 18 Golden State Warriors 8-6 1-1
16 19 Utah Jazz 9-7 3-1
17 15 Dallas Mavericks 7-9 0-3
18 17 Indiana Pacers 7-8 1-1
19 22 Houston Rockets 7-8 2-1
20 14 Minnesota Timberwolves 6-8 1-3
21 24 Phoenix Suns 7-9 2-2
22 20 Portland Trail Blazers 6-9 1-3
23 21 Charlotte Bobcats 7-7 1-3
24 28 Detroit Pistons 5-11 3-1
25 25 Orlando Magic 5-9 1-2
26 23 New Orleans Hornets 4-10 1-3
27 27 Cleveland Cavaliers 3-12 0-4
28 26 Toronto Raptors 3-13 0-4
29 29 Sacramento Kings 4-10 1-2
30 30 Washington Wizards 1-12 1-2