Bundesliga visszatekintő

A Bayern és a Bayer lett a forduló nyertese

Nem túlzás azt állítani, hogy a Bundesliga tizennegyedik fordulója bővelkedett a meglepetésekben. A bajnoki címvédő Borussia Dortmund odahaza nem tudta legyőzni a Fortuna Düsseldorfot, a Schalke és a Frankfurt még inkább pórul járt, ezek a csapatok vereséget szenvedtek. Egyedül a Bayern München és a Leverkusen nyert az első öt helyezettből, pedig előzetesen talán rájuk várt a legnehezebb próbatétel.

A Dortmund számára nem sikerült jól a főpróba a Bayern elleni hétvégi csúcsderbi előtt, a Borussia hazai pályán nem bírt az egyik újonccal, a Fortuna Düsseldorffal. "Nem helyeztük nyomás alá ellenfelünket, nem voltunk eléggé intelligensek, s nem alakítottunk ki túl sok helyzetet sem. Összességében szerencsésnek mondhatja magát a Düsseldorf azért, mert pontot szerzett, de el kell ismerni, hogy remekül kontráztak" - vallotta be a lefújás után Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője.

A szünet után ugyanis a fekete sárgák hátsó alakzata kétszer is csúnyán csődöt mondott: előbb az 57. percben még nem származott belőle nagyobb probléma, Reisinger akkor az üres kapu helyett saját csapattársát találta telibe. Húsz perccel később már zörgött a háló, Robbi Kruse beadása után Reisinger Weidenfeller lábai között egy fejessel megtalálta az utat a hazaiak kapujába.

"Úgy akartuk a mérkőzést megnyerni, hogy semmi kockázatot nem vállaltunk, gyakran hátul járattuk a labdát, túlzottan a biztonságra törekedtünk, s így kevés helyzetünk volt" - kesergett a csapat védője, Neven Subotic. Ami igaz, az igaz, a hazaiak első veszélyesebb lehetőségére több, mint fél órát kellett várni, de Reus kísérletét Giefer hárította. Percekkel később Blaszczykowski ugyan egy gyönyörű lövéssel vezetést szerzett, a Dortmund csak a bekapott gólt követően kezdett el olyan elánnal támadni, amilyennel végig kellett volna. A hajrában, ahogyan az ilyenkor sokszor lenni szokott már semmi nem jött össze, Grosskreutz hat méterről hibázott ajtó-ablak helyzetben.

Dortmundi csalódottság a Düsseldorf elleni meccs után

A Dortmund nem először veszít pontokat hasonló jellegű meccsen, a Nürnberg, a Frankfurt, a Hannover és a Stuttgart elleni döntetlen az együttes tavalyi hozzáállásával alighanem győzelemmel végződött volna. Nem volt azonban mindenki teljesen elégedetlen. "Amennyire én tudom, a bajnokság még soha nem dőlt el decemberben" - nyilatkozta Roman Weidenfeller. A kapus optimizmusát a hétvégi derbin bizonyíthatja, várhatóan bőven lesz dolga a Bayern ellen.

A Frankfurt a fordulót megelőzően egyike volt annak a két csapatnak, amely nem kapott ki hazai pályán, erre most csúnyán megfáztak a Mainz ellen Alexander Meierék. "Megérdemelt vereség. Az első félidőben vesztettük el a meccset, a Mainz a játék minden elemében fölénk nőtt" - nyilatkozta önkritikusan a góllövőlista egyik éllovasa. A Frankurt csapatából sérülés miatt hiányzott Anderson, helyette élete első Bundesliga-meccsét játszotta a mindössze 17 esztendős Marc-Oliver Kempf. Mint utóbb kiderült, hibás döntés volt őt szerepeltetni, az Eintracht védelme átjáróház volt a keddi estén.

A Mainz a karmester Ivanschitz és a szemtelenül fiatal, de igen tehetséges Parker révén az első félidőben 2-0-ás előnyre tett szert, majd a fordulás után Noveszki fejesével már 0-3 állt az eredményjelzőn. Később a magyar szurkolók és a Mainz bánatára Szalai Ádám abba a kapuba talált be, amelybe az első félidőben kellett volna, de a Frankfurt nem tudott új erőre kapni. "2-3-nál még szoros lehetett volna, de a Mainz rutinos csapat, tudják mit miért tesznek. Kétgólos hátrányban nehéz ellenük" - mondta az Eintracht vezetőedzője, Armin Veh.

Stefan Aigner előtt adódott egy remek alkalom a felzárkózásra, de a középpályás nem találta el a kaput a 63. percben. Az Eintracht a következő fordulóban éppen a Dortmundban helytálló Düsseldorf vendége lesz. Ott kiderülhet, egyszerű botlás, vagy formahanyatlás eredménye a vereség.

A Schalke Hamburgba látogatott, s noha általában az északi kikötővárosba nem szívesen utaznak az ellenfelek, van der Vaart és Szon személyében két legfontosabb játékosa hiányzott a házigazdának. A Schalke ennek ellenére esélytelenül alulmaradt az összecsapáson. "Nem értékesítjük megfelelően lehetőségeinket, s olyan hibákat követünk el hátul, melyek nem fordulhatnak elő. Ezek a bekapott gólok teljes mértékben elkerülhetők. Így viszont gyakran rohannunk kell az eredmény után, ami rengeteg energiánkat felemészti" - magyarázkodott a védelem egyik oszlopa, Benedikt Höwedes. 

Volt miért. Maximilian Beister vezető találatánál Unnerstall kapus bizonytalankodott, Rudnevs góljánál pedig közvetlenül a kapu előtt a lett csatár mellett ötméteres körzetben egyetlen védő sem tartózkodott. Huub Stevens ráadásul rotációra szánta el magát, két alapemberét, Julian Draxlert és Lewis Holtbyt maga mellé ültette a kispadra, helyettük a lehetőséget eddig alig kapó Chinedu Obasi-Teemo Pukki kettős feladata volt Huntelaar és Farfán támogatása. Az elképzelés azonban alaposan becsődölt.

A Schalke utóbbi öt mérkőzésén mindössze négy pontot szerzett, mindhárom idegenbeli találkozóját elvesztette. A Királykékek szerencséje, hogy legközelebb otthonukban játszanak, az ellenfél az a Mönchengladbach, amely Unnerstall szavaival élve kellemetlen rivális.

A Bayern Münchenre egy rázósnak ígérkező freiburgi túra várt. Egyrészt a breisgauiak a múlt folyamán több alkalommal teljesen váratlanul legyőzték hazai pályán a bajorokat, s tavaly is gól nélküli döntetlent játszott a két csapat. Másrészt a hazaiak utóbbi négy mérkőzésükön nyolc pontot gyűjtöttek, legutóbb a VfB Stuttgartot 3-0 arányban intézték el, jó formában volt tehát Christian Streich együttese.

A müncheniek azonban ezúttal nem hagytak kétséget afelől, hogy mely csapat távozik győztesen a játéktérről. Müller az első negyedórában értékesített egy tizenegyest, majd a 18. percben a hazaiak védőjét, Diagnét kiállították. A Bayern végérvényesen a 79. percben, Tyimoscsuk révén döntötte el az összecsapást. "Nagyon fontos, hogy győzni tudtunk itt, az utóbbi években állandóan problémáink adódtak Freiburgban. Egészen jól kezdtünk, ugyanakkor ha az ellenfél emberhátrányba kerül, nehezebb dolgunk van, mint tizenegy játékos ellen" - hangzottak Thomas Müller szavai a lefújás után.

Müller állítása az elmúlt hét folyamán többször megerősítést nyert: a Bayern zsinórban harmadszor fejezhette be létszámfölényben aktuális mérkőzését, de csak a Freiburg ellen tudott győzni. A Nürnberg és a Valencia ellen meg kellett elégedniük a döntetlennel. Nem nehéz észrevenni, miből adódnak a müncheniek problémái. Az ellenfél tíz emberrel sündisznóállásba vonul, a Bayern pedig olyan játékosokkal rendelkezik, akiknek terület kell ahhoz, hogy szabadon kombinálhassanak. A felállt védelemmel szembeni körömpasszokkal kevésbé tudnak érvényesülni.

Müller gólját ünneplik a Bayern játékosai

A Bayern győzelmének köszönhetően tíz pontos előnyre tett szert a tabellán, ezzel őszi bajnok. A Bundesliga ötvenéves fennállása folyamán soha nem hirdettek ilyen korán őszi elsőt. A csapat vezetőedzőjét, Jupp Heynckest ez nem különösebben foglalkoztatja. "A rekordok és hasonló dolgok egyáltalán nem érdekelnek, az őszi bajnoki cím nem jelent nekem semmit" - cáfolt a vezetőedző. Hiába, hétvégén a Dortmund ellen ennél jelentősebb ütközet következik.      

A Leverkusenre sem várt könnyű mérkőzés a fiatal és tehetséges játékosokból álló, s rapszodikus teljesítményre képes Bremen otthonában. Ezúttal a hazaiak azonban csúnyábbik arcukat mutatták. Ugyan a Werder többet birtokolta a labdát az összecsapás folyamán, s a kezdeti lehetőségeket is a zöld-fehérek alakították ki, a Leverkusen volt az, amely először betalált, s ezt követően a kezében volt az irányítás. A Bayer közvetlenül a szünet után megduplázta előnyét, a Bremennek Petersen szépítő gólja dacára nem volt esélye a pontszerzésre: a második félidő hajrájában a vendégek ugyanis két újabb góllal beállították az 1-4-es végeredményt.

A Leverkusen ezzel megelőzte a Dortmundot és a Schalkét, s szép csendben, először az évad folyamán, a dogobóra lopózott. A Leverkusen együttese a Schalkéra hasonlít abban a tekintetben, hogy az 1990-es és 2000-es évek környékén közel volt a bajnoki címhez, de nem sikerült azt megszereznie. Az 1999/2000-es idényben az utolsó forduló előtt három pont volt az előnye a Bayernnal szemben, de kikapott Unterhachinhgban, a bajorok pedig győztek az utolsó fordulóban. A Gyógszergyáriak ezúttal tíz pontos hátrányban vannak, s nem téma a bajnoki elsőség. "Nagyon jól védekeztünk, szervezetten játszottunk, jól kontráztunk és megérdemelten győztünk. Szeretnénk megtartani a második helyet" - nyilatkozta a brémai meccsen duplázó Gonzalo Castro.

Erre minden esélyük megvan, a következő fordulóban az alsóházba tartozó Nürnberg látogat a BayArénába.  

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239585  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239593  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239592  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239591  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239589  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239588  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239586  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239587  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239590 
Bundesliga
14. forduló
Borussia Dortmund-Fortuna Düsseldorf 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Blaszczykowski (42.) ill. Reisinger (78.)
Kiállítva: Paurevic (87.) - Düsseldorf
 
Eintracht Frankfurt-1. FSV Mainz 05 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Szalai (ö.g., 55.) ill. Ivanschitz (18.), Parker (42.) Noveszki (53.)
Kiállítva: Baumgartlinger (88.)
 
Hamburger SV-FC Schalke 04 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Beister (52.), Rudnevs (65.), Badelj (90+2.) ill. Huntelaar (80.)
 
SC Freiburg-FC Bayern München 0-2 (0-1)
Gólszerzők: T. Müller (12., 11-esből), Tyimoscsuk (79.)
Kiállítva: Diagné (18.) - Freiburg
 
SV Werder Bremen-Bayer 04 Leverkusen 1-4 (0-1)
Gólszerzők: Petersen (54.) ill. Castro (31., 52.), Rolfes (74.), Hegeler (79.)
 
Hannover 96-SpVgg Greuther Fürth 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Diouf (4.), Eggimann (69.)
 
VfL Borussia Mönchengladbach-VfL Wolfsburg 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Arango (11.), Jantschke (44.)
 
VfB Stuttgart-FC Augsburg 2-1 (1-1)
Gólszerzők: I. Traoré (11.), Ibisevic (69.) ill. Koo (44.)
 
1. FC Nürnberg-TSG 1899 Hoffenheim 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Rudy (7., ö.g.), P. Nilsson (42.), Polter (69.), Kijotake (86.) ill. Schipplock (33.), Salihovic (81., 11-esből)
Bundesliga
A góllövőlista élmezőnye
9 gólos: Lewandowski (Dortmund), Mandzukic (Bayern), A. Meier (Frankfurt)
8 gólos: Kiessling (Leverkusen), SZALAI ÁDÁM (Mainz), T. Müller (Bayern)
7 gólos: Ibisevic (Stuttgart)
6 gólos: Szon (Hamburg), Hunt (Bremen), Dost (Wolfsburg)
Bundesliga
Tabella
1. Bayern München 14 12 1 1 40 5 37
2. Bayer Leverkusen 14 8 3 3 27 19 27
3. Borussia Dortmund 14 7 5 2 29 15 26
4. Schalke 04 14 7 3 4 24 18 24
5. Eintracht Frankfurt 14 7 3 4 27 22 24
6. Hannover 96 14 6 2 6 27 25 20
7. Mainz 05 14 6 2 6 19 17 20
8. Hamburg 14 6 2 6 15 17 20
9. Mönchengladbach 14 5 5 4 21 24 20
10. Freiburg 14 5 4 5 19 16 19
11. VfB Stuttgart 14 5 4 5 16 24 19
12. Werder Bremen 14 5 3 6 22 23 18
13. Nürnberg 14 4 4 6 14 20 16
14. Fortuna Düsseldorf 14 3 6 5 14 19 15
15. Wolfsburg 14 4 3 7 13 22 15
16. Hoffenheim 14 3 3 8 21 32 12
17. Greuther Fürth 14 1 5 8 10 25 8
18. Augsburg 14 1 4 9 10 25 7