Serie A visszatekintő

Meggondolatlan átigazolások miatt bűnhődik a Juventus és az Udinese?

  • Maruzsa István

A Serie A hosszúra nyúlt 14. fordulójában rangadót nyert a Milan a Juventus ellen, az Inter megint nem tudta kihasználni a címvédő botlását, a Napoli legyűrte a Cagliarit, a Lazio pedig átgyalogolt az Udinesén. E heti visszatekintőnkben a két zebramezes együttes, a Juventus és az Udinese gyenge pontjai között keresünk összefüggéseket.

Nem lehet azt mondani, hogy vasárnap a Milan lefocizta volna a Juventust, bár a piros-feketék játszottak veszélyesebben, amíg arra szükségük volt. Ők léptek ki előbb a sündisznóállásból, amikor pedig a torinóiak is megtették ezt, akkor vezettek néhány egész jól sikerült kontrát. Aztán kaptak egy kisebb ajándékot a játékvezetőtől egy tizenegyes formájában, azt Robinho belőtte - vagy Buffon bevédte, nézőpont kérdése -, ettől kezdve pedig magabiztosan tartották az eredményt.

Tarthatták, mert sehol nem volt az a Juventus, amelyik múlt szerdán 3-0-ra verte a Chelsea-t a Bajnokok Ligájában. Az előző szezonban sem mindig parádéztak Conte tanítványai a Milan ellen, de az azóta látott meccseik fényében meglepő volt a mostani gyenge teljesítményük. Több gyenge teljesítmény is volt a csapatban, Vucinic ismételte, amit hetek óta láthatunk tőle, kóválygott, Vidal sokkal jobban akart, de nem ment neki, a két szélen pedig rémesen gyenge volt a Juve.

Pedig jó képességű játékosok szerepeltek ott is Kwadwo Asamoah és Mauricio Isla személyében. Csak épp nem a helyükön. Nem mondom, hogy nem képesek ebben a Juventusban jól játszani, de előző csapatukban, az Udinesében messze nem az volt a feladatuk, amit Conte kitalált nekik. Asamoah a középpálya közepén szerepelt, és bár egy verőlegénynél többre képes, mégiscsak a labdák begyűjtése és azok - leginkább laposan történő - továbbjátszása volt a dolga. Isla pedig jobbhátvéd volt annak klasszikus tennivalóival együtt. Ezekhez ma már egyértelműen hozzátartozik ugyan a támadások segítése, de az udinei csapat ritkán uralta annyira a játékot az ellenfél térfelén, mint a Juventus, ha pedig mégis magára húzta valamelyik ellenfél, akkor sokszor látványosan bajban volt.

Kwadwo Asamoah a Juventus-Chelsea Bajnokok Ligája-mérkőzésen 2012-ben.

Pont, mint Isla vasárnap Constant-nal szemben. Talán egyetlen egyszer tudta megverni a fiatal balbekket - akkor is egy kényszerítőnek köszönhetően -, de akkor is a kapu mögé ívelt. Egyébként pedig rendre szembeállt vele és belepüfölte a labdát. Asamoah ennél valamivel többet tett a bal oldalon, néha egy-egy csellel, elfutással is megpróbálkozott, de igazán látványos dolgokra ő sem volt képes. Pedig ezt a Milant a széleken lehetett volna megverni, ahogy azt Giovinco egy-két mutatványa is bizonyította.

Milan-Juventus

Hogy miért őket erőlteti Conte ezeken a posztokon? Mert ugyan imádja a bevállalós 3-5-2-es felállást, de annyira nem, hogy ne olyan embereket tegyen a középpálya két szélére, akik ösztönből hátrafelé indulnak, ha elvesztik a labdát. Egy-egy valódi szélsővel elképesztően látványos támadójátékra lenne képes a Juventus, azonban az edző nem akar úgy járni, mint a Románál Zdenek Zeman, hiszen a Farkasokon is láthatjuk, hogy elég nehéz folyamatosan 3-2-re nyerni a meccseket. Az igazi olasz mentalitásról talán mondanom sem kell, hogy mennyire becsüli a kibrusztolt 1-0-t, de még egy gólszegény döntetlent is. Így a Simone Pepéhez hasonló játékosoknak a mostani rendszerben leginkább a kispadon jut hely - ha egyáltalán.

És amíg Conte a védekező beállítottságú emberekkel erőlködik a széleken, addig előző gárdájuk, az Udinese látványosan vergődik. Persze nem csak ennek a két játékosnak a hiánya érződik az utóbbi évek meglepetéscsapatán, hiszen azért a tavalyi kulcsemberek közül a szélső Cuadrado, a középpályás Abdi vagy a kapus Handanovic sincs már ott, de az biztos, hogy ők is nagyon jól jönnének Francesco Guidolinnak.

Lazio-Udinese

Merthogy a gyengélkedésük legfőbb oka a rengeteg kapott gól. Az előző idényben 38 meccs alatt találtak be harmincötször a kapujukba, most pedig már 14 forduló után 23-nál járnak az ellenfelek. Meg még 11-nél az Európa Ligában. Kedden a Lazio is úgy gyalogolt át a védelmen, ahogy csak akart. Ezzel pedig az Udinese támadósora nem képes lépést tartani. Antonio Di Natale - bár néhány hete már elkezdték kritizálni - idén is hozza magát, de rajta kívül csak ketten rúgtak legalább - és pontosan - két-két gólt a bajnokságban.

Lehet, hogy nem kellett volna ekkora kiárusítást tartani? És visszatérve a Juventushoz: lehet, hogy nem erre a két játékosra lett volna leginkább szükség?

Serie A
14. forduló
Palermo-Catania 3-1 (1-0)
gólszerzők: Miccoli (10.), Ilicic (49., 60.), illetve Lodi (71.)
Atalanta-Genoa 0-1 (0-1)
gólszerző: Bertolacci (40.)
kiállítva: Moretti (87.) - Genoa
Chievo-Siena 0-0
kiállítva: Samassa (85.) - Chievo
Pescara-Roma 0-1 (0-1)
gólszerző: Destro (5.)
Sampdoria-Bologna 1-0 (0-0)
gólszerző: Poli (61.)
kiállítva: Morleo (5.) - Bologna
Torino-Fiorentina 2-2 (1-0)
gólszerzők: Cerci (40.), Birsa (76.), illetve G. Rodríguez (74. - büntetőből), El Hamdaoui (84.)
Milan-Juventus 1-0 (1-0)
gólszerző: Robinho (31. - büntetőből)
Cagliari-Napoli 0-1 (0-0)
gólszerző: Hamsík (73.)
Parma-Inter 1-0 (0-0)
gólszerző: Sansone (75.)
Lazio-Udinese 3-0 (2-0)
gólszerzők: Á. González (17.), Klose (31.), Hernanes (59.)
Serie A
Tabella
    M GY D V RG KG P
1. Juventus 14 10 2 2 29 10 32
2. SSC Napoli 14 9 3 2 23 11 30
3. Fiorentina 14 8 4 2 25 12 28
4. Inter 14 9 1 4 26 16 28
5. Lazio 14 8 2 4 22 17 26
6. Roma 14 7 2 5 31 23 23
7. Parma 14 5 5 4 17 18 20
8. Catania 14 5 4 5 18 20 19
9. AC Milan 14 5 3 6 21 18 18
10. Atalanta 14 6 2 6 14 20 18
11. Sampdoria 14 5 2 7 17 19 16
12. Udinese 14 3 7 4 18 23 16
13. Cagliari 14 4 4 6 13 20 16
14. Torino 14 3 7 4 15 14 15
15. Palermo 14 3 5 6 14 21 14
16. Genoa 14 3 3 8 14 22 12
17. Chievo 14 3 3 8 13 25 12
18. Siena 14 4 5 5 13 14 11
19. Bologna 14 3 2 9 15 19 11
20. Pescara 14 3 2 9 9 25 11
Serie A
A góllövőlista élmezőnye
10 gólos: Stephan El Shaarawy (Milan)
8 gólos: Édinson Cavani (Napoli), Antonio Di Natale (Udinese), Miroslav Klose (Lazio), Erik Lamela (Roma)
7 gólos: Diego Milito (Inter), Pablo Osvaldo (Roma)
6 gólos: Anderson Hernanes (Lazio), Alberto Gilardino (Bologna), Marek Hamsík (Napoli), Stevan Jovetic (Fiorentina), Fabio Quagliarella (Juventus)
Serie A
A 15. forduló programja
november 30., péntek:
Catania-Milan 20:45
december 1., szombat:
Juventus-Torino 20:45
december 2., vasárnap:
Napoli-Pescara 12:30
Bologna-Atalanta 15:00
Genoa-Chievo 15:00
Inter-Palermo 15:00
Lazio-Parma 15:00
Siena-Roma 15:00
Udinese-Cagliari 15:00
Fiorentina-Sampdoria 20:45