Heti 6:3

Vettel, Cseh és Hosszú triplázott, Gera bombázott - heti összefoglaló

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Vettel maradt a trónon

Nem állítom magamról, hogy rendszeres nézője lennék a Forma-1-es versenyeknek, ugyanakkor sportújságíróként természetesen követem a sportág eseményeit. A minimál TV-programomba a „hátha lesz valami baleset az elején, így a rajtot megnézem”-típusú hozzáállás fért bele az utóbbi években. A roppant izgalmasan alakuló 2012-es szezon zárását azonban már én sem hagyhattam ki. Sebastian Vettel és Fernando Alonso között ugyanis hatalmas harc volt várható, a Brazil Nagydíj rajtja után közvetlenül bekövetkező ütközés (ahol a kétszeres világbajnok német pördült meg) egy csapásra izgalmassá is tette a futamot. Bár a szintén kétszeres világbajnok spanyol pilóta végig nagyot küzdött, végül hiába lett második, a vb-összetett versenyében három ponttal kikapott a Red Bullos némettől. Azon lehet elmélkedni, hogy melyikük a jobb versenyző, ki a szimpatikusabb, de abban szerintem nincs vita, hogy mindketten megérdemelték volna a 2012-es vb-címet. Ezúttal Vettelnek jött össze a dolog, aki ezzel immáron háromszoros világbajnoknak (ráadásul minden idők legfiatalabbjaként, alig 25 évesen) mondhatja magát. Szinte szimbolikus volt a boxutcában történő ünneplés, ahol a (másodszor) visszavonuló Michael Schumachert is a háttérbe szorította a fiatal Red Bullos versenyző. A két német F-1 sztár együtt immáron tízszeres világbajnok, Vettel étvágyát látva pedig nem lennék biztos benne, hogy Schumi hét vb-címes rekordja olyan sokáig fennáll majd, mint annak idején a legendás Juan Manuel Fangio (5) világbajnoki csúcsa…

2. Cseh és Hosszú tripla az úszó Eb-n

A londoni olimpia és a decemberi világbajnokság árnyékéban nem biztos, hogy a rövidpályás Európa-bajnokság volt az év fő versenye az úszók számára, a franciaországi Chartresben azonban a magyar csapat ettől függetlenül is kitett magáért. Bár olimpiai bajnokunk, Gyurta Dániel ezúttal nem indult, magyar klasszisokból és sikerekből így sem volt hiány. A nemzetközi mezőny ugyan a májusi debreceni nagymedencés Eb-hez hasonlóan most is foghíjas volt, de ez legyen azok baja, akik nem jöttek el. A magyar csapat ott volt és hat arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel (Dániával holtversenyben) az éremtáblázat második helyén végzett a házigazdák mögött. Az éremszállítók listáját mondhatni természetesen most is Hosszú Katinka és Cseh László vezették, akik egyaránt három egyéni számban győztek. Laci megszokott versenyszámaiban (200 és 400 vegyes, 200 pillangó) maradt Európa-trónján, Katinka 100 és 200 vegyesen illetve 200 pillangón oktatta a mezőnyt. Igaz egyik kedvenc számában, 400 vegyesen Hannah Miley legyőzte őt, ám a decemberi vb-n lesz esélye visszavágni brit riválisának. Isztambulban ráadásul a tervek szerint már Gyurta Dani is ott lesz a medencében, így bízhatunk benne, hogy Debrecen, London és Chartres után a török metropolisz is felkerül a 2012-es magyar úszósikereket ábrázoló térképre.

3. Győri menetelés a magyar futball tavaszban

Azok közé tartozom, akik kellemes futball romantikával emlékeznek vissza a ’80-as évek legendás győri futball csapatára. A Verebes-féle Rába ETO gólzáporos meccseken - egy szezonban a 100 szerzett gólt is átlépve - verte sorra ellenfeleit, és szerzett egymás után két bajnoki címet. Egyelőre az az időszak (amikor divat volt még semleges nézőknek is ETO meccsre járni) még nem tért vissza, de kétségtelen tény, hogy Pintér Attila együttese egyre markánsabb arcot mutatja és jó úton halad afelé, hogy a klub történetének negyedik bajnoki diadalát is megszerezze. A tizenöt mérkőzés óta veretlen (!) csapat a hétvégi 16. fordulóban ráadásul a bajnoki címvédő Debrecent is legyőzte. Az őszi szezont fölényesen megnyerő klub az előrehozott első tavaszi fordulóban is remekelt, kész szerencse, hogy a korábbi botrány miatt kapott UEFA eltiltás már lejárt, így a győri csapat jövőre elindulhat az európai kupaporondon is. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Bajnokok Ligája selejtezője látogat majd el a Rába partjára….

4. Gera-bombával menetel a WBA

Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem feltétlenül a West Bromwich Albion eredményét keresi elsőként az angol bajnokságról szóló hírekben. A hagyományos nagy csapatok árnyékában azonban az utóbbi napokban jutott egy kis „napfény” az 1878-ban alapított klubnak is. Az idei bajnokságban parádésan szereplő csapat ugyanis a legutóbbi fordulóban 4-2-re győzött a Sunderland otthonában, Gera Zoltán ráadásul parádés góllal vette ki a részét az idegenbeli sikerből. A WBA ezzel a sikerrel már nyolcadszor szerzett három pontot a most futó bajnokságban és mivel csak három veresége van, így a tabella harmadik helyére jött fel, messze megelőzve olyan legendás klubokat is, mint az Arsenal, a Liverpool vagy éppen a Tottenham. Hiába viszont a sorozatos győzelmek, mégsem ígérhetem meg, hogy West Brom rajongóvá avanzsálok és csak az ő eredményeiket fogom nézni a tabellán. Sorry, ahhoz, hogy ez így legyen, Gera Zolinak bizony további gólokat kellene szereznie.

5. Alexander Pointner százados lett 

Nyolc évvel ezelőtt aligha gondolták az osztrák síszövetség vezetői, hogy mennyire jó döntést hoznak Alexander Pointner kinevezésével. A síugró csapat élére kijelölt - akkor még szokatlanul - fiatal edző azóta korszakos csapatot hozott össze és minden idők legeredményesebb trénerévé vált, nem utolsó sorban Morgenstern, Kofler, Loitzl és Schlierenzauer eredményeire alapozva. A Pointner-korszak a hétvégén újabb fejezetéhez érkezett, a lillehammeri Világkupa szezonnyitón ugyanis vasárnap Gregor Schlierenzauer győzött. Ezzel pedig megszerezte a Pointner-csapat történetének 100. Világkupa sikerét. A 83 egyéni siker mellé 17 csapat győzelem is társul, így jött össze a jubileumi siker a négygyermekes családapa számára. Az új módszereket (melyek során a mentális felkészülésre került át a hangsúly) kifejlesztő és sikerre vivő trénernek a 2014-es szocsi olimpia végéig szól a szerződése a sógoroknál. A sorozatos sikerek után jelen állás szerint mindkét fél hajlik a kontraktus idő előtti meghosszabbítására. Persze nem árt az óvatosság, hiszen tudjuk, hogy síugrásban talán az átlagosnál is gyorsabban változhatnak az erőviszonyok. Nem mellesleg a régi bölcsesség itt is érvényes: a jó edzőt a versenyzői „csinálják”.

6. Norvég diadalmenet svéd földön

A hétvégén a svédországi Gällivare-ben rendezett futamokkal vette kezdetét a sífutók Világkupa sorozata. Az elmúlt években a norvég férfiak és nők rendre uralták a mezőnyt, ezt a fajta dominanciát pedig most a szombaton és vasárnap rendezett négy verseny során is megtapasztalhattuk. A nők 10 km-es szabad stílusú futamában Marit Björgen „x+egyedik” győzelmének örülhetett, rá csakis honfitársa, Therese Johaug volt (kicsit) veszélyes. A fiúknál 15 km-en Martin Johnsud Sundby sikere némileg meglepő volt, az inkább a klasszikus stílusban jó norvég ugyan most állt először dobogón a gyorsabbik szakágban. Vasárnap aztán a váltókban is a norvégok uralták az eseményeket, a nőknél sorozatban ötödször nyerték meg gällivare-i váltót, a fiúknál pedig úgy tudtak az élen végezni, hogy a befutó ember, az olimpiai és világbajnok Petter Northug szinte csak edzés tempóban teljesítette saját 7,5 km-ét. A norvég fölényből persze nem szabad még messzemenő következtetéseket levonnunk, egyrészt hosszú még a szezon, másrészt az évad fő versenyeire (Tour de Ski + világbajnokság) a most még álmoskásan kezdő riválisok (pl. Justyna Kowalcyk, Dario Cologna) is felébrednek majd.

Heti Hármas

1. Újabb nehéz kő a vízben

Lassan több tucat kommunikációs szakemberre lenne szükség a magyar kajak-kenu életben, hiszen az utóbbi hetekben kis túlzással napi szinten ütik fel a fejüket különböző ügyek az amúgy legsikeresebb sportágunk háza táján. Kezdődött az egész a Douchev-Janics Natasa körül kialakult „megyek vagy maradok”-kérdéskörrel, majd Sarudi Alíz, Benedek Dalma és Paksy Tímea kivándorlásos sztoriját is megemésztettük. A friss Kozák Danuta-kérdéskör azonban már kezdi sokaknál betelíteni azt a bizonyos poharat. Lassan ugyanis nem lesz olyan klasszisunk, aki a három kajak-kenu aranyérmet hozó olimpia után ne dobna be egy újabb követ a sportág amúgy sem zavartalan állóvizébe. Hogy az ügyben kinek van igaza, nem az én tisztem eldönteni, de tény, hogy a felek vélhetően (vagy alaposan félreismerik egymást, ami az évek során végzett közös munka után finoman szólva is furcsa lenne) keveset beszélnek egymással. A nyár óta kétszeres olimpiai bajnoknak számító Danuta ugyanis szeretne párjával felkészülni a jövőben, ehhez klubja, a Honvéd viszont nem járult hozzá, így kettejük között kenyértörésre került sor. Ez így rendben is lenne, de a klubedző (Csipes Ferenc) egyben a válogatott szakvezetője is, akinek a honi szövetség álláspontja szerint a jövőben kötelessége lesz majd a keretedzések során Kozák munkáját is irányítani. A londoni hősök igencsak vaskos jutalmazását figyelembe véve alig hiszem, hogy Danuta döntése hátterében a pénz áll, azt viszont nagyon sajnálom, hogy a sikeres sportág ősze nem a londoni hősök ajnározásáról és országos road-showjáról szól. Pedig ennek felépítéséhez nem is kellett volna olyan sok PR-szakember…

2. Csődben az Universum

Úgy tűnik, hogy csak a nevében volt a világmindenség örökkévalóságához hasonlatos a német profi boksz istálló, az Universum Box-Promotion. A hamburgi illetőségű klub ugyanis a múlt héten csődöt jelentett, így megszűnt a magyar profi boksz elindításában és felvirágoztatásában amúgy nagy szerepet vállaló egyesület. Erdei Zsolt és Balzsay Károly is aggódhat a hír hallatán, lévén mindkettőjüknek komoly összegekkel tartozik a Klaus-Peter Kohl irányítása alatt csúcsra jutó klub. Arra nem tennénk nagy összeget, hogy az ilyen-olyan okok miatt már egyaránt bírósághoz fordult két magyar öklöző pénzt is lát még az Universumtól, az azonban tény, hogy a nálunk is jól ismert klub csődje már a levegőben lógott, hiszen világbajnokai sorra hagyták el. Tanulsággal számunkra is szolgálhat az eset, amely jól mutatja, hogy a sportgazdasági piacon bizony a Lajtától nyugatra is előfordul az, ami nálunk napi gyakorlat. A klubok pénzügyi túlköltekezése, a rossz menedzsment-döntések hosszú távon fizetésképtelenséghez, a megszűnéshez vezet(het)nek. Ez pedig még akkor is szomorú, ha most éppen nem a magyar sport újabb tradicionális klubjának nekrológjáról van szó…

3. A BL-címvédő átka

Minden korábbinál hamarabb sújthat le idén a Bajnokok Ligája címvédőjét sújtó átok. Mint ismeretes, a BEK-BL váltás óta még egyszer sem sikerült Európa aktuálisan legjobb labdarúgó klubcsapatának címet védenie a nemzetköz porondon. A tavasszal története első BL-diadalát arató Chelsea számára most ráadásul már a csoportkör sem alakult egyszerűen. A Juventustól elszenvedett 3-0-s vereség után ugyanis a londoni csapat a kiesés szélére került. Az utolsó fordulóban ugyanis a Chelsea hiába győzi le otthon a dán Nordsjaellandot, a Juventus ukrajnai pontszerzése esetén nem jut(hat)na tovább. A torinói háromgólos vereség ráadásul a májusban még ünnepelt sikeredző - a kirúgás okán persze nem kis összegű végkielégítésre jogot formáló - Roberto di Matteo talpára meghozta az útilaput. Utóda, Rafa Benitez sem járt egyelőre jobban, a korábbi Liverpool tréner ugyanis tán minden idők egyik legridegebb fogadtatását kapta a kékek szurkolóitól. Már akkor a távozását követelték ugyanis a Chelsea-drukkerek, midőn egyetlen meccsen sem irányította a csapatot. Mi lesz így vele, ha netán a nagy eséllyel várható BL-kiesés után még a bajnokságban is folytatja gyengélkedését a csapat?