Véget ért az NBI őszi szezonja, és bár a furcsa lebonyolítás miatt két tavaszi fordulót még idén lejátszanak, nem elsietett dolog mérlegre tenni az évad első felének tapasztalatait. Rendhagyó értékelő cikkünkben ezúttal a játékosokkal foglalkozunk mélyrehatóbban, sőt, egymásnak is eresztjük a magyar bajnokság legjobb hazai és külföldi spílereiből összeállított csapatot.
Felállásnak azt a 4-2-3-1-et választottuk, amely nem csak a világ futballját, de a honi NBI-et is uralja egyelőre, és bár néhány helyen próbálkoznak az edzők mással is, még mindig sztenderd alaptaktikának számít a ligában. Fontos megjegyeznünk, hogy nem statisztikai, még kevésbé pedig életműdíj alapján válogattuk össze a játékosokat: az elsődleges rendező elv az volt, hogy ennek a két csapatnak az egymás ellen vívott mérkőzésére igencsak szívesen váltanánk jegyet. Lesznek a csaptokban fiatal tehetségek, ígéretes ifjoncok, de kiválóan teljesítő öregek is, akiknek már semmi esélye egy sikeres külföldi kalandra – cserébe viszont itthon még mindig remekül szuperálnak.
Lássuk a csapatokat!
Kemenes (Honvéd) - Sztevanovics (Győr)
Két megbízható, stabil átlagot mindig hozó portás, csak azért, hogy ne fulladjon teljes gólfiesztába a képzeletbeli mérkőzés. A veterán szerb hálóőr tavaly már a visszavonulást fontolgatta, de végül a bajnoki cím reményében maradt még egy évet – egyelőre úgy látszik, jót súgtak megérzései. Kemenes vele szemben még évekig biztos pontja maradhat a kispestieknek, és ha elkerülik a tavaszihoz hasonló sérülések, akár a továbblépés sem elképzelhetetlen. 26 évéhez 77 élvonalbeli mérkőzés társul, ezzel alighanem rekordtartó kortársai között, és ez még úgy is becsülendő, hogy annak idején az igazán nagy áttörés sem a Fradiban sem külföldön nem jött neki össze.
Szolnoki (Videoton) - Brachi (Videoton)
Mindkét csapatunk jobbhátvédjét a Videoton szállítja, igaz, a fiatal Szolnoki a fehérvári csapatban többnyire balbekként szerepel – főleg Stopira sérülése óta. Pedig eredendően jobblábas, sőt, hogy a túloldali védő pozíciója lényegesen jobban is áll neki, azt épp az idény elején, Brachi maródisága idején bizonyította. Fiatal, tehetséges és megbízható bekk, nem vállalja túl magát, Sousa edzősködése pedig arra is garancia, hogy a rendszerszintű védekezés alapelveivel is megismerkedik. Hosszabb távon övé a jövő, főleg, hogy Brachi nyers erőn alapuló játéka idén egyelőre közel sem annyira kiemelkedő, mint az előző szezonban volt, igaz, a légiós jobbhátvédek közül így is egyértelműen övé a korona.
Takács Ákos (Győr) – Caneira (Videoton)
Nincs felőle kétség, a korábbi portugál válogatott játékos egyértelműen az NBI legjobb középső védője. Már nem olyan gyors, mint fénykorában, de még mindig remekül helyezkedik, okos, előrelátó és kiváló ütemérzékkel is rendelkezik, amit a társak hibáinak kijavításakor is bizonyít. A kora miatt nem az övé a jövő, de egyelőre Európában is használható párost alkot Viníciusszal, elég csak annyit hozzáfűzni, hogy a 2011-ben még EL-döntőt játszó Kaká képtelen bármelyiküket is megfelelően pótolni. Takács ezzel szemben amolyan kényszer-középső védő, bár tény, gyorsasága miatt talán mindegyik hazai opciónál alkalmasabb a feladatra. Győrben többnyire jobb-bekket játszik, de nem jön zavarba középen sem, Matthäus korában például védekező középpályásként rombolt a válogatottban, és magassága miatt egy sorral hátrébb is simán megállja a helyét.
Mészáros (DVSC) – Vinícius (Videoton)
Az Uruguay-ból érkezett brazil bekk legnagyobb erénye testi ereje és megbízhatósága, amit Caneirával párban kiválóan is kamatoztat. Akkor sem jön zavarba, ha ballal kell labdába érnie, ráadásul középhátvéd létére már-már szemtelenül fiatal, nem kell hozzá Filipovics Vladannak lenni, hogy kiszúrjuk, a Videoton hamarosan busás haszonnal adhat túl rajta. Mészáros vele szemben nem született középső védő, annak idején Cottbusban például még a középpályán szerepelt, csak a cívisvárosban csináltak belőle középhátvédet. Posztjához képest feltűnően gyors és fordulékony, és bár már 32 éves, még mindig simán benne lehet egy-két kiemelkedően jó NBI-es év. Kemény, kiegyensúlyozott párharc.
Völgyi (Győr) – Stopira (Videoton)
A zöld-foki szigeteki balhátvéddel lesz teljes a Vidi-védelem légiós csapatunkban, mentségünkre szóljon, a fehérváriak védelme kiemelkedően a legjobb egész Magyarországon. Stopira ráadásul amolyan üstökösként robbant be a hazai futballvalóságba, gyorsasága, cselezőkészsége, beadásai olyan minőséget mutattak a pálya bal oldalán, amire itthon csak nagyon kevés játékos képes. Az egyikük viszont éppen képzeletbeli ellenfele, Völgyi Dániel, aki 25 éves korára lehiggadt, megbízható, támadásban is használható balhátvéd lett – nem csoda, hogy egyre többen és egyre hangosabban követelik őt a válogatottba. Távolról is nagyszerűen lő, érzi az összjátékot, a beadásai használhatóak, nem mellesleg pedig az önbizalma is rendben van.
Varga József (DVSC) – Vasziljevics (Újpest)
A debreceniek Vargája évek óta az NBI kiemelkedően legjobb középpályása, abszolút érthetetlen, hogy mit keres még mindig a cívisvárosban. Idén állítólag lett volna lehetősége lelépni, de sem az Odense, sem a BATE érdeklődése nem tetszett neki eléggé, bundesligás ajánlatra pedig hiába várt, így jobb híján maradt Debrecenben. Pedig lassan lépnie kellene, idén nagyon gyakran beleszürkült a meccsekbe, az előrejátéka pedig meg sem közelíti a korábbi években látott szintet. Vasziljevicsnél ez épp fordítva van, támadásban kiváló, gólokat lő és gólpasszokat ad, sokszor épp az ő fellépése ad új lendületet a kifáradni látszó újpesti támadásoknak – cserébe viszont sem ütközni, sem labdát szerezni nem képes nemzetközi szinten. A Vidibe kevés volt és Sousával sem jött ki a legjobban, most a Megyeri úton megmutathatja, hiba volt őt idejekorán leírni.
Pátkai (Győr) – Trajkovics (Győr)
Az ETO-ban gyakran egymás mellett játszva szűrik meg az ellenfél támadásait, most egymás ellen bizonyíthatnák rátermettségüket. Pátkai erőssége az előrejáték, magyar szinten kiválóan passzol és jól is lát a pályán, cserébe pedig a tizenhatos közelébe is gyakran felér, igazi box-to-box játékos. Trajkovics inkább az ütközésben jeleskedik, kiválóan szűr és lép vissza a védők elé, Pintér Attila taktikájának egyik kulcsfontosságú eleme ő. Évek óta helyt áll a bajnokságban, a Győr is egyre erősebb, abszolút kiegyenlített a párharcuk Pátkaival – nálunk mégis a magyar a nyerő, orrhosszal.
Koltai (Győr) – Oliveira (Videoton)
Koltai az idei évad első felében abszolút kiemelkedett a győriek támadószekciójából. Gólokat lőtt, helyzeteket alakított ki, gyorsaságával és játékintelligenciájával sokszor megoldhatatlan feladat elé állította az ellenfelek védőit, sőt, akkor sem jött zavarba, ha csatárként kellett szerepelnie. Mi jobbszélsőként vesszük számításba, és nincs is gyenge riválisa, a fehérvári Oliveira tavaly például abszolút jogosan pályázott volna az NBI legjobb légiósa megtisztelő elismerésre. Idén kicsit halványabb a Vidiben, időnként ki is maradozgat Gyurcsó javára, de ettől még a képességeit kár lenne vitatni: pontosan passzol, jól ad be, képes egy az egyben megverni az emberét, és a helyzeteit is jó százalékkal veri be. Ilyen egy modern szélső.
Kanta (MTK) – Bouadla (DVSC)
Egy újjászülető és egy visszaeső irányítózseni – ha kettejük párharcát az őszi teljesítmény alapján kellene értékelni, nem is kérdés, kié lenne a szavazatunk. Bouadla nyári sérülése óta egyértelműen csak árnyéka annak az önmagának, aki tavaly tavasszal a hátán cipelte a Lokit a veretlen bajnoki címig, de nincs kétségünk afelől, hogy vissza fog térni a formája, talán azzal egyidőben, ahogy a társak is képesek lesznek felnőni mellé. Kanta ezzel szemben már az ősszel zseniális volt, gyakorlatilag rangidősként vezette a tabella elejére az MTK-t, időnként négy évvel ezelőtti önmagát idézve. Már 28 éves, így az egykoron beharangozott ígéretes külföldi karrier minden bizonnyal csak álom marad a számára (a madarak egyébként fehérvári szerződésről is csiripelnek), de itthon még lehet a Hidegkuti Stadion új Illés Bélája – ahhoz viszont nem ártana állandósítania a formáját.
Varga Roland (Győr) – Luque (DVTK)
Nem túlzás azt állítani, hogy a győriek fiatal balszélsője volt a szezon eddigi legkellemesebb meglepetése – még úgy is, hogy a 2009-es U20-as vb ideje alatt azért márt láttuk, nem mindennapi dolgokra képes. Játszott külföldön is, igaz, a bresciai kaland finoman szólva sem jött be neki, Pintér Attila filozófiájában viszont otthonra talált. 16 meccsen 9 gólig és 5 asszisztig jutni pestiesen szólva nem semmi, főleg annak fényében, hogy még mindig csak 22 éves – vagyis bőven van ideje záros határidőn belül visszatérni külföldre. A Diósgyőr veterán szélsője vele szemben a rutint és az állandóságot képviseli, és bár az őszi szezonban nem szaggatta szét az istrángot, kár lenne tagadni, az NBI egyik legjobb képességű labdarúgója. Idén eddig 10 meccsen 2 gól fűződik a nevéhez, de ha elkerülik a sérülések, és Szentes Lázár ragaszkodik hozzá tavasszal, kinyílhat a gól- és gólpasszcsap, vele együtt pedig a DVTK is feljebb kapaszkodhat a tabellán.
Nikolics (Videoton) – Kronaveter (Győr)
Némiképp meglepő párosítás, főleg, hogy az ETO szlovén légiósa nem az a kiköpött csatár, de hisszük, hogy az Oliveira-Luque-Bouadla tengellyel sokkal jobban megértené magát, mint a szintén felmerülő Coulibaly, vagy Sidibé. 11 meccsen játszott az ősszel, 4 gól és 3 gólpassz áll a neve mellett, ami bőven védhető, ráadásul csak idén nyáron csatlakozott Pintér Attila együtteséhez, bőven lesz még alkalma szokni a csapat és a bajnokság stílusát. Nikolics vele szemben már bejáratott itthoni gólvágó, volt gólkirály és ezüstcipős, idén pedig megint rendületlenül ostromolja az ellenfelek kapuját, 15 meccsen 8 találatig jutott a bajnokságban. Az EL-ben bizonyítja, hogy magasabb szinteken is megállná a helyét, gyorsasága kiemelkedő, és tavalyhoz képest a helyzetkihasználása is sokat fejlődött. Megérne egy próbát a válogatottban is.
A két csapat edzőjének (már csak a játékosok rendeltetési helye miatt is) Pintér Attilát és Paulo Sousát kérnénk fel.
Ti kimennétek a meccsre?