Joe Sakic

A klubhűség mintaképe, Joe Sakic a hetekben került be az NHL Hírességek Csarnokába három másik legendával, Mats Sundinnal, Pavel Burével és Adam Oatescal egyetemben. Sakic 21 évet húzott le az NHL-ben - mondaná az, aki csupán a karrierjének kezdetét és végét veszi figyelembe, ugyanakkor az aktív szezonszámláló csak húszat mutat, mivel a 2004-2005-ös szezonban nem lépett jégre a Colorado egykori csapatkapitánya.

Sakic alighanem pályafutása csúcsán volt, amikor beütött a krach 2004-ben. Az azt megelőző idényben 87 pontot szállított a Jetiknek, majd a lockout utáni évben ugyanennyivel tért vissza a Denver jegére. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmaradt szezonban is egy 80 pont körüli teljesítményt ki tudott volna préselni magából, aminek révén most 650 gól, és 1700 pont felett tartana. Már így is egy legendának számít, és az NHL mindenkori listájának előkelői között találja magát, azonban ez még magasabb lehetett volna, ha nincs az elmaradt szezon.

Mats Sundin

Sundin a Toronto Maple Leafs történetébe írta bele magát, miután a franchise legeredményesebb játékosaként hagyta ott a kanadaiakat 2008-ban, tizenkét év után. Sundin is leginkább a 2005-ös elmaradt szezon miatt panaszkodhat, hiszen Sakichoz hasonlóan a 2000-es évek elején sorban hozta a 70 pontos idényeket.

2004-ben 75 ponttal, míg 2006-ban 78-cal zárt (utóbbi 70 meccsen!), úgyhogy tőle is kinézett volna még egy hasonlóan jó szezon, amivel tovább öregbíthette volna nevét a Toronto színeiben. Arról nem is beszélve, hogy a Maple Leafs stabil playoff-résztvevő volt a lockoutig, sőt, sokan úgy vélik, hogy az elmaradt idényben akár a végső győzelemre is esélyesek lettek volna a Juharlevelesek. Helyette a két lockout közötti egyetlen csapat lettek, melyek egyszer sem voltak képesek playoffba jutni 2005 és 2012 között.

Pavel Bure

Az Orosz Rakéta, akinek pályafutása tele volt sérülésekkel, mégis az egyik legjobb orosz játékosként tartják számon az NHL történetében. Burét már nem érintette a 2004-2005-ös játékszünet, mivel 2003-ban szögre akasztotta a korcsolyáját, azonban a csonka szezon 1995-ben annál inkább kihatással volt a pontszámaira.

Bure két hatvangólos szezonon volt túl, plusz egy Stanley-kupa finálé friss élményén, amikor is az 1994-1995-ös idény nem indult el a tervezettnek megfelelően. Végül 44 meccsen csak 20 gólig tudott eljutni, és csapatával nem tudta megismételni az előző év sikereit. Az orosz csatár pályafutása során ötször is 50 gól felett termelt egy szezonban, és valószínűleg ez alól nem lett volna kivétel a '94-'95-ös alapszakasz sem, ha a fele nem marad el.

Adam Oates

Adam Oates számára a második lockout már csak megerősítette őt abban, hogy ideje búcsút venni az aktív karrierjétől. Azonban csakúgy, mint Burét, Oatest is alaposan megtréfálta a '90-es évek bérvitája. A híresen jól bulizó és gólokat előkészítő center 112 ponttal zárta a szezon 94-ben, és valami hasonlóra készült a következő etapban is.

A valóság azonban mást tartogatott neki, és csupán 53 pontot jegyezhetett fel magának a következő versenykiírásban, igaz még így is pont/meccs felett átlagolt. Ezt követően már csak kétszer érte el a 80 pontos határt, mígnem az Edmonton Oilers színeiben a visszavonulás gondolata meg nem erősödött benne. Ki tudja, ha marad egy évet még a lockout után, talán ő lett volna a hiányzó láncszem az Oilers számára a végső győzelemhez?

Paul Kariya

Az apró termetű, szélvészgyors szélső pont az 1995-ös szezonban debütált az NHL-ben, amikor is 47 meccsen rögtön 39 pontot termelt, majd második évében ezt tetézni is tudta 108 egységgel, ami pályafutása legjobb idényének bizonyult. A lockoutot megelőzően tagja volt a Colorado all-star csapatának - ekkortájt olyan nevek játszottak Denverben, mint  a pályafutása csúcsán lévő Rob Blake, Joe Sakic, Peter Forsberg, Milan Hejduk vagy Alex Tanguay.

Az Avalanche menedzsere, bízva abban, hogy megtalálják a régi kémiát, Teemu Selannét is Denverbe csábította, hogy ismét Kariyával játszhassanak. A kanadai csatárnak viszont nem sikerült jól a bemutatkozása, és csupán 36 pontra futotta tőle 51 mérkőzésen. Mégis, ha ez a csapat egyben marad - márpedig 2005 előtt nem volt fizetési sapka, úgyhogy minden bizonnyal nem sokat változott volna a keret - akkor félelmetes eredményekre lehettek volna képesek 2004-2005-ben.

Scott Stevens

A New Jersey kemény ütközéseiről elhíresült csapatkapitánya a 2004-es szezon második felét agyrázkódás utáni tünetek miatt kénytelen volt kihagynia, ami kihatott a csapat teljesítményére is. A Devils már az első körben búcsúzott, címvédőként, és a védelem Stevens nélkül koránt sem működött oly fényesen, mint azelőtt.

Stevens ennek ellenére is a liga legtöbb mérkőzésén fellépő védőjévé vált, miután 1616. meccsén is jégre lépett. Végül 1635-nél és 908 pontnál ragadt meg, és mindkettő bővülhetett volna még, ha nincs az elmaradt 2005-ös idény. Stevens sokszor kifejtette azóta, hogy a lockout előttig nem tudta elképzelni az életét jégkorong nélkül, de az elmaradt szezon ráébresztette, hogy nem csak erről szól minden. A Devilsnek pedig a következő idényben lett volna esélye a javításra, hiszen ekkortájt a Scott Niedermayer-Brian Rafalski-Stevens fémjelezte védő triumvirátus takarította el az embereket Martin Brodeur kapuja elől.