Premjer Liga

Dzsudzsák gólpasszt adott, a Dinamo visszavágott a Szpartaknak

A Dinamo Moszkva, Dzsudzsák Balázzsal a soraiban kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a Szpartak Moszkva otthonában az orosz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának fővárosi rangadóján.

Dzsudzsák öt asszisztnál jár a Premjer Ligában

A Szpartak négy veretlen bajnoki után várta a rangadót, míg a szezon eleji hullámvasutazás után egyre inkább belelendülő Dinamo legutóbbi öt bajnoki meccséből négyet megnyert és csak egyet veszített el. Dzsudzsákékat a visszavágás vágy is fűtötte, augusztus elején, a 3. fordulóban 4-0-ra kaptak ki hazai pályán Unai Emery csapatától, ami után Szergej Szilkin vezetőedző benyújtotta lemondását.

Húsz perc sem kellett hozzá, és már két góllal vezetett a Dinamo a Luzsnyiki Stadionban, méghozzá Dzsudzsák tevékeny közreműködésével: a 15. percben a magyar szélső gurított le egy szabadrúgást Alekszandr Kokorinnak, a labda megpattant egy védőn, így került a hálóba (0-1). Pár perccel később Dzsudzsák iramodott meg a jobb oldalon, középre tálalt, ahol az érkező Christian Noboa 10 méterről a kapuba lőtt (0-2).

A Szpartak nem tudott reagálni, a 22. percben Ari fejese jócskán elkerülte a kaput. A 25. percben Dzsudzsák a sorfalba bombázott egy szabadrúgást, pár pillanattal később megakasztott egy ellentámadást, amivel sárgát érdemelt ki. A vendégek továbbra is sokkal veszélyesebben futballoztak, a 36. percben Ivan Szolovjev balról, hét méterről a kapufát találta el. A szünetre eldöntötte a meccset Dan Petrescu együttese, az első félidő hosszabbításában egy kontrából Kokorin megverte emberét, és hat méterről, kissé balról a jobb alsóba helyezett (0-3).

A második felvonás elején szépíthetett volna a Szpartak, ám Dzyuba közeli lövését bravúrral védte Berezovszkij. Kokorin mesterhármast szerezhetett volna, de az 56. percben balról az oldalhálót találta el. A 80. percben bevitte a kegyelemdöfést a Dinamo: egy nagyszerűen kijátszott kontra végén a csereként beállt Szemsov egy bal oldali beadást az ötösről vágott a léc alá (0-4).

A 88. percben Szemsov is duplázott (0-5), majd a ráadásban megszerezte a becsületgólt a Dinamo, Artem Dzyuba révén (1-5). Dzsudzsákot a 85. percben cserélte le edzője. A Dinamo visszavágott az augusztusi zakóért, Dzsudzsákék jelenleg a kilencedikek a tabellán. A Szpartak a hatodik helyre csúszott, kérdés, a vezetőség elnézi-e Emerynek a csúfos hazai vereséget - és az utolsó helyet a Bajnokok Ligája G csoportjában.

Premjer Liga, 17. forduló:
Szpartak Moszkva-Dinamo Moszkva 01-5 (0-3)
gólszerző: Dzyuba (90+2.), ill. Kokorin (15., 45+1.), Noboa (18.), Szemsov (80., 88)
 
Később:
Kuban Krasznodar-Krilja Szovjetov
Hétfőn:
Amkar Perm-Anzi Mahacskala
Rubin Kazany-Volga Nyizsnyij Novgorod
Zenit-CSZKA Moskva
 
Szombaton játszották:
Tyerek Groznij-Alanyija Vlagyikavkaz 1-0
Lokomotiv Moszkva-FK Krasznodar 3-2
 
Pénteken játszották:
FK Rosztov-Mordivia Szaranszk 2-0