Már a találkozó megszervezése sem volt könnyű feladat. Sir Stanley Rous, az Angol Labdarúgó Szövetség elnöke hívta meg a magyar válogatottat Angliába. A meghívás apropója az FA alapításának a 90. évfordulója volt. Sebes Gusztáv magyar szövetségi kapitány már az 1952-es helsinki olimpián megegyezett az angolokkal, az ötlet azonban nem tetszett Magyarország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak. Végül az Aranycsapat korábbi sikerei és a szakemberek nyomásának hatására engedélyezték a kiutazást.
A mérkőzést hatalmas előkészületek övezték, manapság el sem tudjuk képzelni, hogy egy barátságos találkozónak ilyen jelentősége legyen. Azonban téved, aki azt gondolja, hogy ez csak egy barátságos mérkőzés volt, akkoriban ugyanis az egész világ feszülten várta, mi fog történni a Wembley Stadionban. Az angolok felfokozott hangulatban készültek az összecsapásra, hiszen elméletük szerint két különböző stílus, két eltérő futballkultúra találkozott a mérkőzésen. Európa két legjobb válogatottja mérte össze erejét 1953. november 25-én a Wembleyben.
Az Angol Oroszlánok és a Mágikus Magyarok összecsapását már hetekkel a találkozó előtt hirdették, a britek magukat tartották a futball feltalálóinak, a magyarokat pedig az újítóknak. Válogatottunknak akkoriban már nagy neve volt a kontinensen, hiszen 1950. június 4. óta, tehát több mint három éve veretlenek voltunk, míg az angolok 90 éve nem kaptak ki hazai pályán a Brit-szigeteken kívülről érkező ellenféltől.
Gondolhatnánk, hogy a későbbi siker hatására a magyar sajtó nevezte el Az évszázad mérkőzésének az összecsapást, ez azonban nem igaz. Az angolok hirdették ezen a néven a mérkőzést, és várták, hogy csapatuk véget vessen Puskásék három éve tartó veretlenségének. Az Aranycsapat alaposan felkészült az angolok taktikájából, olyannyira, hogy a Vasas pályáját ugyanazzal a vonalazással festették fel, ahogy a Wembley Stadioné volt, hogy ne legyen szokatlan a játékosok számára. Sőt Angliából hozattak labdákat, hogy megszokják azt a focisták! A mérkőzés előtt már két nappal elutaztak a szigetországba a magyar válogatott tagjai.
Itthon a mérkőzés napján megállt az élet, mindenki a rádió előtt ült, vagy az utcán hallgatta a közvetítést. Várták, hogy a legendás riporter, Szepesi György megkezdje a mérkőzés tudósítását.
Több mint 100 ezer ember várta lélegzetét visszafojtva a csapatoka, aztán az első üdvrivalgások után már az első percben néma csend lett úrrá a hatalmas tömegen. Bozsik ugyanis a félpályáról Hidegkutihoz passzolt, a középcsatár pedig Johnston és Eckersley mellett elhúzva kisodródott helyzetből óriási gólt lőtt a kapu jobb felső sarkába. Ezzel egy perc elteltével megszerezte a magyar csapat a vezetést. (0-1) Negyedóra elteltével aztán sikerült egyenlítenie Angliának, amikor Mortensen Sewellt ugratta ki, ő pedig nem hibázta el a helyzetet. (1-1)
Ez csak felpaprikázta a káprázatosan játszó magyar csapatot, és a 21. percben Czibor beadása után Puskás estében még Hidegkutihoz passzolt, aki a bal felső sarokba lőtt. (1-2) Három percre rá már két gól volt a mieink előnye, egy remek támadás után Puskás egy hátrahúzós csellel lefektette Wrightot, majd bal lábbal félmagasan a kapuba lőtt. (1-3) Ez a gól legendássá vált, a mai napig előszeretettel mutogatják az egész világon, nem véletlenül kapta az Évszázad gólja megtisztelő címet.
Az Aranycsapat a kétgólos előny birtokában sem mondott le a támadásokról, és Bozsik szabadrúgása után a labda Puskás érintésével kötött ki a kapu jobb alsó sarkában. (1-4) A 37. percben aztán sikerült szépíteniük a házigazdáknak Mortensen 12 méteres lövése után. (2-4) A félidei eredmény megdöbbentette az angol drukkereket, nem számítottak erre, hiszen magukat tartották a mérkőzés esélyesének.
A fordulás után öt perccel Kocsis fejese után a labda a bal kapufáról Bozsikhoz került, aki majd’ 25 méterről a kapuba jobb felső sarkába lőtt. (2-5) Az angolok a gól után teljesen összetörtek, az 53. percben így újra betalált az Aranycsapat: Puskás hajszálpontos beívelése után Hidegkuti a 16-oson belülről, kapásból szerezte meg saját maga harmadik, csapata hatodik találatát. (2-6) Az angolok az 57. percben még szépíteni tudtak Ramsey 11-ese után, azonban így is szenzációs, 6-3-as győzelmet aratott a magyar válogatott a futball feltalálói ellen, megtörve 90 éves hazai veretlenségüket.
A mérkőzés statisztikája elképesztő adatokat mutatott: a magyar válogatottnak 35 kapura lövése volt, szemben az angolok 6 próbálkozásával. A két csapat taktikája merőben eltérő volt, a magyarok gyors, rövid passzokkal operáltak, amivel teljesen megbontották az angolok védelmét, míg a hazaiak többnyire a levegőben próbálták feltörni a magyar védelmet - amint az eredményből is látható -, kevés sikerrel.
A 2009-ben elhunyt Sir Bobby Robson így emlékezett a mérkőzésre: "Ámulva néztem a magyarokra, mintha a Marsról jöttek volna a pályára. Azt hittük, kiütjük és megtanítjuk futballozni a magyarokat. Ehelyett ők voltak a mesterek, mi pedig a tanítványok."
A The Times így fogadta az eredményt: "A futball új felfogása. Angliát hazai földön győzte le az idegen hódító, az olimpiai bajnokcsapat. A magyarok történelmet írtak azzal, hogy földön, levegőben és taktikában is megverték az angol válogatottat."
A Daily Mail így vélekedett a meccsről: "Az angol játékosokban csalódott a nézősereg, viszont bámulta a magyarok csodálatos technikai képzettségét. Osztálykülönbség volt a két csapat között."
A korabeli lapokból kiderül, hogy az angolok még sosem láttak hasonló futballt. Jackie Sewell, az angolok támadója úgy gondol a mérkőzésre, mintha csak tegnap lett volna: "Az angol emberek azt hitték, hogy mi fogunk nyerni, de nagy leckét kaptunk azon a napon. Nem gondolom, hogy rosszul játszottunk volna, de a magyarok egyszerűen csodálatosak voltak. Az volt a legjobb csapat, amelyet valaha életemben futballozni láttam. Hihetetlen volt, a mozgásuk a pályán és a passzjátékuk, a háromszögelések, a kényszerítők, azelőtt nem láttunk ilyen futballt. Soha egyetlen csapatnál nem éreztem olyan erős kiállást egymásért, mint náluk. A kapcsolatuk egymással különleges volt. Az egyetlen pillanat, amikor élveztem az összecsapást, a gólom volt, de az a magyarokat nem vetette vissza, folytatták ugyanazt, amit addig, és nemsokára már 4-1-re vezettek."
Az FA első embere, Sir Stanley Rous így nyilatkozott a mérkőzést követően: "Sajnos a magyar játékosok nem engedték megmutatni nekünk, hogy tulajdonképpen mit is tudunk. Tanulságos volt a mérkőzés, és nem szégyellünk tanulni a korábbi tanítványoktól. A magyarok új elemeket hoztak a labdarúgásba, és ezzel segítették a sportág fejlődését."
A Szabad Nép című újság így számolt be a történtekről: "Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzá fűzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget. Labdarúgóink új győzelme újabb dicsőséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivívva a magyar sport haladt."
A mérkőzés fogadtatása idehaza természetesen kitörő volt, a pályaudvaron hatalmas tömeg fogadta a labdarúgókat. A sikert az egész ország magáénak érezte, mindenki együtt szeretett volna ünnepelni a csapattal. Azokban a nehéz években egy-két napig emelt fővel járhatott mindenki az országban. Erről a győzelemről minden magyarnak aki átélte, megvan a saját története, mindenki pontosan tudja, hol hallgatta a közvetítést, vagy honnan értesült a diadalról.
A magyar válogatott kétségkívül addigi legnagyobb győzelmét aratta, a kontinens úgy beszélt a mérkőzésről, hogy Európa legyőzte a Szigetországot. Ha valaki nem is hallott addig Magyarországról, vagy nem is tudta mi a fővárosunk, erre a sikerre mindenképpen emlékezett, és tudta milyen jelentősége volt. Az Aranycsapat sikerét azóta sem tudta felülmúlni itthon senki, és nem is lesz könnyű, hiszen akkoriban ők voltak a világ legjobbjai, a 6-3 pedig az évszázad mérkőzése.