Kajak-kenu

A szövetség tiszteletben tartja Kozák Danuta döntését

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajnálja, hogy Kozák Danuta nem tudott megállapodni azzal az egyesülettel, amelynek színeiben kétszeres olimpiai aranyérmes lett, de bízik abban, hogy megfelelő szakmai irányítással a bajnoknő képes lesz folytatni azt a sikerszériát, amit a Domino-Honvéd versenyzőjeként évekkel ezelőtt megkezdett.

Mint ismert, nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a Budapest Honvédnál Kozák Danuta, London kétszeres aranyérmese.

"Kozák Danuta egy nemzeti intézmény, aki nemcsak a kajak-kenu sportág legfényesebb csillaga, hanem a londoni olimpia óta az ország legsikeresebb sportolója is, ezért a szövetség részéről maximálisan tiszteletben tartjuk döntését. Tegnap beszéltem vele telefonon és elmondtam neki, hogy bármilyen döntést hoz, mi minden szervezési és erkölcsi támogatást meg fogunk neki adni ahhoz, hogy a pályafutása minél jobb körülmények között folytathassa. Ha szükséges, segítünk neki olyan szakosztályt találni, ahol hasonlóan magas szintű szakmai munka zajlik, mint az eddigi klubjánál" - idézi Dr. Baráth Etelét, az MKSZ elnökét a szervezet közleménye.