Premier League visszatekintő

Ferguson hiába várt a mesés feltámadásra

  • Drégelyvári Anna

A 12. fordulót rendezték a hétvégén az angol labdarúgó-bajnokságban. A legnagyobb meglepetést a Norwich City és a West Bromwich Albion szolgáltatta, a Kanárik hazai pályán legyőzték a Manchester Unitedet, míg a Gera Zoltánnal felálló birminghamiek a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-t fektették két vállra. A Reading 2008 után újra győzelmet ünnepelhetett a Premier League-ben.

Ezúttal nem jött a "hátrányból is úgyis nyerünk" taktika. A Manchester United kilenc bajnoki győzelméből négyszer vesztes állásból fordított, háromszor a második félidőben. És idevehetjük a Chelsea elleni rangadót is, amikor 0-2-ről felálltak a Kékek, de megint a gyárvárosiaké volt az utolsó gól. Hogy teljes legyen a kép, a Bajnokok Ligájában négy sikerükből háromszor szintén vesztes helyzetből nyertek. Szombaton elmaradt a nagy hajrá, a Vörös Ördögök haloványak voltak Norwich-ban. Elöl nagyon hiányzott a mandulájával lebetegedő Wayne Rooney a vendégektől - de hátul is, hiszen a csatár a mostani szezonban a támadások szervezése mellett rengeteget segített be a védekezésben is. A kínálkozó lehetőségre pedig lecsaptak a Kanárik, Anthony Pilkington fejese, no meg a remek védekezés plusz John Ruddy bravúrjai három pontot értek. Chris Hughton fiai előtt Sir Alex Ferguson is fejet hajtott.

"Dicséret illeti a Norwich-ot a küzdőszelleme és a játéka miatt, a hazai csapat nem ismert elveszett labdát. A Norwich fantasztikusan védekezett, és kapusa remekül védett. Ellenfelünk megérdemelten győzött, mert óriási erővel küzdött. Többet birtokoltuk a labdát, volt egy-két kisebb helyzetünk, de igazi lehetőséget nem tudtunk kialakítani, ez nem a mi esténk volt" - dicsérte a norfolkiakat Ferguson. Való igaz, a United legnagyobb helyzete talán Bassong veszélyes mentése volt. A gyárvárosi együttes öt megnyert bajnokit követően a szezonban harmadszor kapott ki, ráadásul át kellett adnia vezető helyét a tabellán a még mindig veretlen Manchester Citynek.

A Manchester United szombaton a tökutolsó QPR ellen a papírforma szerint könnyedén javíthat, ám az egyre nagyobb hullámvölgyben lévő Chelsea-re erőltetett menet vár. A Kékek négy forduló óta nyeretlenek - ezalatt mindössze alatt két pontot gyűjtöttek -, ráadásul a Swansea elleni döntetlen és a West Bromwich elleni csúfos zakó nem volt benne a "pakliban". A sérülések és a rengeteg tétmérkőzés miatt kénytelen rotálni Roberto Di Matteo, a Hawthornsban alig több mint 24 év volt a kezdőcsapat átlagéletkora. Gera Zoltánék bravúros diadalt arattak, zsinórban harmadszor, ezzel a negyedik helyen állnak. A Chelsea már négy ponttal marad el a listavezetőtől - egy egységgel előzi meg szombati legyőzőjét -, és kedden Torinóban a Juventus ellen kellene kiharcolnia a továbbjutást a BL-ben, majd vasárnap a Cityt fogadja...

Di Matteo a sorozatos bukdácsolás miatt változtatásokat ígért. Megszellőztette, hogy talán defenzív stílusra kellene átállniuk. Hiába no, az tavasszal bejött, mit bejött, Bajnokok Ligája-diadalt ért, de abból a keretből sokkal többet nem is lehetett kihozni. Az olasznak inkább az augusztusban, szeptemberben látott útra kellene visszatérítenie csapatát, mert szívesebben néznénk Oscar, Hazard és Mata pazar villanásait, mint azt, hogy őket beáldozza a tréner a védekezés oltárán. A brazil karmestert amúgy sem arra találták ki - és nem arra szerződtették. Na persze az sem ártana, ha Torres nem csak a Bajnokok Ligájában lőné a gólokat.

Eközben Readingben megtört a jég. Az újonc kiscsapat a 12. fordulóban - igaz, egy meccsel kevesebbet játszott - végre megszerezte első győzelmét, ráadásul az ősszel nagyszerűen menetelő, szeptember vége óta veretlen Evertont fektette két vállra, vagyis 2008 óta újra győzelmet ünnepelhetett a Premier League-ben. Brian McDermott fiai hátrányból fordítottak, és bíznak benne, a győzelem lendületet adhat a folytatásra. Csak Pavel Pogrebnyak találná már meg a góllövő cipőjét...az orosz csatárt a nyáron nagy ígéretekkel - és nagy fizetéssel - csábították a Madejski Stadionba, de a Premier League-ben eddig csak kétszer volt eredményes.

A Queens Parknál ellenben várat magára a nagy áttörés, a Reading sikerével immár csak a londoniak állnak győzelem nélkül, de Mark Hughes még mindig nem kapta meg felmondólevelét. "A szurkolóink joggal csalódottak, és joggal kérik számon rajtam és a futballistákon a teljesítményt. Most egy olyan helyzetben vagyunk, amikor nagyon gyorsan kell megvalósítanunk valamit, és nem csak játszani, és remélni, hogy majd valami történik" - mondta a menedzser. A sorsolás nem kedvez az önmegvalósításhoz, hétvégén az Old Traffordra látogat a QPR, és aligha ott törik meg az átkot a Parkőrök.

Premier League, 12. forduló:
Fulham-Sunderland 1-3 (0-0)
gólszerző: Petric (62.), ill. Fletcher (50.), Cuéllar (65.), Sessegnon (70.)
kiállítva: Hangeland (31. - Fulham)
 
Norwich City-Manchester United 1-0 (0-0)
gólszerző: Pilkington (60.)
 
FC Liverpool-Wigan Athletic 3-0 (0-0)
gólszerző: Suárez (47., 58.), José Enrique (66.)
 
Manchester City-Aston Villa 5-0 (1-0)
gólszerző: Silva (43.), Agüero (54. - 11-esből, 67.), Tévez (65. - 11-esből, 74.),
 
Newcastle United-Swansea City 1-2 (0-0)
gólszerző: Demba Ba (90+2.), ill. Michu (58.), de Guzman (87.)
 
Queens Park Rangers-Southampton 1-3 (0-2)
gólszerző: Hoilett (49.), ill. R. Lambert (23.), Puncheon (45.), A. Ferdinand (83. - öngól)
 
Reading-Everton 2-1 (0-1)
gólszerző: Le Fondre (51., 79. - a másodikat 11-esből), ill. Naismith (10.)
 
West Bromwich Albion-Chelsea 2-1 (1-1)
gólszerző: Long (10.), Odemwingie (51.), ill. Hazard (39.)
 
Arsenal-Tottenham Hotspur 5-2 (3-1)
gólszerző: Mertesacker (23.), Podolski (42.), Giroud (45+1.), Cazorla (60.), Walcott (90+1.) ill. Adebayor (10.), Bale (71.)
kiállítva: Adebayor (17. - Tottenham)
 
Hétfőn este játsszák:
West Ham United-Stoke City 21.00
Tabella:
    M Gy D V Rg Kg Gk P
1. Manchester City 12 8 4 0 25 10 +15 28
2. Manchester United 12 9 0 3 29 17 +12 27
3. Chelsea 12 7 3 2 24 13 +11 24
4. West Bromwich Albion 12 7 2 3 19 13 +6 23
5. Everton 12 5 5 2 22 16 +6 20
6. Arsenal 12 5 4 3 23 13 +10 19
7. West Ham United 11 5 3 3 14 11 +3 18
8. Tottenham Hotspur 12 5 2 5 20 21 -1 17
9. Fulham 12 4 4 4 25 22 +3 16
10. Swansea City 12 4 4 4 18 16 +2 16
11. Liverpool 12 3 6 3 17 16 +1 15
12. Newcastle United 12 3 5 4 13 17 -4 14
13. Norwich City 12 3 5 4 9 18 -9 14
14. Stoke City 11 2 6 3 9 10 -1 12
15. Sunderland 11 2 6 3 10 12 -2 12
16. Wigan Athletic 12 3 2 7 12 21 -9 11
17. Reading 11 1 6 4 14 19 -5 9
18. Aston Villa 12 2 3 7 10 22 -12 9
19. Southampton 12 2 2 8 18 30 -12 8
20. Queens Park Rangers 12 0 4 8 9 23 -14 4
A góllövőlista élmezőnye:
L. Suárez Liverpool 10
D. Ba Newcastle United 8
R. van Persie Manchester United 8
Michu Swansea City 7
E. Dzeko Manchester City 6
M. Fellaini Everton 6
S. Fletcher Sunderland 6
C. Tévez Manchester City 6
S. Agüero Manchester City 5
D. Berbatov Fulham 5
J. Defoe Tottenham Hotspur 5
N. Jelavic Everton 5
R. Lambert Southampton 5
K. Nolan West Ham United 5