Davis Kupa

Ferrer simán verte Berdychet, az ötödik meccs dönt

David Ferrer 6:2, 6:3, 7:5 arányban győzött Tomás Berdych ellen a Davis Kupa prágai döntőjében, így az állás a csehek és a spanyolok között négy meccs után 2-2. A trófea sorsáról a Radek Stepánek-Nicolás Almagro összecsapás dönt.

Óriási várakozások előzték meg Prágában a vasárnapi egyes mérkőzéseket. A hazaiak három meccset követően 2-1-re vezettek, így a két vasárnapi összecsapásból elég volt egyet megnyerniük, hogy 1980 után megszerezzék történetük második Davis Kupa elsőségét. Erre először az első két játéknap cseh hősének, Tomás Berdychnek volt lehetősége, aki David Ferrer ellen lépett pályára.

A 27 esztendős játékos azonban nem kezdte jól a találkozót, egy tenyeres és egy fonák oldalról elkövetett ki nem kényszerített hiba után azonnal elvesztette adogatását, Ferrer ütőjéről ellenben záporoztak a nyerők (0:3). 16 percbe telt, míg Berdych fogadóként pontot tudott nyerni, s úgy tűnt, hogy könnyű dolga lesz Ferrernek. 4:1-es vezetésénél újabb bréklabdákhoz jutott a spanyol, de Berdych fordított, utána pedig lejátszották az első szett kulcsfontosságú játékát. Ferrer mindjárt egy kettős hibával nyitott, majd összesen három bréklehetősége volt ellenfelének, de Berdych nem tudott azokkal élni (2:5), később ráadásul újból elvesztette adogatását (2:6).

A spanyolok öröme az egyenlítést követően

A 30 éves spanyol a második felvonásban tovább tartotta játékának intenzitását: simán hozta első adogatásást, majd azonnal brékelte Bedychet (0:2). A cseh teniszező 0:3-nál szünetet kért, de ezzel sem tudta kizökkenteni vetélytársát; Berdych legközelebb 1:3-nál került ahhoz, hogy visszavegye adogatását, de 0-30 nem volt neki elég (3:6).

A harmadik játszma elején történt először az, hogy Berdych hozta első adogatását (1:0), sok öröme azonban nem lehetett benne. Alig percekkel később ismét bréklabdákat kellett visszavernie, s ahogyan az sokszor előfordult az első két szett folyamán, ezúttal sem sikerült neki (1:2). 2:4-es állásnál, egy egészen hihetetlen fonák elütést követően Ferrer újabb bréklabdához jutott, de Berdych két ásszal válaszolt, majd óriási fordulat állt be.

Berdych, aki hosszú idő óta semmi veszélyt nem jelentett fogadóként, egy remek tenyeres kereszt után 15-30-ig, majd később bréklabdáig jutott, melyet értékesített (4:4). 5:4-nél már a cseh játékosnál volt az előny, de Ferrer egyenlített, majd egy remek átemelés után, melyet Berdych nem tudott megfelelően megütni, ismét bréklabdához jutott, melyet kihasznált (5:6). A spanyolnak ezek után nem okozott gondot kiszerválni a meccset (5:7).

Ferrer ezzel igencsak elhallgattatta a prágai közönséget, melyet legközelebb Radek Stepánek lehet képes felvidítani Nicolás Almagro ellen.

Davis Kupa
Döntő, Prága
Berdych (Csehország)-Ferrer (Spanyolország) 2:6 3:6 5:7
 
Később:
Stepánek (Csehország)-Almagro (Spanyolország)
A három nyert meccsig tartó párharc eredménye 2-2.