NB I

Szivics a hajrában bukta a győzelmet Kecskeméten

Tomiszlav Szivics egy pontot szerzett paksi trénerként, csapata 1-1-et játszott a KTE otthonában az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Nem bírt egymással a KTE és a Paks

Pikáns mérkőzésre készült Tomiszlav Szivics, aki először meccselhetett egykori csapata, a Kecskemét ellen. A Paks trénere a találkozó előtt elmondta, számára nem különleges ez a mérkőzés.

,,Ugyanolyan munkanapnak kell tekinteni ezt is, mint a többit. A labdarúgásban nem lehetnek érzések. A fociban három, egy és nulla pont van, és nekünk most kell a három. A Kecskeméthez megyünk, amelyik már egészen más csapat, mint amikor én ott voltam. Új edző, új játékosok, új elképzelések és új koncepciók vannak. Nekünk most elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, és csak utána az ellenféllel" - jelentette ki a szerb-magyar szakvezető.

A KTE kezdte jobban a mérkőzést, a 11. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak.Tarabai cselezgetett a 16-os bal oldalánál, amikor Heffler Tibor elhúzta a lábát. A tizenegyest Litsingi azonban a kapu fölé lőtte. Negyedóra elteltével egy öngóllal szerezte meg a vezetést a Paks: Kulcsár Dávid adta be a labdát a bal oldalról, Vaskó pedig négy méterről saját kapujának jobb oldalába lőtt (0-1). A kapott gól után tíz perc kellett, hogy magához térjen a KTE: Rafael Burgos kapott egy remek kiugratást középen, majd 13 méterről, kissé jobbról a kapu bal felső sarka mellé lőtt. Az első félidő vége előtt Szavics cselezgetett a bal oldalon, majd 12 méterről lőtt, s a labda centikkel kerülte el a kapu bal alsó sarkát. A félidőben egy góllal vezettek a vendégek.

A második játékrészben mindent megtett az egyenlítésért a KTE, Burgos lövését nagy bravúrral hárította Csernyánszki. A 62. percben aztán Lázok tört be a 16-oson belülre jobbról, az alapvonal környékén, amikor Tarabai becsúszva buktatta. Simon tizenegyesét azonban Borszéki bravúrral hárította. A 72. percben Lázok 20 méteres szabadrúgása alig ment el a kapu fölött. Tíz perccel később Heffler Norbert tört be balról a 16-oson belülre, majd 9 méterről lőtt, Borszéki bravúrral védett. A 90. percben mégis egyenlített a KTE: Pekár 24 méteres szabadrúgása a jobb felsőben kötött ki (1-1). A KTE így nagy szenvedések árán otthon tartott egy pontot a Paks ellen.

OTP Bank Liga
15. forduló
Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano - MVM Paks 1-1 (0-1)
Kecskemét, 2433 néző, v: Németh
gólszerzők: Pekár (90.), illetve Vaskó (16., öngól)
sárga lap: Savic (27.), Tarabai (59.), Patvaros (62.), Fottó (71.), illetve Fiola (44.), Simon (45.), Bartha (79.)
Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano:Borszéki - Koszó, Póti, Vaskó, Forró - Ramos, Savic, Patvaros (Pekár, 65.) - Litsingi (Salami, 74.), Burgos (Dosso, 82.), Tarabai
 
MVM Paks:Csernyánszki - Fiola, Éger, Szabó, Csehi - Bori (Lázok, 61.), Heffler T., Sipeki (Bartha, 68.), Kulcsár - Simon, Tököli (Heffler N., 79.)