Emlékezés

Márciusra készülhet el az első egészalakos Puskás-szobor

Jövő márciusra készülhet el az első egészalakos Puskás-szobor a világon, a műalkotásnak otthont adó teret az Aranycsapat legendás futballistájáról nevezik el.

Az egy nappal Puskás Ferenc halálának hatodik évfordulója előtt, pénteken tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Újbuda Újlak Közösségi Egyesület tíz művész számára meghívásos pályázatot írt ki a szobor elkészítésére A művészeknek egy fotó alapján kell dolgozniuk. A kép Puskást örökíti meg, miközben Szalonikiben gyerekeket tanít "dekázni".

A pályázatokat a szakmai zsűri december közepén bírálja el, az avatást pedig a tervek szerint Puskás Ferenc születésének évfordulója (április 1.) előtt tartanák meg.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere hangsúlyozta, az önkormányzat egyértelműen támogatta azt az ötletet, hogy a Bécsi út és Dereglye utca által határolt teret Puskásról nevezzék el. Hozzátette: Puskás olyan példakép, akit fiatalok elé kell állítani, kiváló sportoló és nagyszerű ember volt.

"Óbuda nagyon büszke, hogy otthont adhat ennek a szobornak és térnek" - mondta Bús Balázs a sajtótájékoztatón, amelyen megjelent többek között Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony is.

Szöllősi György, Puskás Ferenc hagyatékának kezelője kiemelte: ez lesz az első egészalakos Puskás-szobor a világon. Hozzátette: Magyarországon Zalaszabaron, a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában és a felcsúti Puskás Akadémián, míg Spanyolországban a Real Madrid elnökségi tárgyalótermében is található mellszobor. A tervek szerint a jövőben Athénban, a Panathinaikosz régi stadionjánál (itt edzősködött Puskás), illetve a Real Madrid új edzőközpontjában állítanak szobrot a Száguldó Őrnagyról.

Szöllősi elmondta még: a jövő évi Puskás-Suzuki utánpótlás tornán - amely hagyományosan április elsején egy díszvacsorával kezdődik - már a résztvevő csapatokkal - a Real Madriddal, a Panathinaikosszal, a Bp. Honvéddal, a Felcsúttal és a Melbourne-nel - tekinthetik meg az óbudai műalkotást.

Szombaton, Puskás Ferenc halálának hatodik évfordulóján, a kispesti Templom téren álló Nagyboldogasszony templomban - ahol a labdarúgó 1950-ben házasságot kötött - a 18 órától kezdődő szentmisét Puskás Ferenc lelki üdvének ajánlják fel.