NB I visszatekintő

Támadás az edzők ellen

  • Göbölyös János

A hétvégén folytatódott az OTP Bank Liga. Összeállításunkban a tizennegyedik forduló mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel.

Elváltak útjaik? - Fotó: haladas.nyugat.hu

Akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz. A párhuzam morbid, nem is annak szánom, de hasonló logika mentén gondolkodva Artner Tamást juttatja eszembe. Egészen pontosan azt a helyzetet, amibe a Haladás trénere került a múlt héten, amikor a szombathelyiek számára duplán fájó pápai vereség után felajánlotta lemondását, majd rá egy napra egy emberként állt ki mellette a klub - a takarítónőtől kezdve a szertároson át a tulajdonosokig. Nem megszokott reakció ez mifelénk, nálunk inkább az a módi, hogy ,,elismerjük a munkáját, sokat köszönhetünk neki, de új impulzusra van szüksége a csapatnak, ezért közös megegyezéssel megválunk egymástól". A szöveg ismerős, a púder helyett azonban a mögöttes tartalom a lényeg, ami valahogy úgy szól, hogy ,,elégedetlenek vagyunk vele, s bár a szerződése szerint még maradhatna, jobbnak látjuk megelőzni a nagyobb bajt, ezért némi bánatpénz fejében elbúcsúzunk tőle".

Artner esetében nem volt semmiféle vetítés, az elöljárók szép sorban, kerek-perec kijelentették, a bizalom továbbra is töretlen az edzővel szemben, s hogy ennek még nagyobb nyomatékot adjanak, megerősítették abbéli szándékát, hogy akivel problémája van, azt nyugodtan megbüntetheti, ha kell, kurtítsa meg a pénzét. Ugyanakkor az összes türelmet árasztó nyilatkozatban ott lapult egy félmondat, miszerint ,,...de az Újpestet meg kell verni!" Ebből aztán mindenki tudta, hogy ellenkező esetben, talán még döntetlennél is, nem lesz olyan szombathelyi főnök, aki marasztalná Artnert, miután az nyilván ismét hamut szórt volna a fejére, és benyújtja a felmondó levelét. Nem így történt. A forgatókönyv a többség akarata szerint íródott, bár egy gólos Haladás-vezetésnél a lelátóról felhangzó ,,k...va gyenge" rigmus ennek némiképp ellentmond. A mindent eldöntő második gól után úgy tűnt, nem fokozható már a feszültség a Rohonci úton, Kenesei Krisztián azonban tett arról, hogy ne csak a győzelem legyen a téma.

A 35 esztendős, korábbi 29-szeres válogatott csatár, aki még mindig az egyik meghatározó játékosa a Haladásnak, úgy ünnepelte a találatát, hogy azzal egyértelműen és látványosan üzent Artnernek, kinyilvánította, nem ért vele egyet abban, hogy ő már csak csereként segíthet a csapaton. Pedig néhány héttel ezelőtt megbeszélték. Akkor nem is volt ezzel probléma, ám most, hogy nem jöttek az eredmények, és ezzel párhuzamosan a tréner pozíciója is meggyengült, ráadásul a közönség sem ájult el a szó szerint kézzel-lábbal futballozó, ezért kilenc főre fogyatkozott Újpest elleni játéktól, Kenesei úgy gondolta, vele együtt a kispados poén is ülhet. Hogy a jelenet mennyire és kinek volt vicces, az a mérkőzés utáni nyilatkozatokból kiderül, tény, hogy a szokatlan gólörömből ügy lett. Az edző azzal fejezte be a történtekkel kapcsolatos mondandóját, hogy a vezetőknek kell eldönteni, milyen módon szankcionálják a játékost. Megtették. Ugyanolyan gyorsan, mint ahogyan egy héttel ezelőtt Artner mellett kiálltak, az együttes legeredményesebb játékosát, a tizennyolcból hat gólt szerző Keneseit az NB II-es kerethez irányították, azaz nem edzhet az első csapattal. Hogy meddig, azt most még senki nem tudja. Ami biztos, a következő fordulóban Kispestre utazik a Haladás, aztán az Egerrel játszik Angyalföldön, majd az év utolsó meccsén az őszi bajnok Győrt fogadja. A téli szünet meg elég hosszú lesz ahhoz, hogy felkészüljön a keret a tavaszra. Keneseivel, vagy nélküle, Artnerrel, vagy valaki mással. Jelenleg arra van a legkevesebb esély, hogy együtt mindkettővel.

Győztesek, vagy áldozatok? - Fotó: dvtk.eu

Edzőkérdés máshol is van. Pécsen Supka Attilát döngölte a földbe a klub tulajdonosa, miután a szakember az utóbbi időben többször kritizálta a nyáron általa is jóváhagyott keretet. Az NB III-as Tiszaújváros elleni kupa kiesés után borult ki a bili, Matyi Dezső odáig ment, hogy kijelentette, Supka kárt okozott a klubnak, márpedig a saját pénzének jelentős részét a futballra költő, profitról egyelőre csak álmodozó üzletember szájából elhangzott mondat felér egy halálos ítélettel. Az elnök mégsem ezt az utat választotta, a csapatával Diósgyőrbe készülő edzőt azzal bocsájtotta útjára, hogy ,,Egy az egyben neki köszönhető, hogy a PMFC ide jutott, ne tőlem várja a kényelmes megoldást!". Ha ez nem lett volna elég konkrét üzenet, Elbert Gábor is tett egy nehezen félreérthető utalást a szakmai munkára, a cégvezető csütörtökön a Digi Sport Reggeli Start című műsorában megjegyezte:

„Nem is az a fő baj, hogy nincsenek eredmények, hanem hogy ma senki sem tudja megmondani, mit játszik a Pécs. Ebben sok csapat elment mellettünk. A nyilatkozatokban pedig mindig a játékosok és a keret a hibás, pedig a játékoskeretet a vezetőedző alakította ki”.

Ezek után kellett pályára lépniük a pécsieknek, ezt a kritikát kellett valahogy feldolgoznia Supkának, és legalább egy pontot elhozni Miskolcról. Sikerült. Hogy milyen játékkal, arra inkább nem pazarolnám a helyet, elég legyen annyi, hogy a szezon leggyengébb meccsét játszotta a két csapat. Ennél sokkal érdekesebb az edző meccs utáni nyilatkozata, annak is az a része, amelyben akarva-akaratlanul (gyanítom, hogy inkább akarva) egy jól irányzott riposzttal visszaszúrt Elbertnek:

„Bízom benne, hogy most már azok is, akik eddig nem vették észre, mit akarunk játszani, látni fogják, hogy a csapatnak van tartása, van stílusa és lehet látni, hogyan akarunk futballozni”.

Bátor kijelentés. Egyrészt ugye az előzmények tükrében, másrészt a már említett ,,látvány" miatt. Ha valamelyik meccsen, akkor éppen a diósgyőrin nem derült ki, mit akarnak játszani a csapatok. A többesszám oka, hogy a DVTK sem szaggatta szét magát a győzelem érdekében, de ami a legszembetűnőbb volt, mintha Sisa Tibort is cserben hagyták volna a játékosai. A máskor agilis edző a kispadon ülve, egykedvűen, sokszor lemondóan hátradőlve követte az eseményeket, már amennyi volt belőlük ezen a meccsen. Nem állítom, hogy a két csapat az edzője ellen futballozott - kimondta ezt a Sport TV stúdiójába a szünetben sms-t küldő semleges szurkoló - de azt igen, hogy a pécsiek, és a diósgyőriek is csak annyit adtak ki magukból, amennyi kevés, hogy a sárba tiporják őket, ahhoz viszont elegendő, hogy még inkább elbizonytalanítsák az edzőjüket, és gondolkodásra késztessék a vezetőket. Ha valaki elég mazochista ahhoz, hogy újra megnézze a DVTK-PMFC bajnokit, különösképpen annak első félidejét, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy az edzőbuktatás konszolidált formáját látja.

Történt mindez abban a stadionban, ahol még mindig tömegeket vonz egy-egy mérkőzés, ahol igazi futballünnep a hétvége, ahol imádják a futballt. Sajnos, már nem annyira, mint korábban. Bizonyítja ezt a csökkenő nézőszám, de ami a legfájóbb, az egyre inkább eluralkodó pesszimizmus. Utóbbira talán a legszemléletesebb példa az a szavazás, ami jelenleg is tart a klub honlapján. A dvtk.eu a keddi, Diósgyőr-Debrecen Ligakupa-mérkőzéssel kapcsolatban szondázza a honlap látogatóit. A lehetséges válaszok között van a ,,Magabiztos DVTK-győzelem", az ,,Egy góllal nyer a DVTK", a ,,Döntetlen", a ,,Szoros meccsen vereség" és a ,,Csúfos kudarc". A részeredmény lehangoló. A hétfő esti állás szerint a szurkolók negyvenegy százaléka az utóbbira voksolt...
 

OTP Bank Liga 2012-2013
A 14. forduló eredményei
DIÓSGYŐRI VTK-PÉCSI MFC-MATIAS 1-1 (0-0)
Diósgyőr, 4500 néző. Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Szalai Dániel)
DVTK: Tajti – Vági (Rudolf, 77.), Hanek, Nagy T., Gohér – Gallardo (Gosztonyi, 70.), Csirszki (Bacsa, 62.), Takács, Fernando, Luque - Tisza. Vezetőedző: Sisa Tibor. Cserepad: Ambrusics, Vadász, Abdouraman, Bogáti, Gosztonyi, Bacsa, Rudolf.
PMFC: Dibusz – Horváth A., Krejci, Lantos, Fodor -  Akassou, Uzoma, Wittrédi (Szatmári, 90.), Panikvar - Bajzát (Grumics, 73.), Okoronkwo (Sztojmirovics, 82.). Vezetőedző: Supka Attila. Cserepad: Sánta, Erős, Nagy D., Sztojmirovics, Grumics, Sztojmirovics.
Gólszerző: Luque (88., 11-esből), ill. Wittrédi (66.)
Sárga lap: Luque (24.), Hanek (72.), Rudolf (90.), ill. Okoronkwo (79.), Grumics (87.), Panikvar (87.)
 
FGSZ SIÓFOK-LOMBARD PÁPA 1-0 (1-0)
Siófok, 200 néző. Vezette: Erdős József (Ring György, Farkas Balázs)
Siófok: Kurucz – Deák, Fehér Zs. (Fodor, 72.), Fejes, Gál – Kecskés, Melczer V. (Windecker, 90.), Nyári, Sluka - Dajics (Zamostny, 83.), Pál Sz. Vezetőedző: Horváth Károly. Cserepad: Heinrich, Fodor M., Windecker, Egerszegi, Kiss M., Pécseli, Zamostny.
Pápa: Szűcs L. – Dlusztus, Horváth L. (Szabó O., 60.), Rodenbücher, Tóth G. – Arszics, Nagy S., Présinger, Tóth B. (Seye, 69.) - Marics, Quintero (Simon A., 46.). Vezetőedző: Zsivóczky Gyula. Cserepad: Markek, Szabó O., Németh M., Cekulajevs, Simon A., Seye, Benko.
Gólszerző: Nyári (9.)
Sárga lap: Sluka (7.), Fehér Zs. (57.), ill. Tóth B. (41.), Rodenbücher (77.)
 
SZOMBATHELYI HALADÁS-ÚJPEST FC 2-0 (0-0)
Szombathely, 1800 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (ifj. Tóth Vencel, Albert István)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Búrány – Simon Á. (Andorka, 74.), Nagy D. (Szakály A., 79.), Nagy I G., Iszlai, Ugrai (Kenesei, 71.) - Radó. Vezetőedző: Artner Tamás. Cserepad: Mursits, Devecseri, Németh M., Jagodics, Szakály A., Andorka, Kenesei.
Újpest: Balajcza – Szélesi (Zarisz, 84.), Vermes, Antón, Iandoli – Remili (Pollák, 66.), Vasziljevics, Kabát, Balogh B., Christ – Moraes (Simon K., 59.). Vezetőedző: Jos Daerden. Cserepad: Banai D., Mihajlovics, Zarisz, Pollák, Proesmans, Simon K., Sztaniszavljevics.
Gólszerző: Iszlai (69., 11-esből), Kenesei (90.)
Sárga lap: Simon Á. (72.), Andorka (87.), ill. Remili (29.), Iandoli (49.)
Piros lap: Iandoli (63., második sárga lap), Christ (69.)
 
EGRI FC-BUDAPEST HONVÉD 1-3 (1-1)
Illovszky Stadion, 300 néző. Vezette: Berke Balázs (Medovarszki János, Aradi József)
Eger: Brljak – Balog Zs., Knakal, Kovács G., Mecsinovics – Farkas Á., Pavicsevics (Pisanjuk, 77.), Németh N. (Kabele, 57.), Dobrics, Piller - Vujovics (Koós, 68.). Vezetőedző: Simon Antal. Cserepad: Sztankó, Albert, Kabele, Katona A., Hrisztov, Pisanjuk, Koós.
Honvéd: Kemenes – Moga (Faggyas, 54.), Ignjatovics, Tandia, Baráth – Ikenne-King, Hidi, Vécsei (Nagy G., 70.), Ivancsics, Abass – Délczeg (Vernes, 79.). Vezetőedző: Marco Rossi. Cserepad: Czuczi, Remes, Odia, Nagy G., Diaby, Faggyas, Vernes.
Gólszerző: Németh N. (27.), ill. Délczeg (43., 11-esből), Baráth (53.), Vernes (83.)
Sárga lap: Knakal (25.), Balog Zs. (39.), ill. Moga (34.), Ikenne-King (51.), Tandia (60.), Baráth (73.)
Piros lap: Knakal (41., második sárga lap)
 
MVM PAKS-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1-2 (1-0)
Paks, 600 néző. Vezette: Radványi Ádám (Kispál Róbert, Vámos Tibor)
Paks: Csernyánszki – Heffler T.., Éger, Fiola, Csehi T. – Kulcsár D. (Heffler N., 86.), Sifter, Bori, Lázok (Bartha, 60.), Vayer (Eppel, 77.) – Tököli. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Cserepad: Pokorni, Szabó J., Heffler N., Mészáros I., Eppel, Sipeki, Bartha.
Kaposvár: Hajdúch – Kovács O. (Katona Gy., 86.), Bank, Zámbó, Jánvári – Balázs B., Safarics, Pedro, Horváth T. (Pavlovics, 75.),  – Oláh (Haruna, 80.), Vrucina. Vezetőedző: Prukner László. Cserepad: Horváth L., Katona Gy., Thian, Diallo, Pavlovics, Haruna, Kovacsevics, Vrucina.
Gólszerző: Lázok (43.), ill. Oláh (47., 11-esből), Balázs B. (51.)
Sárga lap: Sifter (11.), Fiola (46.), Bartha (90.), ill. Hajdúch (57.), Pedro (82.)
 
MTK BUDAPEST-GYŐRI ETO 1-3 (0-2)
Hidegkuti Stadion, 1500 néző. Vezette: Solymosi Péter (Viszokai László, Horváth Róbert)
MTK: Hegedűs – Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Ladányi (Könyves, 46.), Zsidai, Kanta J., Vadnai (Nikházi, 76.), Csiki (Balajti, 66.) –  Tischler. Vezetőedző: Garami József. Cserepad: Groppioni, Nagy T.,  Poór, Nikházi, Pölöskei Zs., Balajti, Könyves.
Győr: Sztevanovics – Tokody, Lipták, Takács Á., Völgyi – Trajkovics (Nicorec, 71.), Kamber, Pátkai - Varga R., Strestík (Dudás, 83.), Koltai (Andrics, 76.).  Vezetőedző: Pintér Attila. Cserepad: Molnár P., Lang, Dinjar, Dudás, Andrics, Nicorec, Pilibaitis.
Gólszerző: Balajti (75.), ill. Varga R. (30.), Trajkovics (39.), Völgyi (65.)
Sárga lap: Zsidai (67.), Wolfe (70.), ill. Andrics (79.), Dudás (92.)
 
FERENCVÁROS-DEBRECENI VSC-TEVA 2-1 (1-1)
Albert Stadion, 7943 néző. Vezette: Fábián Mihály (Bozó Zoltán, Márkus Tamás)
FTC: Jova – Jovanovics, Besics, Otten (Somália, 71.), Bönig – Csukics, Józsi, Ionescu, Gyömbér, Jenner - Böde (Klein, 92.).  Vezetőedző: Ricardo Moniz. Cserepad: Ranilovics, Klein, Sváb, Orosz, Máté J., Perics, Somalia.
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Mészáros, Simac, Korhut – Bouadla (Czvitkovics, 72.), Spitzmüller, Varga J., Rezes (Szűcs I., 91.) – Coulibaly, Pölöskey P. (Sidibe, 66.) Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Polekszics, Bernáth, Szűcs I., Bódi, Czvitkovics,  Kulcsár T., Sidibe.
Gólszerző: Böde (34.), Józsi (90., 11-esből), ill. Coulibaly (10.)
Sárga lap: Besics (61.), Csukics (84.), ill. Nagy Z. (39.), Spitzmüller (75.), Mészáros N. (89.)
 
VIDEOTON FC-KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 3500 néző. Vezette: Farkas Ádám (Lémon Oszkár, ifj. Varga Gábor)
Videoton: M. Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira (Kaká, 21.), Szolnoki – Oliveira (Haraszti, 38.), Tóth B., Kovács I., Renato Neto, Walter Lee (Mitrovics, 80.) – Nikolics N. Vezetőedző: Paulo Sousa. Cserepad: Tujvel,  H. Sánchez, Kaká, Mitrovics, Paraiba, Haraszti, Torghelle.
KTE: Borszéki – Koszó, Póti, Vaskó, Forró – Ramos, Farkas B., Szavics –  Litsingi, Salami (Burgos, 63.), Jorginho (Tarabai, 76.). Vezetőedző: Horváth Ferenc. Cserepad: Antal B., Patvaros, Bertus, Pekár, Burgos, Dosso, Tarabai.
Gólszerző: Nikolics N. (64.), Mitrovics (87.)
Sárga lap: Brachi (7.), Nikolics N. (30.), Szolnoki (53.), Tóth B. (59.), ill. Farkas B. (22.), Forró (45.), Salami (49.), Vaskó (54.), Litsingi (60.)
Piros lap: Farkas B. (59., második sárga lap)
MESTERI MONDATOK
A 14. forduló után
A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, ezekből szemezgettünk.
Horváth Károly (Siófok): ,,Az utolsó leheletünkig harcolunk, ameddig véget nem ér a bajnokság."
Zsivoczky Gyula (Lombard Pápa): ,,Azért vagyok nagyon mérges, mert itt volt a lehetőség, hogy felzárkózzunk a felsőházhoz, de most kezdhetünk mindent elölről. Nagyon mérges vagyok."
Sisa Tibor (Diósgyőr): ,,A kapott gól után átálltunk a háromvédős rendszerre, aki támadó vénával rendelkezik, az már mind bent volt a pályán...Úgy gondolom, hogy még mindig kell lépegetnünk előre."
Tomiszlav Szivics (Paks): ,,Tudtuk, hogy a Kaposvár védekezni jön, de nem játszottunk jól, nem voltunk az igaziak, jár a kritika mindenkinek, nekem is."
Jos Daerden (Újpest): ,,Az első félidőben labdarúgó-mérkőzést látott a közönség, a második félidőről sajnos ez már nem mondható el, az már inkább csak egy emberről szólt...Azt hittem, a Győr-Újpest mérkőzésen már mindent megtapasztaltam, de a játékvezető tevékenysége ma gyengébb volt, mint Győrött.".
Pintér Attila (Győr): ,,Nem tudom, miért mondják két döntetlen után, hogy egy csapat megtorpan.".
Horváth Ferenc (Kecskemét): ,,A kiállítás megpecsételte a sorsunkat, de nem kell szégyenkeznünk, ha meghaltunk, akkor azt kell, hogy mondjam, állva haltunk meg."
(Forrás: Sport TV, MTV, pepsifoci.hu, haladas.hu.) 
OTP Bank Liga 2012-2013
A bajnokság állása
  1. Győri ETO FC 14 9 4 1 30-13 +17 31
  2. Debreceni VSC-Teva 14 8 1 5 22-13 +9 25
  3. MTK Budapest 14 7 4 3 23-17 +6 25
  4. Videoton FC 14 7 3 4 20-13 +7 24
  5. Budapest Honvéd 14 6 3 5 23-21 +2 21
  6. Ferencváros 14 5 6 3 21-18 +3 21
  7. Kaposvári Rákóczi 14 5 4 5 15-18 -3 19
  8. Diósgyőri VTK 14 5 4 5 11-15 -4 19
  9. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 14 5 3 6 17-20 -3 18
10. Pécsi MFC-Matias 14 4 6 4 14-15 -1 18
11. Újpest FC 14 4 5 5 19-18 +1 17
12. Szombathelyi Haladás 14 4 4 6 18-15 +3 16
13. Lombard Pápa 14 4 4 6 13-21 -8 16
14. MVM Paks 14 3 7 6 18-17 +1 16
15. Egri FC 14 2 5 7 10-22 -12 11
16. FGSZ Siófok 14 1 3 10 9-27 -18 6
OTP Bank Liga 2012-2013
A góllövőlista állása
9 gólos: ADAMO COULIBALY (Debrecen), VARGA ROLAND (Győr)
8 gólos: KABÁT PÉTER (Újpest), NIKOLICS NEMANJA (Videoton)
7 gólos: DÉLCZEG GERGELY (Honvéd), KOLTAI TAMÁS (Győr), SIMON ATTILA (Paks) 
6 gólos: Kenesei Krisztián (Haladás), Francis Litsingi (Kecskemét), Tischler Patrik (MTK)
5 gólos: Böde Dániel (Ferencváros), Józsi György (Ferencváros), Goran Marics (Pápa), Németh Norbert (Eger)
4 gólos: Csiki Norbert (MTK), Iszlai Bence (Haladás), Djordje Kamber (Győr), Kanta József (MTK), Rok Kronaveter (Győr), Ibrahima Sidibe (Debrecen)
3 gólos: Andorka Péter (Haladás), Souleymane Diaby (Honvéd), Könyves Norbert (MTK), Kulcsár Tamás (Debrecen), Solomon Okoronkwo (PMFC), Pál Szabolcs (Siófok), Torghelle Sándor (Videoton), Dusan Vasziljevics (Újpest), Vernes Richárd (Honvéd), Wittrédi Dávid (PMFC)
2 gólos: Aleksandar Alempijevics (Ferencváros), Bacsa Patrik (Diósgyőr), Bajzát Péter (PMFC), Balázs Benjámin (Kaposvár), Mustapha Diallo (Kaposvár), Fernando (Diósgyőr), Miroszlav Grumics (PMFC), Gyurcsó Ádám (Videoton), Halmosi Péter (Haladás), Jammeh Haruna (Kaposvár), Hidvégi Sándor (MTK), Jorginho (Kecskemét), Jiri Krejci (PMFC), Lázok János (Paks), Jose Luque (Diósgyőr), Maróti Béla (Pápa), Nikola Mitrovics (Videoton), Nyári Tibor (Siófok), Oláh Lóránt (Kaposvár), Filipe Oliveira (Videoton), Milan Perics (Ferencváros), Radó András (Haladás), L'Imam Seydi (Diósgyőr), Mouhamadou Seye (Pápa), Sós Márkó (Kecskemét), Szakály Péter (Debrecen), Tisza Tibor (Diósgyőr), Tököli Attila (Paks), Bojan Vrucina (Kaposvár), Zámbó Bence (Kaposvár), Yadin Zaris (Újpest), Boris Zsivanovics (Honvéd)
1 gólos: Dieng Abass (Honvéd), Nemanja Andrics (Győr), Balajti Ádám (MTK), Balázs Zsolt (Kecskemét), Balogh Balázs (Újpest), Baráth Botond (Honvéd), Joze Benko (Pápa), Bódi Ádám (Debrecen), Rafael Burgos (Kecskemét),  Andrej Causic (PMFC), Vladan Csukics (Ferencváros), Jusuf Dajics (Siófok), Drissa Diarra (Honvéd), Mihai Dina (Győr), Szasa Dobrics (Eger), Éger László (Paks), Elek Ákos (Diósgyőr), Farkas Ádám (Eger), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Haraszti Zsolt (Videoton), Heffler Norbert (Paks), Horváth Tamás (Kaposvár), Alekszandar Ignjatovics (Honvéd), Andrei Ionescu (Ferencváros), Ivancsics Gellért (Honvéd), Marshal Johnson (Honvéd), Kiss Máté (Siófok), Kiss Tamás (Paks), Martin Klein (Ferencváros), Koós Gábor (Eger), Kovács István (Videoton), Kovács Olivér (Kaposvár), Máté János (Ferencváros), Bruno Moraes (Újpest), Nagy Dániel (Haladás), Nikházi Márk (MTK), Orosz Márk (Ferencváros), Patvaros Zsolt (Kecskemét), Dusan Pavlov (Eger), Igor Pisanjuk (Eger), Remili Mohamed (Újpest), Rezes László (Debrecen), Eugene Salami (Kecskemét), Sándor György (Videoton), Vladan Szavics (Kecskemét), Youssef Sekour (Pápa), Simon Krisztián (Újpest), Sipeki István (Paks), Sipos Norbert (Siófok), Somalia (Ferencváros), Marek Strestik (Győr), Szűcs István (Debrecen), Edison Tarabai (Kecskemét), Christian Tchami (Honvéd), Nikola Trajkovics (Győr), Bavon Tshibuabua (Újpest), Vaskó Tamás (Kecskemét), Vayer Gábor (Paks), Vécsei Bálint (Honvéd), Vermes Krisztián (Újpest), Völgyi Dániel (Győr), Waltner Róbert (Kaposvár), Rafe Wolfe (MTK), Yannick Mbengono (Debrecen), Zamostny Balázs (Siófok), Zoran Zeljkovics (PMFC)
Öngól: Naim Aarab (Újpest, 2), Alessandro Iandoli (Újpest), Aleksandar Jovanovics (Ferencváros), Petr Knakal (Eger, 2), Rajos Gábor (Haladás)
OTP Bank Liga 2012-2013
A 15. forduló programja
Dátum Párosítás Időpont
2012.11.16., péntek Lombard Pápa-Diósgyőri VTK 17.00
2012.11.16., péntek Újpest FC-FGSZ Siófok 19.00
2012.11.17., szombat Győri ETO-Egri FC 14.00
2012.11.17., szombat Debreceni VSC-Teva-MTK Budapest 16.00
2012.11.17., szombat Kecskeméti TE-Phoenix Mecano-MVM Paks 16.00
2012.11.17., szombat Pécsi MFC-Matias-Videoton FC 18.30
2012.11.18., vasárnap Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 16.30
2012.11.18., vasárnap Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 18.30