London 2012

Hatos Gábor egyre közelebb az olimpiai bronzéremhez

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ügyet közelről ismerő két tisztségviselője kedden azt mondta: doppingvétség miatt megfosztották bronzérmétől az üzbég Szoszlan Tyigijevet, aki a londoni játékokon Hatos Gábort győzte le a szabadfogású birkózók 74 kilós kategóriájának éremmérkőzésén.

Hatos Gábor

A két tisztségviselő arról tájékoztatta az AP amerikai hírügynökséget, hogy Tyigijevet utólag kizárták az olimpiáról. A nyilatkozók ugyanakkor nevük elhallgatását kérték, mert az ítélet még nem nyilvános. Az már szeptemberben kiderült, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését.

Hatos Gábor eredetileg ötödikként zárt az ötkarikás játékokon, de ezzel az ítélettel dobogóssá, bronzérmessé léphet elő. A 28 éves sportoló a magyar olimpiai csapat 18. érmét szerezheti, s egyben a harmadik birkózó lehet, aki dobogós helyen zárta a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, míg Módos Péter (55 kg) harmadik lett.

A brit fővárosban 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, Hatosé lehet a hatodik bronz.