Bundesliga visszatekintő

Arango, Huszti, Stieber - íme az első tíz forduló legszebb góljai

A Bundesliga 10. fordulójában remek gólok születtek: Thomas Müller egészen zseniális módon vette be a Hamburg üresen hagyott kapuját az alapvonal közeléből, s a Düsseldorf játékosa, Adam Bodzek is gyönyörűen bombázott a Leverkusen hálójába mintegy harminc méterről. Technikailag azonban egyik sem übereli Stieber Zoltán megoldását, aki amolyan "messis-poborskys" módon emelt a Frankfurt kapujába, pontot mentve ezzel csapatának. Ennek apropóján összegyűjtöttük az eddig lejátszott tíz forduló legszebb góljait.

A Bundesliga 2011/12-es idényében egyetlen játékos volt, aki egynél több alkalommal talált be az aktuális ellenfél kapujába közvetlen szabadrúgásból. A Borussia Mönchengladbach venezuelai labdarúgójának, Juan Arangónak már az első fordulóban, a Hoffenheim elleni meccsen megadatott a lehetőség, hogy ismét bebizonyítsa kivételes rúgótechnikáját.

Csapata a 79. percben a kaputól mintegy 18 méterre szabadrúgáshoz jutott, a labda mögé természetesen a hazaiak 18-asa állt. Arango kettőt lépett, majd óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba, a labdát mintha zsinóron húzták volna. Növeli a találat értékét, hogy több gól már nem esett a mérkőzésen, így a Mönchengladbach ezzel nyerte meg az összecsapást.

A Csikók a tavalyihoz képest csalódást keltően folytatták a bajnokságban, Arangóra azonban a továbbiakban sem lehetett panasz, erre későbbi videók szolgálnak bizonyítékul.

Az Eintracht Frankfurt egyéves másodosztálybeli sínylődést követően idén tért vissza a legjobbak közé, s az első fordulóban egyből megszerezte első győzelmét, miután hátrányból verte a Leverkusent. A második játéknap előtt az együttes csapatkapitánya, a svájci Pirmin Schwegler már 49 mérkőzésen át gólképtelen volt klubszinten, gyaníthatóan nem szeretett volna negatív jubileumot ünnepelni.

A középpályás csapata 1-0-ás vezetésénél 31 méterről lövésre vállalkozott, a hatalmas bomba pedig a bal felső sarokban kötött ki. Az ellenfél? Csakúgy mint eggyel feljebb, a Hoffenheim együttese. Tim Wiesének, a sinsheimiek hálóőrének már két fordulót követően elege lehetett, Arango lövésénél még tett egy lépést, itt azonban kővé dermedve nézte, ahogyan a labda a kapujába csapódik. Nyilvánvalóan nincs ezzel összefüggésben, de a kapus később megsérült és néhány hét erejéig át kellett adnia helyét a fiatal Koen Casteelsnek. Azóta Wiese visszatért, a 10. fordulóban a meccs egyik legjobbja volt a Schalke ellen megnyert találkozón.

Ezt a mérkőzést a Frankfurt 4-0 arányban megnyerte, az Eintracht két győzelemmel, a Hoffenheim két vereséggel nyitotta a szezont.

Huszti Szabolcs a nyáron három és fél évet követően tért vissza a Hannoverhez kevésbé sikeres szentpétervári tartózkodását feladva. A magyar középpályás a második fordulóban négy gólpasszt osztott ki a Wolfsburg ellen, majd a harmadik játéknapon ismét parádézott, amikor csapata a Werder Brement fogadta.

A mérkőzésen Huszti szerzett vezetést a Hannovernek egy szabadrúgásból, s később ugyan együttese már 2-0 arányban is vezetett, a Werder kiegyenlített. Már-már úgy tűnt, hogy pontosztozkodással végződik az összecsapás, de a 93. percben egy bal oldali beadást követően Huszti a tizenhatoson belül hanyatt vetődött, s egy látványos ollózással bevette Mielitz kapuját.

A folytatás sokaknak ismert lehet, Huszti letépte mezét, majd a stadion kerítésére is felmászott, s túlzott gólöröm miatt a labdarúgás történetének egyik legbizarrabb kiállítását volt kénytelen elszenvedni. A magyar játékos az erre vonatkozó szabályt így örökre megemlegette, csakúgy, mint a Bundesliga az ő nevét, teljesítménye miatt kétszer egymás után a Bundesliga hivatalos oldalán a szurkolók a forduló játékosává választották.

Huszti Szabolcs második gólja 00:39-nél

A horvát Ivan Perisic nem tartozik a Borussia Dortmund nélkülözhetetlen labdarúgói közé. A támadó a negyedik fordulóban, a Hamburg otthonában lejátszott összecsapáson tartózkodhatott először kilencven percet a játéktéren, s azonnal meghálálta a bizalmat.

Perisic az első félidő derekán csapata szempontjából 0-1-es állásnál kapott egy labdát a tizenhatos bal oldali csücskénél, s bal belsővel egy villámgyors mozdulattal a hosszú felső sarokba tekerte azt. A horvát válogatott játékosa a második játékrészben ismét beköszönt, így pályafutása első dupláját könyvelhette el a Borussia Dortmund színeiben. Öröme azonban nem lehetett teljes, csapata 3-2 arányban elvesztette az összecsapást, így 31 veretlenül megvívott mérkőzést követően először szenvedett vereséget a Bundesligában.

Érdekesség, hogy a sárga-feketék mindössze öt meccsre álltak az abszolút rekordtól, melyet éppen akkori legyőzőjük, a Hamburg tart 36 találkozóval.

Eddig csupa ismert név, de legalábbis hazája válogatottjában szereplő labdarúgó kapott helyet a válogatásban, ezeknek az összeállításoknak azonban az egyik szépsége, hogy egy kevésbé híres játékosnak is elsülhet egyszer a lába. Ez történt az ötödik fordulóban, amikor a Freiburg a Werder Brement fogadta.

A hazaiak francia állampolgársággal rendelkező középpályása, Jonathan Schmid - akit a Bundesliga elvakult híveit kivéve maximum a Freiburg rajongói ismerhetnek - az első félidő derekán értékesített egy a kaputól mintegy 25 méterre megítélt szabadrúgást. A labda védhetetlenül csapódott a jobb felső sarokba, s a szemben lévő kameraállásból tisztán látszik mennyire gyönyörűen csavarodott kifelé.

A hazaiak ezzel vezetést szereztek, de a Bremen a második félidőben fordított, így megszerezte első idegenbeli győzelmét az bajnokságban. A Freiburgnál megszakadt egy sorozat, a breisgaui klub Christian Streich vezetőedző 2012. januári kinevezése óta először kapott ki hazai pályán a Bundesligában.

Jonathan Schmid szabadrúgása 00:30-tól

A nyári átigazolási időszak egyik legnagyobb fogását a Dortmund már az előző szezon folyamán bejelentette, akkor hozták nyilvánosságra, hogy a Borussia Mönchengladbach fiatal reménysége, Marco Reus 17 millió euró ellenében náluk folytatja pályafutását.

A 23 esztendős támadó számára a hatodik fordulóban jött el a pillanat amikor újdonsült csapata éppen a Mönchengladbachot látta vendégül, Reus pedig addigi legjobb produkciójával rukkolt elő fekete-sárgában. A német válogatottban is egyre fontosabb szerepet betöltő játékos már az első félidőben vezetéshez juttatta a Dortmundot, majd a szünet után 2-0-ás állásnál egy egészen varázslatos megoldást választott. A tizenhatos jobb oldalánál egy rosszul sikerült passz után secperc alatt improvizált, s a hosszúba emelte a labdát ter Stegen felett.

Emlékezhetünk Perisic két héttel azelőtti találatára, valami lehet a dortmundi levegőben. A Mönchengladbach háza táján ellenben saját bőrükön tapasztalhatták, mi ér többet: egy ilyen klasszist a csapatban tudni, vagy az érte kapott összeget felhasználni.

Az újonc Eintracht Frankfurt csapata nagyon jól kapta el a rajtot, öt győzelemmel és egy döntetlennel egészen a hetedik fordulóig veretlen volt, s az akkori forma alapján a Borussia Mönchengladbach otthonában is a mérkőzés esélyesének számított.

A meccs kezdeti időszaka éppen hasonló forgatókönyv szerint zajlott, hiszen jobbára a vendégeknél volt a labda, és a hazaiak térfelén folyt a játék. A Majna-partiak egyvalamivel azonban nem számoltak, a 'Gladbachnál Juan Arango éppen ezen a napon jubilált, 100. Bundesliga-mérkőzését játszotta a venezuelai. Mivel ünnepeljen, ha nem egy bombagóllal?

A nyolcadik percet írtuk a találkozón, amikor a hazaiak érdemben először hagyták el saját térfelüket, s egy jobb oldali kavarodást követően Arango elé került a labda, aki tolt egyet rajta, majd mintegy 30 méterről útjára indított egy rakétát - a többit a felvételek elárulják.  

A meccset 2-0 arányban a Mönchengladbach nyerte, a Frankfurtnál aligha gondolhatták komolyan, hogy végig veretlenek maradnak, így az együttes tehetséges kapusa, Kevin Trapp azzal vigasztalhatta magát, hogy jobb a veretlenséget így elveszteni, mint egy ön- vagy potyagóllal.

Az osztrák Marko Arnautovic a földkerekség legpechesebb labdarúgói közé tartozik, az elmúlt időszakot tekintve mindenféleképpen. A Bremen támadója az előző idényben a Wolfsburg ellen öt méterről nem találta el az üres kaput, s ezt idén ősszel a Németország elleni világbajnoki selejtezőn megismételte - utóbbi ráadásul pontjába került csapatának.

A Bundesligában már nyolc hónapja gólképtelen volt Arnautovic, amikor a nyolcadik fordulóban a Borussia Mönchengladbach látogatott a Weser partjára. A hazaiak magabiztosan kézben tartották a találkozót, s az első félidő végén Arnautovic egyszercsak helyzetbe került ter Stegen kapuja előtt. Az osztrák támadó pimasz megoldást választott, 16 méterről átemelte a labdát a kifutó kapus felett.

A mérkőzést végül 4-0 arányban megnyerte a Bremen, Arnautovic 776 perces gólcsendet tört meg a Bundesligában. A Mönchengladbach ezzel szemben ott folytatta, ahol két fordulóval azelőtt Dortmundban abbahagyta.

Marko Arnautovic gólja 03:30-nál

Ritkán szól, de akkor nagyot, tartja a mondás, Juan Arango ezzel szemben gyakran szól, s akkor nagyot. A Mönchengladbach a kilencedik fordulóban a Hannover vendége volt, s az első játéknaphoz hasonlóan a 79. percben szabadrúgáshoz jutott, ezúttal a büntetőterület bal sarkánál.

A vendégek két jól fejelő középső védője, Alvaro Domínguez és Roel Brouwers addigra már egyaránt betalált, Arango középre íveli majd a labdát - gondolhatta a hazaiak kapusa, Ron-Robert Zieler, aki néhány lépéssel balra eltolódott. Ezt vette észre a venezuelai, aki egy leheletfinom mozdulattal a kapu rövid oldalára csavarta a labdát, amely a kapufa belsejének érintésével a hálóban kötött ki. Arango a mérkőzést eldöntő találatot érte el, csapata tíz perc alatt fordította meg a meccset 0-2-ről 3-2-re.

A 32 esztendős játékos úgy tartja magáról, hogy jobban lövi a szabadrúgásokat, mint Cristiano Ronaldo, s az összeállításban szereplő két felvétel alapján könnyen elképzelhető, hogy nem a levegőbe beszél. A Mönchengladbach első idegenbeli győzelmét aratta Husztiék ellen a bajnokságban, a Hannover ezzel szemben csaknem napra pontosan másfél év után kapitulált otthonában a Bundesligában.

Stieber Zoltán az elmúlt bő egy évben megjárta a hadak útját, a Mainzban kegyvesztetté vált, s eleinte a Greuther Fürthnél is különböző problémák hátráltatták a beilleszkedését. A magyar játékos azonban a csapat legutóbbi idegenbeli mérkőzésén megtalálta góllövőcipőjét, amikor eredményes volt a Hoffenheim elleni 3-3 alkalmával.

A tizedik fordulóban a Fürth egy másik újonchoz, a szezon egyik meglepetéscsapatához, az Eintracht Frankfurthoz látogatott, s már az első percben hátrányba került. A legjobb módja annak, hogy összeomoljanak, de a vendégek nem törtek meg. A második félidőben egy formás kontratámadás végén Stieber ugrott ki a kapussal szemben, s kicsiben megismételte azt, amit Karel Poborsky tett az 1996-os Európa-bajnokság egyik negyeddöntőjén, a Csehország-Portugália találkozón. A középpályás egy laza bokamozdulattal átemelte a labdát Trapp felett, s máris 1-1 állt az eredményjelzőn.

A hátralávő időben már nem született újabb gól, így a Fürth elmondhatja magáról, hogy idegenben 50 %-os mérleggel rendelkezik, s jóval eredményesebben szerepel, mint hazai pályán.

Stieber Zoltán gólja 01:37-nél

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239556  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239554  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239548  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239551  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239549  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239553  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239555  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239550  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239552 
Bundesliga
10. forduló
Eintracht Frankfurt-SpVgg Greuther Fürth 1-1 (1-0)
Gólszerző: A. Meier (1.) ill. Stieber (53.)
 
TSG 1899 Hoffenheim-Schalke 04 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Volland (13.), Firmino (67., 11-esből), Schipplock (90+1.) ill. Neustädter (37.), Ucsida (82.)
 
Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 0-0
 
Hannover 96-FC Augsburg 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Diouf (26.), Stindl (85.)
 
VfL Borussia Mönchengladbach-SC Freiburg 1-1 (0-0)
Gólszerzők: de Camargo (49.) ill. D. Caligiuri (77., 11-esből)
 
1. FC Nürnberg-VfL Wolfsburg 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gebhart (76.)
 
Hamburger SV-FC Bayern München 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Schweinsteiger (39.), T. Müller (49.), Kroos (53.)
 
Bayer 04 Leverkusen-Fortuna Düsseldorf 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Sam (16.), Schürrle (41.), Castro (66.) ill. Toprak (ö.g., 40), Bodzek (86.)
Kiállítva: Rolfes (65.) - Leverkusen
 
SV Werder Bremen-1. FSV Mainz 05 2-1 (1-0)
Gólszerzők: A. Hunt (11., 85.) ill. Szalai (64.)
Bundesliga
Tabella
1. Bayern München 10 9 0 1 30 4 27
2. Schalke 04 10 6 2 2 20 11 20
3. Eintracht Frankfurt 10 6 2 2 21 14 20
4. Bayer Leverkusen 10 5 3 2 18 14 18
5. Borussia Dortmund 10 4 4 2 20 11 16
6. Hannover 96 10 4 2 4 20 16 14
7. Werder Bremen 10 4 2 4 17 15 14
8. Mainz 05 10 4 2 4 13 12 14
9. Hamburg 10 4 1 5 11 14 13
10. VfB Stuttgart 10 3 4 3 10 15 13
11. Mönchengladbach 10 3 4 3 13 19 13
12. Freiburg 10 3 3 4 14 13 12
13. Hoffenheim 10 3 2 5 16 22 11
14. Nürnberg 10 3 2 5 8 15 11
15. Fortuna Düsseldorf 10 2 4 4 9 15 10
16. Wolfsburg 10 2 2 6 6 17 8
17. Greuther Fürth 10 1 4 5 7 16 7
18. Augsburg 10 1 3 6 5 15 6
Bundesliga
A góllövőlista élmezőnye
8 gólos: SZALAI ÁDÁM (Mainz), Mandzukic (Bayern)
7 gólos: T. Müller (Bayern), A. Meier (Frankfurt)
6 gólos: Kiessling (Leverkusen)
5 gólos: Szon (Hamburg), Hunt (Bremen), Ibisevic (Stuttgart)
4 gólos: Sam (Leverkusen), Schahin (Düsseldorf), Reus (Dortmund), Schweinsteiger (Bayern), Kroos (Bayern)