NB I

A Diósgyőr egy pontot szerzett Kecskeméten

Már nem százszázalékos Horváth Ferenc, a KTE vezetőedzőjének mérlege az OTP Bank Ligában, miután a DVTK a 13. fordulóban 1-1-et játszott Kecskeméten.

Fotó:dvtk.eu

A Kecskemét és a Diósgyőr azonos pontszámmal állt a tabellán a forduló előtt. A két csapat idénye azonban egészen máshogyan alakult eddig. A KTE még Török László irányításával pocsékul kezdte a szezont, jött azonban Horváth Ferenc, akivel sorozatban négy bajnokin diadalmaskodtak a lila-fehérek, így kiesőhelyről egészen a középmezőny elejéig jutottak. A DVTK-nál a kezdéssel nem volt nagy baj, utolsó két bajnoki találkozóját azonban elveszítette az együttes, ami miatt még Sisa Tibor vezetőedző helye is megkérdőjeleződött egyesekben.

Ribánszki sérülése miatt ezúttal Tajti kezdett a DVTK kapujában, Gal és Hanek a védelem közepén kapott helyet, Takács Elek mellett a középpályán, elől pedig Fernando és Tisza. Az egyre rejtélyesebb állapotban lévő Rudolf Gergely ismét nem volt a nevezettek között. A másik oldalon a rutinos védő, Balogh Béla ezúttal is csak a kispadon kapott helyet, akárcsak a szintén sok csatát megjárt Farkas Balázs. Kezdett viszont a fiatal Póti és Patvaros is.

A szakadó esőben kezdődő mérkőzésen a KTE játszott fölényben az első percekben. A 8. percben Luque ívelt be egy szabadrúgást, amelyet Sós Márkó fejelt centikkel saját kapuja mellé. Már a félidő derekán jártak a csapatok, amikor bal oldali beadás után a labda elszállt a fejek fölött, Gallardo a hosszú oldalról újra középre adott, de a védők fel tudtak szabadítani Elek elől. A 24. percben megszerezte a vezetést a DVTK: Tisza Tibor cselezte be magát az alapvonalig a bal oldalon, egy csellel becsapta Póti Krisztiánt, majd Vaskó Tamás mellett is eltolta a labdát, és Borszéki Csaba mellett jobbal a kapu közepébe lőtt (0-1). Fél óra elteltével Luque 30 méteres szabadrúgását fogta üggyel-bajjal Borszéki. Fél óra elteltével egy jobb oldali beadást követően Francis Litsingi vette át a labdát, majd centikkel a kapu bal oldala mellé lőtt. A félidőben a DVTK egy góllal vezetett Kecskeméten.

A fordulás után már néhány másodperc elteltével védenie kellett Tajtinak, majd nemsokára egyenlített a KTE. Litsingi cselezgetett a tizenhatoson belül, majd passzolt a középen álló Szavicshoz, aki 18 méterről, jobbal a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1-1). Egy óra elteltével Luque passzolt Tiszához a bal oldalon, aki éles szögből, 12 méterről lőtt, de Borszéki védett. A 68. percben nagy KTE-helyzet maradt ki: Tarabai 23 méteres lövését Tajti tolta ujjheggyel a bal oldali kapufára. Tíz perccel a vége előtt Patvaros lőtt éles szögből, 9 méterről, jobbról, de Tajti védeni tudott. Gól már nem született, így maradt az igazságosnak mondható 1-1-es döntetlen.

OTP Bank Liga
13. forduló:
KTE Phoenix-Mecano - Diósgyőr FC 1-1 (0-1)
Kecskemét, 2000 néző, V: Andó-Szabó
gólszerzők: Savic (49.) Tisza (24.)
sárga lap: Ramos (11.) Salami (82.) illetve Vági (36.) Elek (78.) Tisza (86.)
Kecskemét:Borszéki - Sós, Póti, Vaskó, Forró - Patvaros (Dosso 80.), Ramos, Savic (Bertus 71.) - Litsingi (Pekár 60.), Salami, Tarabai
Diósgyőr:Igor - Vági, Gal, Hanek, Gohér - Gallardo (Bacsa 77.), Takács, Gosztonyi, Elek, Luque - Tisza (Goszonyi 88.), Fernando