Serie A

Kiizzadt győzelem, utolérte az Arsenalt a Juventus

Bár csak a Bologna elleni mérkőzése egyes szakaszaiban játszott kiemelkedően, nyert és növelte előnyét a Serie A tabelláján a 10. forduló szerdai játéknapján a Juventus. A címvédő ráadásul sorozatban 49. veretlen bajnoki mérkőzését tudta le.

Az Inter elleni hétvégi rangadót megelőzően több alapember is kimaradt a Juventus kezdőcsapatából, így például Bendtner és Pogba is be tudtak oda kerülni. Utóbbi különösen jól kezdte a meccset, irányításával azonnal be tudta szorítani a Bolognát a torinói csapat. A lövések azonban pontatlanok voltak, a legközelebb épp a középpályás járt a gólhoz, a 16. percben a kapufát találta el.

Pogba és Quagliarella örülnek a Juventus-Bologna mérkőzésen szerzett gólnak a Serie A-ban 2012-ben.

Kicsivel később Quagliarella már a kaput is, Agliardi azonban védeni tudott. A folytatásban egymás után harcolta ki a szögleteket a 49. veretlen bajnokijára és így az Arsenal angol rekordjának utolérésére hajtó Juventus. A nyomás azonban érezhetően csökkent, sablonosabbá vált a hazaiak játéka, és a félidő utolsó harmadában már a Bolognának is volt lehetősége. Igaz, Gabbiadini elhibázta.

A szünet után újra pörgősebbek tudtak lenni a zebramezesek, és az 54. percben meg is szerezték a vezetést. Pogba a jobb oldalról ívelt a balon felfutó Giaccherini fejére, aki középre bólintott, ott pedig Quagliarellának csak be kellett passzolnia a labdát. (1-0)

Egy darabig még fölényben maradt a hazai együttes, de idővel magára engedte a vendégcsapatot, amely kis szerencsével ki is használta a torinóiak fölényeskedését. A 71. percben De Cegliét zavarta meg az ellenfél letámadása, a szögletzászlótól a tizenhatos előtt érkező Taider elé ívelt, aki lekezelte a labdát, és védhetetlenül lőtte ki Buffon kapujának jobb oldalát. (1-1)

A Juventus azonnal feltámadt, és nekiment az ellenfélnek. Angelo Alessio egymás után küldte pályára Giovincót, Asamoah-t és Vucinicet, akiknek köszönhetően voltak is bőven helyzeteik. Vucinic lövését Agliardi védte, majd ugyanígy tett Giovinco próbálkozásánál is, Bendtner elől pedig a védők mentettek az utolsó pillanatban. Hiába védekezett azonban hősiesen a vendégcsapat, nem tartott ki a végéig.

A hosszabbításban egy rossz szöglet után Giovinco ívelte vissza a hosszú oldalról a labdát középre, ott pontosan megtalálta Pogbát, aki védő nélkül maradt, így a hálóba tudott csúsztatni. (2-1)

Ezzel véget is ért a mérkőzés, a Juventus egymás után 49. bajnokiján maradt veretlen, és természetesen továbbra is vezeti a bajnokságot.

Ráadásul növelte is az előnyét, mivel már nem a Napoli, hanem az eddig harmadik Inter áll a második helyen. A nápolyiak ugyanis kikaptak Bergamóban az Atalantától (1-0), míg a milánóiak egygólos hátrányból fordítva nyertek a Sampdoria ellen (3-2). A Lazio a Torinóval (1-1), az Udinese a Cataniával (2-2) végzett döntetlenre, míg a Roma újabb ötgólos meccset játszott, és a vasárnapi, Udinese elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal is 3-2-re kikapott.

Serie A
10. forduló
Atalanta-Napoli 1-0 (1-0)
gólszerző: Carmona (19.)
Cagliari-Siena 4-2 (3-1)
gólszerzők: Nene (6., 26.), Sau (28.), Ribeiro (89.) illetve Bogdani (42.), Calaio (90.)
kiállítva: Neto (76.) - Siena
Chievo-Pescara 2-0 (0-0)
gólszerzők: Luciano (75. - büntetőből), illetve Thereau (77.)
Inter-Sampdoria 3-2 (0-1)
gólszerzők: Milito (52. - büntetőből), Palacio (69.), Guarin (81.), illetve Munari (20.), Eder (90+3.)
kiállítva: Costa (51.) - Sampdoria
Juventus-Bologna 2-1 (0-0)
gólszerzők: Quagliarella (54.), Pogba (90+1.), illetve Taider (71.)
Lazio-Torino 1-1 (0-1)
gólszerzők: Mauri (58.), illetve Glik (11.)
Parma-Roma 3-2 (2-1)
gólszerzők: Belfodil (34.), Parolo (37.), Zaccardo (65.), illetve Lamela (8.), Totti (71.)
kiállítva: Belfodil (85.) - Parma
Udinese-Catania 2-2 (1-0)
gólszerzők: Di Natale (30. - büntetőből, 90+2.), illetve Castro (62.), Lodi (86.)